A járvány alatt nyolcszor több pénzt költöttek az EU-ban a tömeges munkanélküliség megakadályozására, mint a 2009-es világválság idején
2021-re világossá vált, hogy a 2020-ban kirobbant világjárvány még közel sem ért véget. Az oltás bevezetése az EU tagállamaiban kicsit szerencsétlenkedve indult, a fertőzések aránya ismét megugrott, és a betegség miatti halálozások száma is emelkedésnek indult. Ez új lezárásokhoz vezetett, amik bár nem voltak olyan szigorúak, mint 2020 tavaszán, sok vállalkozás kénytelen volt ismét lehúzni a redőnyt. A korlátozások szigorításának és lazításának végtelen köre egészen 2022-ig kitartott, de már 2021 tavaszán a fáradtság és a szorongás jelei mutatkoztak az embereken Európa-szerte – derült ki az az EU élet- és munkakörülmények javításával foglalkozó ügynöksége, az Eurofound Élet, munka és COVID-19 című online felméréssorozatából. Az eredmények sok más adat mellett az Eurofound által 2009 óta minden évben kiadott Élni és dolgozni Európában 2021 című jelentésben olvashatók.
Az online felmérés 2021 áprilisában új mélypontot regisztrált az európaiak mentális jólétében, és ez leginkább a fiatalok és az állásukat elvesztők körében volt érzékelhető. Ugyanakkor az is látszott, hogy a tagállamok az EU SURE-finanszírozással (szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz) vissza tudták rántani az uniót a szakadék széléről, mert a hitelek segítségével kezelni tudták a munkahelyek megőrzését célzó közkiadások hirtelen megnövekedését, a vállalkozások életben tudtak maradni, a tömeges munkanélküliséget sikerült elkerülni és a hátrányos helyzetű háztartásokat is megvédték a mélyülő szegénységtől és az otthonuk elvesztéstől.
Ilyesmire korábban nem volt példa: soha nem volt még ilyen mértékű a foglalkoztatás megőrzésére irányuló támogatás az EU-ban. Először fordult elő, hogy minden tagállam működtetett valamilyen munkahelyvédelmi rendszert, sőt egyesek több rendszert is. A 2008-as pénzügyi összeomlás idején csak néhány tagállam vezetett be rövidített munkaidős rendszereket, ezek közül a legjelentősebb a németországi Kurzarbeit (rövidített munkaidő) rendszer volt, ami a 2009-es csúcspontján is csupán 1,8 millió munkavállalót érintett ez az EU-ban.
Az Eurofound becslése szerint ugyanakkor 2020 márciusa és szeptembere között közel 100 milliárd eurót költöttek a PolicyWatch adatbázisában található országok munkahelyvédelmi rendszereire. Ez pedig már nyolcszorosa annak a 12,3 milliárd eurónak, amelyet az Európai Bizottság számításai szerint a gazdasági válság csúcspontján, 2009-ben költöttek ilyen intézkedésekre. Bár a munkahelyvédelmi rendszerek eredetileg határozott időre szóltak, sok országban 2020 szeptembere után, az újabb járványhullámok megjelenésével, újraindították őket. „Ezek fontos lépések egy igazságosabb és szociálisabb Európa felé, mert ha van olyan, ami mind a járvány, mind az EU-t érintő tágabb strukturális kihívások miatt megkerülhetetlen, az az egyenlőtlenség kezelése” – áll az éves jelentésben.
A járvány „elveszett generációja”
2020-ban 11 millió ideiglenes munkavállaló veszítette el állását, ami az uniós foglalkoztatás csökkenésének 85 százalékáért felel, mivel az ideiglenes és egyéb nem szabályozottan dolgoztatott munkavállalókat vagy kizárták, vagy jóval kevesebb támogatást kaptak, mint a normál vagy állandó munkaszerződéssel foglalkoztatott alkalmazottak. Azok a fiatalok, akik alsóbbrendű munkahelyeken kezdik az életüket, a csökkenő munkaerő-kereslet által okozott leépítés során szinte az elsők voltak, akiket elbocsátottak a munkahelyeikről. „Nem csoda, ha a frissen végzett pályakezdők úgy érzik, hogy a nehezen megszerzett képesítésük nem sokat ér, és azok akiknek még van munkájuk, gyakran ideiglenes és rosszul fizető állásokba kapaszkodnak, mert félnek, hogy rövid időn belül ők is munka nélkül maradhatnak. A remények és a törekvések a recesszió elhúzódásával egyre inkább elszállnak, a tehetetlenség érzése növekszik, ez pedig rontja a jólétet és elbátortalanítja a fiatalokat, ráadásul a járvány még azzal is súlyosbította a fiatalok megpróbáltatásait, hogy szinte mindent bezártak, így még szórakozni sem tudtak” – áll a jelentésben.
A home office a nők munkabeosztásának egyik megoldásává válhat, ami akár növelheti is a hátrányaikat
Ami a nőket és a férfiakat illeti, a foglalkoztatási és bérszakadék továbbra is fennáll, ráadásul a növekvő távmunka – hasonlóan a részmunkaidős munkához – erősítheti is ezt az egyenlőtlenséget azzal, hogy a munkáltatók a home office-t használják a nők munkabeosztásának megoldására. Hiába bővült az EU munkaerőpiaca 1998 és 2019 között több mint 30 millió új álláshellyel, amelyek közül háromból kettőt már nők töltöttek be, és hiába alakította át a növekvő foglalkoztatás a nők életét azzal, hogy saját keresetük lett, ezzel pedig önálló életük: ironikus módon a nemek közötti egyenlőtlenség még mindig virágzik amiatt, hogy a különböző foglalkozásokban és gazdasági ágazatokban a férfiak még mindig többet keresnek, mint a nők – jelenleg átlagosan 14,1 százalékkal.
Emellett persze a nők továbbra is küzdenek a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetésével, és túl azon, hogy sokszor alacsony fizetésű ágazatokban dolgoznak, gyakran részmunkaidőre és nem vezető munkakörök betöltésére kényszerülnek. Ezen a jelentés szerint több módon is lehetne segíteni: rugalmas munkaidővel, a jó minőségű és megfizethető gyermekgondozási szolgáltatások elérhetőségével vagy a gondozási feladatok férfiak és nők közötti egyenlőbb megosztásával.
A tömeges munkanélküliség érdekében való beavatkozás a járvány alatt mérföldkőnek számított az EU munkaerő-piaci politikájában
A járvány miatt a szállodák és az éttermek szenvedték el a legnagyobb kárt, a közlekedési ágazatra szintén súlyos csapást mért a légitársaságok, a kompüzemeltetők és más személyszállító társaságok utasforgalmának összeomlása, viszont azokban az ágazatokban, amelyek a távmunka révén összességében aktívak maradtak, még nőtt is a foglalkoztatás. Így a munkahelyek megszűnése és a szabadságolás általában nagyobb mértékű volt a dél-európai tagállamokban, ahol sokan dolgoznak a turizmusban, de a foglalkoztatás számos olyan kelet-európai tagállamban is csökkent, amelyek ipara része a világjárvány által megzavart globális ellátási láncoknak.
Bár a munkaerő-ráfordítás jelentősen csökkent, ez nem elbocsátásokból, hanem a munkavállalók szabadságolásából adódott. A kormányoknak az a döntése, hogy a járvány idején a tömeges munkahelyvesztés megakadályozása érdekében beavatkoznak a folyamatokba, mérföldkőnek számított az EU munkaerő-piaci politikájában. 2020-ban 40 millió munkavállalót támogattak valamilyen formában a munkahelyvédelmi rendszerek, ugyanakkor ez a védelem elsősorban a teljes munkaidőben és állandó munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalóknak kedvezett. Ami a tagállamokat illeti, 2020 áprilisában, a járvány első hullámában Olaszországban, Cipruson és Horvátországban biztosították a foglalkoztatás védelmét a legnagyobb mértékben – ezekben az országokban a munkahelyek 35-40 százalékát támogatták kormányzati beavatkozásokkal. Ezzel szemben Magyarországon a munkahelyek alig 1 százalékát támogatták, bár ez az arány 2020 júliusában és augusztusában 5 százalékra emelkedett.
Magyarország volt az egyetlen uniós ország, ami nem adott semmilyen támogatást munka nélkül
Tizenkét tagállam 2020 tavaszán vezetett be először munkahelyvédelmi rendszereket: ezek közé tartozik Ciprus, Dánia, Észtország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Lengyelország, Románia és Szlovénia. A többi tagállam már korábban is rendelkezett ilyen rendszerrel, de a járvány miatt vagy módosították a részvételi jogosultságot, vagy a kifizetett összegeket növelték.
A munkahelyvédelmi rendszereknek alapvetően két nagy típusa van: az egyik a rövidített munkaidő, amikor a munkavállalók munkaidejét csökkentik, a másik az ideiglenes elbocsátás (más néven szabadságolás), amikor a munkavállalók egy ideig egyáltalán nem dolgoznak, de megtartják a munkaszerződésüket. A gyakorlatban a különbség nem mindig ilyen egyértelmű: Ausztriában, Franciaországban és Németországban például a rövidített munkaidő-rendszereket úgy módosították, hogy lehetővé tegyék a munkaidő ideiglenes nullára csökkentését, ami gyakorlatilag a szabadságolást jelenti. Más országokban, ahol már régóta léteznek ideiglenes elbocsátási rendszerek, növelték a rugalmasságot, hogy lehetővé tegyék a munka néhány héten keresztül való elvégzését, abban az időszakban, amikor már lehetőség nyílik rá.
Magyarország volt az egyetlen uniós ország, ahol a kormány olyan rövidített munkaidős rendszert vezetett be, ami akkor is megkövetelt bizonyos mértékű munkavégzést, amikor az nem volt életszerű (az oktatás világában például online óvodai foglalkozás vagy logopédiai fejlesztés kisgyerekeknek, tornaóra stb.) Azok nagy része viszont, akik nem szabványos munkaszerződésekkel, hanem például alkalmi munkaszerződésekkel voltak foglalkoztatva, nem volt jogosult az ilyen támogatásokra, de az önálló vállalkozóknak nyújtott ellátások is sok helyen későn érkeztek, ráadásul számos kivételtől is függött, és kisebb összegű is volt, mint a munkavállalóknak nyújtott támogatás.
A munkavállalókat aggasztotta, hogy mivel foglalatoskodnak a home office-ban a beosztottjaik
A 2020-as távmunkával kapcsolatos kezdeti felhajtás nagy része alábbhagyott, miután elmúlt a rögtönzött home office-ok újdonsága. „Ahogy a munkahelyek visszatértek a 2020 előtti működési módokhoz, újra téma lett, hogy vajon megmarad-e hosszú távon a távmunka, és hogy a covid utáni világban nem válik-e csatatérré az otthonról dolgozó munkavállalók és a szkeptikus vezetők közötti érdekkülönbség” – írja a jelentés.
Az Élet, munka és COVID-19 online felmérésből az is kiderül, hogy a munkavállalók kétharmada szeretne valamilyen mértékben otthonról dolgozni, de a munkáltatók a jelek szerint nem ilyen lelkesek. A vezetők fele eredményesnek és hatékonynak ítélte a járvány idején a távmunkát, 10-ből 1 azonban negatívnak nevezte a tapasztalatokat. A vezetők a munkahelyi légkör romlásáról panaszkodtak; arról, hogy nehéz kapcsolatot tartani a munkavállalókkal, és hogy fogalmuk sincs, mivel foglalatoskodnak a home office-ban a beosztottjaik. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott az állandóan készenlétben lévő dolgozó, így egyre több országban próbálják szabályozni az úgynevezett kapcsolattartási jogot, hogy a vezetők ne zargathassák feladatokkal a dolgozóikat a megállapodás szerinti munkaidőn kívül. A felmérések azt mutatják, hogy a 24 órás kapcsolattartás miatt egyes munkáltatók elvárják, hogy a munkavállalók a munkaidőn kívül is elérhetők legyenek, és például cálaszoljanak az emailekre. A kapcsolattartás megszakításához való jog lehetővé tenné a munkavállalóknak, hogy ne kelljen este is üzenetekre válaszolniuk.
„A legutóbbi recesszió még mindig viszonylag friss ahhoz, hogy a politikusok felismerjék, hogy a tömeges munkanélküliség költségei jóval túlmutatnak a munkanélküli segélyek közvetlen költségein. Az hagyján, hogy a készségek romlásával, a válság utáni lassabb fellendüléssel, a vásárlóerő csökkenésével és a munkanélküliek munkaerőpiacra való visszailleszkedésével komoly gazdasági ára van a tömeges munkanélküliségnek; a háztartások szegénységbe csúszásával, a jólét csökkenésével, a mentális betegségek és a társadalmi kirekesztés arányának növekedésével a tömeges munkanélküliség társadalmi árát fizetjük meg. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, a politikai költség is elég drága: az elégedetlen lakosság kételkedni kezd a status quo legitimitásában, és a politikai változás alternatív forrásait keresi” – olvasható a jelentésben.
A válságból való kilábaláshoz a tagállamok 672,5 milliárd eurós helyreállítási és ellenállóképességi eszközt (RRF) hagytak jóvá, amelynek középpontjában az éghajlatsemlegesség és a digitális átalakulás áll, de ahogy az Élni és dolgozni Európában 2021 című jelentés írja,„az ukrajnai háború borzalma azonban sötét árnyékot vet erre a törekvésre. Senki sem tudja megjósolni, hogy ez hová vezet, de az biztos, hogy ez meg fogja változtatni az EU irányvonalát az elkövetkező években”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: