„Már az a kérdés is bestresszel, hogy mik a terveim”
- „Fogalmam sincs, hogy merre halad az életem. A legfélelmetesebb elképzelni, hogy nem találom meg azt, ami érdekel.”
- „Én nem látok semmit 1-2 éven belül, hogy mi lesz velem. Csak abban reménykedem, hogy legalább az útra rátalálok.”
- „Amitől a legjobban félek, hogy hol fogok élni és dolgozni.”
- „A modern, globalizált világban az ember bárhol lehet, bármit csinálhat, a lehetőségek végtelenek és ez szorongással tölt el, hogy a lehetőségek közül vajon a helyes utat fogom-e választani.”
- „Már az a kérdés is bestresszel, hogy mik a terveim”
A kapunyitási pánikra jellemző érzéseket olyan 23 és 26 év közötti fiatalok osztották meg a Qubittel, akik 1-2 éve fejezték be az egyetem alapszakát és már dolgoznak, de vannak közöttük olyanok is, akik ezekben a hetekben diplomáznak külföldi egyetemek mesterszakjain, és ahogy az egyikük fogalmazott, most már rendes „felnőtt munkát kell keresnem magamnak”. A kapunyitási pánik, vagy angolul életnegyedi válságnak (quarter life crisis) nevezett jelenség mögött az a viszonylag új elmélet áll, hogy a serdülőkor és felnőttkor között van még egy szakasz, amit Jeffrey Jensen Arnett amerikai pszichológus, jelenleg a massachusettsi Clark Egyetem pszichológiaprofesszora „feltörekvő felnőttkornak” (angolul „emerging adulthood”) nevezett el.
A serdülőkor végétől a stabil munkahely-párkapcsolat-családalapítás hármasáig
Arnett a 90-es évek végén 300 18 és 29 év közötti fiatalt kérdezett meg arról, hogy mit szeretnének az élettől, és annak ellenére, hogy az interjúalanyok különböző társadalmi háttérből érkeztek, a pszichológust meglepte, mennyire hasonló válaszokat adtak a kérdéseire.
Az egyik ilyen hasonlóság, amit Arnett „köztes érzésként” definiált: bár a kamaszkor küzdelmeinek vége, és a fiatalok érzik, hogy felelősséget kellene vállalniuk saját életükért, még mindig szorosan kötődnek a szüleikhez és családjukhoz. A pszichológusnak az is újdonság volt, hogy még mindig keresik az identitásukat, holott eddig az volt a fejlődéspszichológusok elképzelése, hogy ez a folyamat a serdülőkor végével lezárul. Arnett nyomán a 20-as évek közepétől a 30-as évek elejéig tartó „feltörekvő felnőttkorként” definiált életszakasznak a serdülőkor vége és a stabil munkahely-párkapcsolat-családalapítás hármasának a megteremtése közötti időszakot hívják.
A pszichológus szerint öt dolog jellemzi a feltörekvő felnőtteket:
- Az identitás felfedezésének kora, amikor a fiatalok megpróbálják kitalálni, hogy kik ők, milyen munkát akarnak, mit szeretnének tanulni és mit várnak a szerelemtől.
- Az instabilitás kora, amikor a középiskola után mindenfelé élnek, összeköltöznek a barátaikkal, a szerelmükkel, ami a családalapítással vagy a karrier beindulásával a 30-as éveikre ér véget.
- Az énközpontúság kora, amikor felszabadulnak a szülői és társadalmi elvárások alól, megpróbálják kitalálni, hogy mit szeretnének csinálni, hová szeretnének menni, és kivel szeretnének együtt lenni, és mindezt addig kiélni és kihasználni, amíg egy házasság típusú kapcsolat, a gyerekek és a karrier korlátozni nem kezdi őket.
- A köztes érzés kora, amikor sok fiatal úgy érzi, hogy hiába vállal felelősséget önmagáért, még mindig nem érzi magát teljesen felnőttnek.
- Végül a lehetőségek kora, amiben benne van az az optimizmus, hogy ők majd jobban csinálják, mint a szüleik, és ha ők el is váltak, a fiatalok abban reménykednek, hogy nekik majd sikerül megtalálniuk az életre szóló lelki társukat.
Ehhez képest az amerikai valóság Arnett szerint az – és az európai társadalmak bizonyosan nem sokban különböznek ettől –, hogy a 20-as éveikben járó fiataloknak magasak az elvárásaik az élettel szemben, szeretnének jól fizető és érdekes munkát, emellett persze boldog párkapcsolatot, de sokuk csalódik, mert a legtöbb munkaadót csak az érdekli, hogy a beosztottja el tudja-e végezni a munkáját, a házasságok közel fele pedig úgyis válással végződik. „Ha a boldogság a különbség a között, amit elvársz az élettől, és a között, amit valójában kapsz, akkor a túlzott elvárások miatt sok fiatal lesz boldogtalan” – nyilatkozta Arnett még 2006-ban az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) honlapján olvasható cikkben.
Vajon mi változott meg a fiatalok életében, hogy ennek az életszakasznak új elnevezést kellett adni? Arnett szerint a fejlett országokban a 60-as és 70-es évek technológiai és szexuális forradalmai, illetve a nő- és ifjúsági mozgalmai nyomán olyan radikális társadalmi változások mentek végbe, amik késleltetni kezdték a felnőttkor elérését. A fiatalok jóval hosszabb ideig tanulnak, később házasodnak, később lesz gyerekük és tovább tart a stabil munkahelyek megtalálása is. A szüleik még akkor is szülősködnek felettük, amikor már elköltöztek otthonról, vagy sokan el sem hagyják a szülői házat. A kitolódott szülői kontroll miatt a fiatalok nem vállalnak felelősséget önmagukért, nem hoznak önálló döntéseket és anyagilag sem válnak függetlenné, emiatt nem is tekinthetők teljes értékű felnőttnek.
Bár Arnett megállapításai az amerikai társadalomra vonatkoztak, a fiatalok Magyarországon is jóval később házasodnak, mint akár 20 évvel ezelőtt, csak hogy egy példát hozzunk a fiatalok életét nálunk is meghatározó változásokra. Míg 2019-ben a nők átlagosan 30, a férfiak pedig 33 évesen házasodtak, 20 évvel korábban ez 25 és 27 éves korukban történt meg. Ennél is beszédesebb adat, hogy míg a 90-es évek elején a fiatalok negyedének volt az első kapcsolata házasságon kívüli, ma már alig van olyan fiatal Magyarországon (mindössze 6 százalék), aki rögtön az első együttélésnél beleugrik egy házasságba.
A színleltnek érzett felnőttkor
„Huszonévesnek lenni ijesztő, milliónyi más diplomással kell megküzdeni az első állásért, a lakhatás megoldásáért, és közben még a kapcsolataiddal is zsonglőrködni kell” – olvasható a Guardian kapunyitási pánikról szóló cikkében. „Az életnegyedi válságot nem szó szerint kell érteni, ami csak az élet első negyedében fordulhat elő" – nyilatkozta Oliver Robinson pszichológus a Guardian-nek. A londoni Greenwich Egyetem oktatója a Birkbeck Egyetem kutatóival együtt 2011-ben elsőként végzett kutatást a kapunyitási pánikról, ami „adatokon alapulva szilárd és empirikus módon, nem pedig spekulációkra építve vizsgálta” a brit fiatalok helyzetét. Az 1100 megkérdezett fiatal 86 százaléka érezte a nyomást magán, hogy 30 éves koráig legyen egy biztos kapcsolata, jó munkája és elegendő pénze – olvasható a cikkben.
A Harvard Business Review (HBR) Miért a húszas éveid vége a legrosszabb időszak az életedben? című 2016-os írása szerint a kapunyitási pánik vagy életnegyedi válság, ami több évig is eltarthat, négy tipikus szakaszból áll. Az első szakasz azzal kezdődik, hogy a fiatalok megtalálják első munkahelyüket, elköltöznek otthonról, benne élnek egy párkapcsolatban, de aztán rájönnek, hogy ebben a színleltnek érzett felnőttkorban igazából csapdába estek. Ezért kilépnek a kötelékeikből, a kapcsolatukból, a munkahelyeikről, akár saját társadalmi közegüktől is elszakadnak, így viszont magányossá válnak. A válság legrosszabb időszaka, amikor egyedül és magányosan próbálják újratervezni az életüket, majd végül az utolsó szakaszban kimásznak ebből az állapotból, új dolgok iránt kezdenek érdeklődni, felfedeznek új embereket, végül jó esetben boldogabban és motiváltabban kerülnek ki a válságból. Ez a folyamat akár évekig is eltarthat, de újra meg is ismétlődhet. „Fájdalmas folyamat, de a pozitív lehetőség is benne van, hogy utána viszont boldogabb és tartalmasabb élete lesz a krízisen átesett fiatalnak” – áll a HBR cikkében.
A kapunyitási pánik jellemzően a legképzettebbeket sújtja. Ennek magyarázata lehet, amit Szabó Andrea ifjúságkutató, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa korábbi cikkünkben elmondott: az alacsonyabb státuszú és képzetlenebb fiataloknak a jövőbeli lehetőségei is beszűkültebbek, ezért az álmaik valószerűségével kapcsolatban is belátóbbak, szemben a magas státuszú és képzett fiatalokkal, akik esetében a több lehetőség magasabb elvárásokkal párosul, ez viszont erősebb szorongáshoz is vezethet. Nem csoda, ha a Qubit által megkérdezett fiatalok mindegyike aggódik valamin. Egy 26 éves, multinacionális cégnél dolgozó, Budapesten élő lánynak minden félelmetes: „nem találom meg a munkát, a megfelelő partnert, hogy nem fogok olyan színvonalon élni, ahogy én szeretnék, vagy olyan gyerekkort biztosítani a gyerekeimnek, mint amilyen nekem volt.” Egy 25 éves, Londonban diplomázott lány arra panaszkodott, hogy az alapszak elvégzése óta nincs terve, sőt az egyetem az önbizalmát is megtépázta. „Amióta az egyetemnek is vége és hazajöttem, azóta egy katasztrófa az életem. Fogalmam sincs, ki vagyok, miben vagyok jó és mi érdekel. Szeretnék mesterszakra menni, de nem tudom, hogy hova és mit akarok csinálni, mert azt hittem, hogy a munka alatt erre rá fogok jönni.” Egy 24 éves fiú, aki Franciaországban mesterdiplomázik, attól fél a legjobban, hogy most véget ér az egyetem. „Ez valamennyire egy védőháló volt, és már csak nagyon kevés időm van, hogy kitaláljam, hogy mi legyen velem. Közben legszívesebben még utazgatnék, meg héderelnék, meg jól érezném magam.”
Itthon jól fizet, ha diplomás vagy, tudsz angolul, és még a számítógéphez is értesz
Vajon jogos-e a kapunyitási pánikot átélő fiatalok munkával kapcsolatos félelmei? Csillag Márton munkagazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa szerint a magyar munkaerőpiacon a magas szintű idegennyelvtudásnak, tipikusan az angolnak és a németnek nagy a hozama, és ha ez megfelelő digitális képzettséggel is együtt jár, könnyű munkát találni. „Ezekkel a készségekkel könnyen és jól fizető állásokhoz lehet még mindig jutni, tehát egy bizonyos szint felett bőven van kereslet munkaerőre” – mondja a kutató. Ráadásul nagy versenytől sem kell igazán izgulni, mert a 25-34 éves korosztályon belül az EU-n belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, derül ki az Eurostat felméréséből. 2012-től ráadásul egyre kevesebb diák jár egyetemre, emiatt 2015-től már látható az a trend, hogy a fiatal népességben csökken a felsőfokú végzettségűek aránya – olvasható Varga Júlia oktastáskutató fiatal diplomások munkaerőpiaci helyzetéről szóló tanulmányában.
De vajon ez elég-e a képzett fiatalok boldogságához? „Nem volt soha pontos elképzelésem arról, hogy mit akarok, inkább azt tudtam volna körülírni, hogy mi passzol hozzám. Azt vártam az első munkahelyektől, hogy a gyakorlatból fogok rájönni, mi érdekel engem igazán, de ezt nem kaptam meg egyáltalán, és úgy tűnik, hogy ez a multis lét nem indított el bennem semmit igazán. Az eddig szerzett tapasztalataimat szerintem jól tudnám kamatoztatni máshol, de az biztos, hogy nem ez az én világom” – mondja az egyik 26 éves lány, akit a LinkedIn-en keresztül vadásztak le és vettek fel a corvinusos közgazdász alapdiplomájával egy nemzetközi vagyonkezelő cég budapesti irodájába.
A 25 éves, Londonban társadalomtudmány szakon végzett budapesti lány az első pár hónap keresgélés után mostanra már több munkahelyen is dolgozott, de ő is úgy érzi, hogy nincs a helyén. „Először egy kicsi induló cégnél dolgoztam elemzőként, de három hónap után felmondtam, mert reggel 7-tól 5-ig kellett dolgoznom ebédszünet nélkül, és már életkedvem sem volt. Ősszel sötétben kezdtem és sötétben végeztem. Aztán visszajelzett egy nagy multi cég, ahová még hónapokkal korábban jelentkeztem, itt az ügyfélátvilágítás területén dolgoztam, de itt is épp most mondtam fel, pedig a munka érdekes volt, de borzalmasak voltak az emberek. Amúgy sem akartam ilyen helyen egy évnél tovább dolgozni. Ehhez képest az új munkahelyemen is ezt fogom csinálni, ez egy amerikai cég, ezért teljesen távmunkában kel dolgozni, és több pénzt is fognak adnak. Szóval ez nem egy ideális váltás, mert már mással szerettem volna foglalkozni, de még nem tudom, hogy mivel.”
Az, hogy a fiatalok nem feltétlenül boldogok az első munkahelyeiken, az ország képzettségi helyzetéből is adódhat. „Az is jellemző – mondja Csillag - hogy német cégek idetelepítenek valamilyen szolgáltató központot, amihez nálunk a nyelvtudás miatt legtöbbször diplomások mennek el dolgozni, holott ez a munka Németországban simán elvégezhető érettségivel és szakmai továbbképzéssel is. Ilyenkor a fiatalok érezhetik azt, hogy nem ez volt a vágyuk egy jó diplomával.”
Válság idején rosszabbak a munkák, alacsonyabbak a bérek
A fiatalok helyzetét az is nehezíti, ha válságok idején kezdenek el dolgozni. Csillag szerint ha a magas képzettségűek rossz pozícióba lépnek be a munkaerőpiacra, annak 5-10 évig is elhúzódó negatív hatása lehet, ami azt jelenti, hogy még sokáig a képzettségükhöz képest alacsonyabb pozícióban, kevesebb bérért fognak dolgozni. „Ez látható volt azoknál a munkavállalóknál, akik a 2008-as válság idején vagy után léptek a munkaerőpiacra. Persze ez jobban érinti az adott korosztály gyengébb képességű fiataljait, mint a tehetségesebbeket, de azért a trend jól látszik.”
A fiatalokat különösen súlyosan érintette a covidválság, mert az ő munkahelyeik sokkal nagyobb arányban szűntek meg, mint az idősebbekéi, támasztja alá Csillag állítását a Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok számára 2022 című, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által kiadott jelentés. „Azok a fiatalok, akik elveszítik a munkájukat vagy nem találnak munkát, különösen ki vannak téve a „hegesedésnek” (scarring), vagyis annak a jelenségnek, amikor a jövőbeli munkaerőpiaci lehetőségeik még akkor is rosszabbak, mint társaiké, amikor a makrogazdasági feltételek ismét javulnak. Sokszor olyan munkákat fogadnak el, amelyekre túlképzettek, ez pedig azzal a kockázattal jár, hogy olyan foglalkoztatási pályára kerülnek, ami informális és alacsony fizetéssel jár” – olvasható a jelentésben. A megoldás az ILO szerint a „zöld", szociálisan befogadó gazdaság, ami a környezeti kockázatok csökkentésére, az ökológiai hiányok kezelésére és a fenntartható fejlődésre törekszik a környezet károsítása nélkül; a „kék" gazdaság, ahol az alapvető fogyasztói szükségleteket a természettel összhangban, a legkisebb veszteséggel termelik meg, illetve a „digitális és a kreatív gazdaságok”, mert ezekben megvan az a lehetőség, hogy a fiataloknak is legyen tisztességes munkahelyük.
Nyugaton nehéz magyarként jó munkát találni
„Egy idő után azért is fontos tudni az adott ország nyelvét, hogy ki tudjanak alakulni emberi kapcsolatok. Nem beszélve arról, hogy a gazdag országok munkaerőpiacai sem teljesen személytelenek, ott is számít, hogy ki kit ismer” – válaszolja Csillag arra a kérdésre, hogy vajon miként boldogulhat egy diplomás magyar fiatal a külföldi munkaerőpiacon. A Hollandiában kulturális közgazdászként mesterszakot végző 23 éves budapesti lány szerint is a „kulturális szférában Hollandiában is az van, hogy inkább az ismerősöket veszik fel, vagy akinek van kapcsolata. Épp ezért, akik külföldiek és csak angolul beszélnek, leginkább Brüsszelben tudnak ezzel a diplomával elhelyezkedni”. Ennek ellenére, mint mondja, a többség Hollandiában akar maradni. „Sokakban, akik itt tanulnak Dél- és Kelet-Európából és itt próbálnak munkát találni, benne van, hogy valószínűleg hazamegyek, mert otthon beszélem a nyelvet, és otthon azért könnyebb. Szeretnénk itt maradni, de azért racionálisak vagyunk abból a szempontból, hogy itt mire van esély. Otthon beszélem a nyelvet, vannak jó munkatapasztalataim és networkom. Itt meg nem tudok hollandul, és ez a legnagyobb hátrányom. Itt az eddig megszerzett otthoni munkatapasztalatom sem annyira versenyképes.”
„Néha eszembe jut, hogy otthon már egyenesebb úton lennék, és inkább a szakmai életemet élném. Szóval nem az van, hogy soha nem akarok visszamenni Magyarországra, csak miért ne próbálnám meg először itt megvetni a lábamat – mondja a 24 éves, épp a mesterdiplomáját megszerző Franciaországban élő fiú. – Az én buborékom miatt nehéz a magyar helyzetet posványnak látni, mert épp azt érzem, hogy a külföldi diplomáimmal nekem otthon könnyebb lenne kiemelkedni a posványból. Ehhez képest itt most globális nyomás alatt vagyok: bármilyen pozícióra, amire elképzelem, hogy jelentkezem, azon szoktam gondolkodni, hogy miért pont engem választanának ki? A lehetőségek tárháza olyan nagy, hogy miért épp én kellenék bárhova? Szóval minden irónia nélkül mondom, hogy tényleg itt állok egy kapuban, ami most fejtörést okoz”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
