Hideg fényre gyűlnek a márványpoloskák
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói kiderítették, hogy milyen fény csábítja leginkább az inváziós barna ázsiai márványpoloskákat. A Magyarországon először 2013-ban megfigyelt Halyomorpha halys rovarfaj összetett szemének vizsgálatáról beszámoló tanulmány a rangos Journal of Pest Science folyóiratban jelent meg – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat közleményében.
A magyar kutatók kiderítették, hogy miként függ az ázsiai márványospoloska fényhez való vonzódása a fény hullámhosszától. „Közismert, hogy ezek a rovarok vonzódnak a fényhez, hiszen főleg ősszel, amikor a telelőhelyre készülő egyedek rejtekhelyet keresnek, alkonyatkor előszeretettel repülnek be olyan lakások és házak ablakain, ahol már égnek a lámpák” – olvasható a közleményben.
A kísérletekből kiderült, hogy ezek a poloskák annál nagyobb vonzalmat éreznek a fény iránt, minél kisebb a fény hullámhossza. Közérthetőbben: az emberi szemnek „pirosas, sárgás fényeket a legkevésbé, míg a kék és ultraibolya fényeket a leginkább kedvelik e rovarok, vagyis a rövidebb hullámhosszakban gazdag hideg fehér fényű lámpák vonzóbbak a poloskák számára, mint a meleg fehér fényűek, amelyekben inkább a spektrum hosszabb hullámhosszú komponensei dominálnak”. A kutatók szerint ezért érdemes otthon „meleg fényű lámpákat használni, ha csökkenteni szeretnénk a poloskák és egyúttal más rovarok által okozott kellemetlenségeket”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A briteknél is megjelent a közutálatnak örvendő invazív poloska
Magyarországon már 2013 óta vagyunk kénytelenek együtt élni az invazív ázsiai márványpoloskával, ami Európa nagyobb részén már megvetette a lábát. Nagy-Britannia eddig kimaradt, de már ott is megjelentek a rovarok, amelyek komoly károkat okozhatnak a mezőgazdaságban.
Lerohanták Magyarországot az invazív poloskák
A Sokk a rovar Facebook-közösség 14 ezer válasz alapján elemezte a magyar poloskahelyzetet. Kiderült, hogy már nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne akadna az invazív rovarból. A legrosszabb helyzetben Kunfehértő van, a legkevesebb poloskát Fonyódon találták.
A klímaváltozás szinte legyőzhetetlenné teszi a Magyarországot is elárasztó invazív poloskákat
Az enyhe telek kedveznek a melegebb éghajlatról elszármazott invazív poloskaféléknek, ami városban csak idegesítő, a mezőgazdálkodóknak azonban már pénzben mérhető kárt okoz. Az ázsiai márványospoloska az USA-ban már komoly kártevő, itthon is fel kell készülni a hatékony védekezésre. De hogyan lehet megszabadulni tőle?