Egyedileg tervezett hangszerekkel csajoznak a pálmakakaduk
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A vadon élő papagájfélék között ritkaságnak számít az eszközhasználat (annak ellenére, hogy fogságban több faj is hajlandó ilyesmire), de az ausztráliában élő pálmakakaduk (Probosciger aterrimus) bepótolják, amit a rokonaik kihagynak: nem elég, hogy eszközt használnak, hanem ebben meglepő kreativitást is mutatnak.
A faj hímjei udvarlási időszakban zenés műsorral próbálják meghódítani a nőstényeket, ehhez pedig hangszereket is készítenek maguknak. Egy frissen megjelent tanulmányban a kutatók a madarak hangszerválasztási szokásait vizsgálták, ehhez 256 dobverőt és egyebet gyűjtöttek be a queenslandi Kutini-Payamu Nemzeti Park területéről.
A hangszerek 89 százaléka dobverő volt, de az egyes hímek ízlésében itt is eltérések mutatkoztak, az egyedek pedig ragaszkodtak is az általuk kedvelt formához, volt, amelyik a vékony és hosszú ágakat tört le és faragott meg a csőrével, mások a rövid és vastag dobverő mellett kötelezték el magukat.
Egyedi ritmusok
Robert Heinsohn, a tanulmány vezető szerzője szerint az állatok nem a közelükben élő társaiktól lesték el az eszközkészítés titkát, valószínűnek tartja, hogy az apjuktól tanulják a megfelelő dobverő elkészítésének titkát.
A dobverők mellett a madarak terméseket is használnak a zenéléshez, de akadt köztük olyan példány is, amelyik a lábával ütötte a ritmust ahelyett, hogy eszközt használt volna hozzá. Heinsohn szerint a kakaduk által használt ritmusképletek is egyediek, míg némelyik példány a lassabb ütemeket kedveli, mások gyorsabban kopácsolnak és díszítéseket is alkalmaznak.
Christina Zdenek biológus, a tanulmány egyik szerzője szerint az eszközhasználatban és a választott ritmusokban megfigyelhető kreativitás komoly kognitív képességekről árulkodik. Heinsohn szerint ez a viselkedés teljesen egyedinek számít az állatvilágban: a pálmakakaduk mellett csak az emberek készítenek hangszereket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Háromrészes étkészlettel csemegézik a Goffin-kakadu
A Cacatua goffiniana vadon élő példányai több különböző eszközt is bevetnek azért, hogy hozzáférjenek a manghasfa gyümölcséhez. Úgy tűnik, hogy a kakaduk ebben a híresen jó eszközhasználó varjúféléknél is jobbak.
Egymástól lesik el a trükköket a kukabúvár kakaduk
A madarak Ausztráliában kitanulták, hogy hogyan nyithatják ki a kukákat, és hogy férhetnek hozzá a bennük lévő csemegékhez, és ezt a tudásukat a társaikkal is megosztják. A szemeteseket fosztogató madarak ráadásul külön szubkultúrákat is létrehoztak, amelyekben különböző módszerekkel kukáznak, ez az első eset, hogy egy papagájfélénél ilyen viselkedést figyeltek meg.
Videóajánló: Miért olyan hangos a metál?
A metáltól elválaszthatatlan a hangerő, de mi köze van ehhez a Manowarnak, az emberi gyomornak és a csöves erősítőnek? 12Tone elmagyarázza.