Új archeogenomikai eredmények: egy korábban ismeretlen populáció bronzkori leszármazottai kerültek elő a Balaton mellől
Balatonkeresztúr határában a 2003–2004-ben zajló, az M7-es autópálya nyomvonalához kapcsolódó ásatások során, Fábián Szilvia vezetésével feltárt többkorszakos lelőhelyen bronzkorra keltezhető sírok is előkerültek. A HUN-REN BTK Régészeti Intézetében működő Lendület Mobilitás Kutatócsoport (kutatócsoport-vezető: Kiss Viktória) kutatási programjával együttműködésben a fellelt sírok emberi maradványait genetikai vizsgálatnak vetették alá a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet kutatói. Az eredményekből szeptemberben jelent meg tanulmány az Oxford Academic Molecular Biology and Evolution című folyóiratában.
A Balaton évezredek során folyamatosan változó vízállásának köszönhetően a balatonkeresztúri lelőhelyen talált leleteket időben jól elkülöníthető korszakokra lehet osztani. A tanulmányban vizsgált, szénizotópos keltezéssel is datált temetkezéseket a Kr. e. 2560–1620 közötti időszakban, a Somogyvár–Vinkovci- és a Kisapostag-kultúrához, majd a mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó közösségek hagyták maguk után. Ezek közül a legfiatalabb egység egy nyolcfős tömegsír volt, ami az archeogenomikai vizsgálatok kiindulópontját adta. Ez utóbbi lelet különlegessége, hogy a nyolc egyén testét – a korszakra jellemző hamvasztásos temetkezési rítustól eltérő módon – egy települési gödörben helyezték el.
A teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatok elsődleges célja a csaknem ezeréves időtávlatban lezajlott népességtörténeti események feltárása volt. A cikkben tárgyalt temetkezések közül a legkorábbi, a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához tartozó egyén az eredmények alapján harmadrészben az akkori dél-dunántúli őslakosok, kétharmad részben pedig a korszakban Európát benépesítő, kelet-európai sztyeppékről érkező, valószínűleg indoeurópai nyelveket beszélő népcsoportok egy korábban nem vizsgált, feltehetően a Baltikum térségéből származó ágának leszármazottja. Az általa képviselt populáció genetikai összetételét tekintve jobban hasonlított a modern balkániakhoz, mint az őket valamikor a Kr. e. 2200 környékén a térségből kiszorító, a Kisapostag-kultúrához tartozó közösség. Ez az újonnan érkezett népesség – a 11 csontvázas temetkezés teljes genomelemzése alapján – európai viszonylatban a korszakban egyedülállóan magas, úgynevezett ősi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséggel rendelkezett.
A vadászó-gyűjtögetők története a jégkorszak előtti időkre nyúlik vissza, ők voltak Európa őslakosai a földművelés elterjedése előtt. A vadászó-gyűjtögetők a Kr. e. 7. évezredtől fokozatosan beolvadtak a Közel-Keletről újonnan érkező földműves csoportokba, eddigi ismereteink szerint az utolsó elzárt közösségek a Kr. e. 4. évezred elejére eltűntek Európából. A Kisapostag-kultúrához tartozó populáció genetikai kutatása azonban radikálisan kitolta továbbélésük idejét. Az elemzett csoport ugyanis egy, mindössze néhány száz évvel a Dunántúlon való megjelenésük előtt létezett, nagyrészt érintetlen vadászó-gyűjtögető forrásból származik. Fontos megjegyezni, hogy egy szintén a napokban megjelent – párhuzamosan zajló kutatás eredményeit közlő – tanulmány az ebből a régióból származó adatok alapján felismerte ennek a genetikai komponensnek a jelentőségét, ugyanakkor annak forrását a Baltikumhoz kötötte, míg jelen publikáció eredményei egy korábban ismeretlen, a mai Nyugat-Ukrajna/Moldávia térségében azonosítható forrásra mutatnak.
„A genetikai nyomokat követve ugyanennek a populációnak több megjelenését és ezzel együtt vándorlási útvonalát is fel tudtuk vázolni Németország, Csehország, Lengyelország, Ukrajna és a balti államok területén feltárt hasonló korú vagy korábbi időszakokhoz tartozó maradványokat vizsgálva. Ezek az eredmények számos korábbi, az európai őstörténetet érintő régészeti és genetikai ellentmondás feloldásához járulnak hozzá” – hangsúlyozta Gerber Dániel.
A mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó tömegsírban található egyének, akik feltehetően egy (egyelőre nem kimutatható) járványos betegségben hunytak el, közvetlen leszármazottai voltak a Kisapostag-kultúrához tartozó közösségnek. Emellett a régió őshonos (nem a Somogyvár–Vinkovci-kultúrához köthető) népességével való anyai ági keveredés is kimutatható, így a különleges vadászó-gyűjtögető eredetű genetikai örökségük már csökkent. Mindkét közösségről elmondható, hogy patriarchális társadalmi berendezkedésű volt. Ezek a mészbetétes kerámia kultúráját érintő korábbi genetikai kutatások fényében apai ágon szerveződő, régiónként elkülönülő, klán jellegű közösségek lehettek. E populáció a Kárpát-medencében elsősorban különlegesen díszített kerámiaművességéről vált ismertté. „A genetikai vizsgálatok szerint későbbi csoportjaik Közép-Európa más térségeiben is megjelentek. Például a németországi Tollensében feltárt, az első ismert (Kr. e. 1300 körül zajlott) európai háborúhoz köthető harcosok maradványai nagyrészt ennek a populációnak a – stronciumizotóp-elemzés alapján valószínűleg Prága környékéről származó – képviselői közül kerültek ki” – hangsúlyozta Kiss Viktória.
Annak ellenére, hogy az elmúlt négyezer év népmozgásai mára szinte teljesen eltörölték ezt a bronzkori populációt, néhány magyarországi apai ági leszármazott feltűnik az adatbázisokban, jelezve, hogy ha csekély mértékben is, de hozzájárultak a modern magyar népesség genetikai alakulásához.
A populációgenetikai eredmények mellett a publikáció számos módszertani újítást is tartalmaz, többek között a genetikai betegségek kutatását is a kérdéses csoportokban. Az eredmények között szerepel az első Jacobs-szindrómával azonosított őskori egyén, aki két Y-kromoszómával, a köznyelvben „szuperférfiként” ismert genetikai rendellenességgel rendelkezett. Ez utóbbi elnevezés a két Y-kromoszómával rendelkező férfiak feltételezett erőszakos hajlamára utal, de valójában ennek az állapotnak nem bizonyított ilyen jellegű hatása. Szintén az új eredmények közé sorolható az eddigi legkorábbi azonosított kétpetéjű ikerpár is Balatonkeresztúrról: a tömegsírból 1,5–2 éves gyermekek, egy kisfiú és egy kislány maradványai kerültek elő. A fellelt genetikai kórképek között szerepelnek a Leber-féle veleszületett vakság, a testi és szellemi visszamaradottságot okozó Lig4-szindróma, az izommerevséget, így mozgási nehézségeket okozó HSP (Hereditary Spastic Paraplegia), és az autizmus is. Bár a tünetek megjelenésére több esetben csak közvetett bizonyítékok utalnak az egyes egyének esetén, az eredmények hozzájárulnak az örökletes betegségek epidemiológiai kutatásához.
A közelmúltban elhunyt Kustár Ágnes munkájának köszönhetően a Kisapostag-kultúrához tartozó, a kutatók által Jelenának elnevezett balatonkeresztúri nő arcrekonstrukciója is elkészülhetett. „Ez nemcsak az első női arcrekonstrukció a magyarországi bronzkorból, hanem az első a kelet-közép-európai régió bronzkori időszakából is, amelyet genetikai adatok segítségével a pigmentációra (szemszínre, hajszínre és bőrtónusra) vonatkozó információval kiegészítve hoztunk létre” – tette hozzá Szécsényi-Nagy Anna.
Forrás: HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
