A Hold legalább 40 millió évvel idősebb, mint gondoltuk
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az 1972-ben, az Apollo-17 küldetés során szerzett holdi minták újabb vizsgálata szerint a hold legalább 4,46 milliárd éves, állapítja meg egy frissen publikált tanulmány, ami a 2021-es kormeghatározási vizsgálatok eredményeit veszi alapul. A Live Science számolt be róla, hogy az ólomatomok csoportosulásait vizsgálva sikerült egyértelműsíteni a korábbi eredményeket.
A mintákat egy 2009-es vizsgálatban 4,42 milliárd évesre becsülték, 2021-ben pedig 4,46 milliárd évet saccoltak a cirkonkristályok vizsgálata alapján. A kutatók azonban már a publikációban elismerték, hogy meglehetősen nagy bizonytalansággal dolgoztak, így a tudományos közvélemény továbbra is 4,42 milliárd évesnek tekintette a Holdat.
De nem ez volt az egyetlen, a Hold kormeghatározására irányuló közelmúltbeli kutatás. 2017-ben ugyancsak holdminták elemzésével igyekeztek meghatározni az égitest életkorát. A formálódó Föld és a Theia bolygó ütközéséből keletkező Hold viszont még a most becsültnél idősebb is lehet, az ütközés pontos időpontja ugyanis ismeretlen.
A két bolygó találkozásakor felszabaduló energia magma óceánt hozhatott létre a Hold felszínén, ennek lehűlése pedig több millió évig tarthatott. Ez nem zárja ki, hogy a kb. 4,54 milliárd éves Föld után csaknem 80 millió évvel alakult ki a Hold.
A cirkon kristályok újabb, megbízhatóbb kormeghatározása egyelőre lehetővé tette, hogy az 1972-es minták alapján rögzítsék: a Hold legalább 4,46 milliárd éves. Az azonban a kutatók szerint is kérdés, hogy lehet-e még ennél is idősebb a Föld körül keringő égitest.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egy új szimuláció szerint néhány óra alatt jöhetett létre a Hold
Azt már tudtuk, hogy a Hold akkor jött létre, amikor egy Mars méretű objektum csapódott a Földbe, de hogy utána mi történt, arról még mindig vitáznak a tudósok. Egy új modell minden eddiginél elegánsabb magyarázatot ad a Hold születésére.
Sokkal több vizet rejthet a Hold, mint eddig hitték
A kínai Csang-o–5 holdszonda által gyűjtött kőzetminták friss elemzése szerint akár hatszor annyi víz is lehet a mintagyűjtés helyszínén, de egy eddig ismeretlen ásványra is bukkantak a Holdon.
Kén jelenlétét mutatta ki a Hold déli pólusánál az indiai rover, és már fotókat is küldött
Feltételezések szerint akár vízjég jelenlétére is utalhat, hogy kénre bukkant a Hold felszínén a Csandraján–3 küldetéssel leszállt Pragján holdjáró.