Ami a nemek közötti egyenlőtlenséget illeti, a magyar nőknél csak a román nők vannak rosszabb helyzetben az EU-ban
Makacsul tartja pozícióját az utolsók között Magyarország a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) évente nyilvánosságra hozott egyenlőségi indexén. A skálán hat mutatón szerezhető pontokat egyesítenek: külön-külön értékelik a a nők és a férfiak közötti különbségeket a munkában, az anyagi helyzetben, a szabadidőben, a tudásban, a hatalomban és az egészségben. Az összesített mutató, vagyis hogy az így kapott pontszám mennyivel marad 100 alatt, jelzi, hogy az adott országban, térségben mekkora a különbség a nők és a férfiak 100-nak értelmezett társadalmi lehetőségei között. Az EIGE szerint a nők helyzete ebből a szempontból Romániában legrosszabb; Magyarország az utolsó előtti helyen áll.
A legjobban teljesítő, vagyis a legegyenlőbbnek számító Svédországban, Hollandiában és Dániában például a nők lehetőségeit jelző pontszám 17-18 ponttal marad el 100-tól, míg az utolsó előtti helyen végző Magyarországon a nők társadalmi helyzetét jelző pontszám a férfiak 100-as értékének a felét is alig haladja meg. A 80 pontos álomhatár fölött egyedül Svédországnak sikerült végeznie, ami azt jelenti, hogy az Európai Unióban a nőknek mindössze 2 százaléka él egy nagyjából nemek közötti egyenlőségen alapuló társadalomban. A legrosszabbul teljesítő Románia 56,1, Magyarország 57,3, Csehország pedig 57,9 pontot ért el a 100-ból. Ezek az eredmények nemhogy a csúcstartó Svédország, de még az uniós tagállamok átlagának a 70,2 pontos teljesítményét se közelíti meg.
Az idei nemek közötti egyenlőségi mutatót akár sikersztoriként is el lehetne adni, hiszen Magyarországnak az EIGE értékelése szerint szinte minden mutatóban sikerült szépítenie a tavalyi teljesítményéhez képest, egyedül az egészség területén lett rosszabb a nőknek, de ott se jelentősen, mindössze 0,1 százalékkal. Jelentősnek mondható javulás mutatkozik viszont a munka és a szabadidő frontján, előbbi mutatóban 9, utóbbiban közel 7 pontot javult a magyarországi nők helyzete.
Akkor hogyan lehetséges, hogy az összpontszám alapján Magyarország mégsem javított a pozícióján, sőt, a tavalyi hátulról a harmadik helyét sikerült az utolsó előtti helyre rontania? A válasz elég egyszerű: az átlagtól elmaradó többi európai országban, Bulgáriában, Cipruson, Görögországban, Olaszországban, Horvátországban, Litvániában, Máltán és Portugáliában sokkal többet javult a nők helyzete, mint Magyarországon. Igaz, voltak olyan országok is, ahol nem javult, vagy valamennyit, jellemzően 1-2 pontot még csökkent is a mutató értéke, ám ezek az országok, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Svédország többnyire az éllovasok közül kerültek ki, ahol a nemek közötti egyenlőség nem Magyarországhoz, hanem az európai átlaghoz képest is fényévekkel előrébb tart.
Magyarországon egyre több nő dolgozik, anyagilag mégsem lettek függetlenebbek
A munkaerőpiaci jelenlét szempontjából a magyar nők 76,5 pontot érő helyzete egyébként jobb, mint a 73,8 pontos uniós átlag, de a részterületeket is számításba véve már lényegesen kevesebb az ok az örömre. A magyar nőknek ugyanis leginkább ott jut hely a munkaerőpiacon, ahol szigorúan kötött munkarendben, alacsony bérért a férfiak nem is nagyon akarnak dolgozni: az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ellátásban. Az alacsonyan iskolázott nők hatoda, a középszintű végzettséggel rendelkezők ötöde, míg a felsőfokú végzettségű nők több mint harmada dolgozik ezekben a szegmensekben. A legalacsonyabb vézettségű férfiaknak ezzel szemben csak 2, a középszintű végzettséggel rendelkezőknek 3, de még a diplomásoknak is mindössze 15 százaléka vállal munkát az oktatásban vagy az egészségügyben. (Bár az EIGE mutatói ezzel nem foglalkoznak, érdemes lenne egy olyan kimutatást is készíteni, hogy az egészségügyi, szociális és oktatási szektorban dolgozó 15 százaléknyi férfinak és 35 százaléknyi nőnek milyen arányban jut a magasabb juttatással és többnyire rugalmasabb munkaidővel járó vezető pozíciókból.)
Az élen teljesítő Svédországban egyébként ugyancsak magas a nők aránya az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában: az alacsonyan iskolázottak 36, a középszintű végzettséggel rendelkezők 35, míg a diplomások 45 százaléka dolgozik ezekben a szektorokban. A skandináv országban azonban a férfiak számára is sokkal hívogatóbbak ezek a szakmák: az alapfokú végzettségűek 9, a középszintű végzettséggel rendelkezők 8, a diplomás férfiaknak pedig 19 százaléka dolgozik az oktatásban, az egészségügyben vagy a szociális szektorban.
Bár a munkához való hozzáférés mutatói sokat javultak az utóbbi években Magyarországon, a nők pénzügyi felzárkózása várat magára. Hiába lép ugyanis be egyre több nő a munkaerőpiacra, anyagilag még romlott is a nők helyzete: a visszaesés 0,4 pontos. A magyar nők a férfiak fizetésének kevesebb mint 70 százalékát viszik haza a hónap végén. Ráadásul a legnagyobb különbség a legmagasabban képzett munkavállalók körében van a nők és a férfiak fizetése között, valamint kiemelkedő a különbség az 50-64 éves, vagyis a nyugdíj előtt álló, ezért különösen kiszolgáltatott nők, illetve a kisgyermeket nevelő nők és a hasonló helyzetben lévő férfiak fizetése között. Az elemzés készítői szerint a nők munkaerőpiaci lehetőségeit jelentősen csorbítják a nemekkel szembeni társadalmi elvárások és sztereotípiák, az adatokból pedig jól látszik, hogy a munkaerőpiac (és azon keresztül a társadalom) nemhogy nem ismeri el, de kifejezetten bünteti, hogy a nőkre jellemzően nagyobb rész hárul a fizetetlen gondoskodási feladatokból is.
Mindez annak fényében különösen elgondolkodtató, hogy a nők magasabban képzettek és a férfiaknál nagyobb arányban elkötelezettek az élethosszig tartó tanulás iránt. Miközben a 15-24 éves korosztályban összeurópai szinten a nők 74 százaléka képezi magát formális vagy informális keretek között, a férfiaknak mindössze 69 százalékáról mondható el ugyanez. Bár 24 éves koruk fölött a nők és férfiak esetében egyaránt visszaesik a tanulni vágyók aránya, 49 éves korukig a nők 15, míg a férfiak 13 százaléka igyekszik bővíteni ismereteit. Bár az élethosszig tartó tanulás mutatójában Magyarországon nincs különbség a nők és a férfiak tettrekészsége között, az a magyar nőkre is igaz, hogy körükben szignifikánsan nagyobb a diplomások aránya. Csakhogy Magyarországon, mint arról többször is részletesen írtunk, a nők sokszor diplomával sem keresnek annyit, mint a férfiak érettségivel, a későbbiekben jól fizető állást biztosító egyetemi szakokon pedig továbbra is a férfiak vannak túlnyomó többségben.
Egyetlen európai országban sincs olyan kevés nő politikai hatalmi pozícióban, mint Magyarországon
A nők hátrányos megkülönböztetése a zöld fordulatot is késlelteti: miközben a nemek közötti egyenlőségi mutató készítői szerint egyértelmű kutatási adatok támasztják alá, hogy a nők – különösen a fiatalabbak – elhivatottak a környezetvédelmi célok iránt, a vállalati és kormányzati döntéshozói pozíciókban mégis jelentősen alulreprezentáltak. Az EU tagországokban a klímavédelemért felelős miniszteri pozícióknak (már ahol vannak) mindössze 32 százalékát töltik be nők, míg az uniós tagországok közlekedési minisztereinek mindössze 14 százaléka tartozik az amúgy a férfiaknál környezettudatosabb női nemhez.
Magyarországon klímapolitikáért és környezetvédelemért felelős miniszter nincs, az energiaügyi minisztériumot pedig – ahogy az összes többi minisztériumot is – férfi, Lantos Csaba vezeti. A klímapolitikáért, államtitkári pozícióban, ugyancsak férfi, Steiner Attila felel, igaz, külön államtitkárság felügyeli a „környezetügyet”, amit államtitkárként Raisz Anikó vezet. Az Építési és Közlekedési Minisztériumot Lázár János kapta meg az ötödik Orbán-kormányban, a közlekedési szakpolitika irányítója pedig államtitkárként Nagy Bálint.
A politikai hatalom nemek közötti megoszlását tekintve Magyarország 2015 óta stabilan az utolsó helyen áll. Ezen még az sem tudott változtatni, hogy az elsősorban reprezentációt és nem valódi politikai hatalmat jelentő köztársasági elnöki posztra tavaly Novák Katalint nevezték ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: