Biztatóak az őssejtterápia korai eredményei a sclerosis multiplex kezelésében
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Guardian számolt be róla, hogy a sclerosis multiplexben szenvedő betegek agyába fecskendezett őssejtek hatékony kezelésnek bizonyultak az állapotromlás megelőzése szempontjából.
A kis résztvevői létszámmal (15 fő) végzett korai stádiumban lévő kísérlet egyelőre azt támasztotta alá, hogy az őssejtek agyba fecskendezése nem okoz problémákat a betegeknek. A nagyobb mennyiségű őssejtadag sem váltott ki állapotromlást, sőt, a vizsgálatba bevont páciensek egyike sem tapasztalt relapszust (romlást az állapotában).
A Cell folyóiratban közzétett tanulmány szerint azonban a kevés eredmény alapján még nem lehet egyértelműen azonosítani az őssejtterápia hatásait. A jelenlegi eredményekből viszont meg tudják állapítani, hogy a terápia nem károsítja az idegrendszert és csökkentheti az agyi gyulladást, ami a mielinhüvelyek károsodásához vezet.
A kutatás megállapította továbbá, hogy a nagyobb mennyiségű őssejttel kezelt páciensek kisebb mértékű agyzsugorodást szenvedtek el a betegség következtében, mint azok, akik kevesebb őssejtet kaptak.
A folytatásban egy nagyobb vizsgálat keretében vizsgálnák, hogy az őssejtinjekciók tényleg beavatkoznak-e a betegség lefutásába és ki kell zárni a kilökődés meggátolására adott immunszupresszív (az immunrendszer természetes reakcióját elnyomó) gyógyszerek hatásait is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Őssejtterápia segíthet a sclerosis multiplexben szenvedő betegeken
Az őssejtterápia már nem csak ígéret, ráadásul nem is jelent olyan mértékű kockázatot, hogy ki kellene zárni a standard eljárások köréből.
Az Epstein–Barr-vírus lehet a sclerosis multiplex fő okozója
Egy nagyszabású vizsgálat kiderítette, hogy az életük során az emberek 90 százalékát megfertőző Epstein–Barr-vírus a fertőzés után 32-szeresére növeli a sclerosis multiplex kialakulásának kockázatát. Ez felveti annak lehetőségét, hogy egy EBV elleni oltás lényegében megelőzheti az MS kialakulását.
Az immunrendszer pókhálója lehet az autoimmun betegségek gyógyításának kulcsa
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatócsoportja egy eddig nem ismert mechanizmust azonosított az immunrendszerben. Eredményeiket a Nature Communications folyóiratban publikálták.