Versenyre születnek a lovak, vagy az emberi akarat hajszolja győzelemre őket?
Európában, így Magyarországon is hagyományosan november utolsó vasárnapján rendezik a tavasszal kezdődő galoppszezon utolsó futamait, miközben a déli félteke országaiban, Ausztráliában és Új-Zélandon most indul az évad.
A lóversenyeket két szakágban rendezik világszerte: a galopp jármódja a vágta, a speciális nyergekben félig álló lovasok pedig a zsokék, míg az ügetőversenyeken a szulki nevű kétkerekű fogatot kizárólag ügetésben húzhatják a hajtók irányította állatok. A művelőik állítása szerint mindkét forma a lovak természetes viselkedését használja ki, hasonlóan a préda üldözését műnyúllal imitáló agárversenyekhez.
A lovak „győzni akarásáról”, a helyezésekért egymással „megküzdő”, a „szívüket-lelküket beleadó” favoritokat emlegető tudósítások is azt sugallják, mintha az elsőként háziasított növényevő patások versenyekre szelektált egyedei emberi közreműködés nélkül is próbára tennék képességeiket, egymás között versenyezve tesztelve saját gyorsaságukat és kitartásukat.
Szélsebes csoportdinamika
„A tudomány jelenlegi állása szerint egész más a helyzet” – állítja a Conversation oldalán megjelent cikkében Cathrynne Henshall, az ausztráliai Charles Sturt Egyetem állatorvosi tanszékének viselkedéskutatója. Nem csupán azért, mert az etológiai szakirodalom szerint semmi sem bizonyítja, hogy a lovak tudatában volnának annak, hogy melyikük nyerte – akár csak orrhosszal is – az adott futamot, ahogy azzal sem, hogy melyikük tartozik a vert mezőnyhöz.
Ne tévesszen meg senkit, hogy a kevés számú vadon élő fajtársaikhoz hasonlóan az ember által ménesben tartott lovak párban és csapatba verődve is sokat és sokszor kergetőznek egymással – írja Henshall. A fergeteges vágták tétje szerinte az összehangolt menekülő csoportmozgás begyakorlása, és nem az, hogy megelőzzék, legyőzzék a másikat.
Henshall szerint a vad tulajdonságaik javát máig őrző háziasított lovak (Equus caballus) viselkedési repertoárjának része, hogy az állatok a csoportjukhoz igazítják saját egyedi mozgásukat. Ez a szinkronizálás a többi csoporttaggal egyező sebesség fenntartása mellett azt is jelenti, hogy a terepviszonyokhoz és a társakhoz is alkalmazkodni kell, mert az egyetlen zárt tömböt alkotó csoport csak így tudja megakadályozni a ragadozók sikeres támadását. A vadonban a „nyerés”, vagyis a csoporttagok szembeötlő leelőzése tehát kifejezetten hátrányos következményekkel jár, hiszen a falkában vadászó ragadozók így könnyedén levadászhatják a csoportból kiváló „győztest”.
A versenylovak felkészítését végző idomárok és versenylovas zsokék ezt a veleszületett hajlamot használják ki, amikor hagyják a mezőnnyel menni lovaikat. Ugyanakkor figyelnek az egyes egyedek preferenciáira is, akadnak ugyanis olyan versenylovak, amelyek nem kedvelik a szorosabb testi kontaktust, így őket már a tréningek alatt is engedik akár több testhosszal is ellépni a mezőnytől. Más lovak viszont kifejezetten keresik a csoport biztonságát, ezért a zsokék sem bánják, ha a tömegben maradnak, és csak a célegyenesben próbálják nagyobb sebességre ösztönözve győzelemre lovagolni őket.
Bár a lovaknak Henshall szerint nagy valószínűséggel fogalmuk sincs arról, hogy versenyben vannak, arra felkészítették őket a tréningeken, hogy a táv adott pontján mit kell majd tenniük ahhoz, hogy a versenytársak előtt érjenek célba. Az ausztrál viselkedéskutató szerint nem az állat veleszületett vágya, hanem képességei, aktuális erőnléte és a lovas motivációs befolyásának kombinációja határozza meg, hogy sikerül-e nyerővé válnia.
Megerősítő kondicionálás
Évezredes tapasztalat, hogy fizikai fenyítéssel rövid távon sem lehet hatékonyan motiválni egy lovat. A csikóneveléstől a fizikai kiképzésen át az idomításig minden egyes részletet lefedő ókori perzsa módszert írásos formában az utókorra hagyományozó athéni Xenophón szerint a verés hatására a legragyogóbb tehetségű állat is mélyen a képességei alatt teljesít: le-, illetve megtörik. Bár az is igaz, hogy az evolúció során bevésődött menekülési reflex miatt a fizikai fájdalom átmenetileg sebesebb iramra kényszerítheti a legtöbb lovat.
Az elmúlt két évtizedben a pálca és az ostor használatát szigorúan jelzésértékűre korlátozó klasszikus lovas sportok (díjugratás, díjlovaglás, lovastusa és fogathajtás) után a nemzetközi lóversenyszabályzat is évek óta tiltja, hogy a zsokék ütve-verve nógassák gyorsabb vágtára lovaikat.
A hangsúlyozottan nem a modern lovas sportok atlétáit, hanem társhátasokat tanító egykori díjlovas Göblyös István szerint „mára teljesen kiment a divatból a vékony vessző pálcaként való használata, ami a klasszikus (értsd: 20. század előtti) lovasoknál pont azt a célt szolgálta, hogy még véletlenül se lehessen a kelleténél erősebb pálcasegítséget használni, a pálca még véletlenül se legyen az erőszak eszköze, hiszen a vékony vesszőt lehetetlen erősen használni – az inkább eltörik”.
A galoppversenyeken a bordák közé nyomható, a lovas sportokban is csak legömbölyített, pár centis hosszúságban engedélyezett sarkantyúnak sem volna értelme, mivel a rövidre állított kengyelek miatt a lovasok a lovaik marján guggolnak, lábfejük ritkán kerül az állatok vállöve alá.
Az eredményes lóversenyidomárok és zsokék agresszió helyett a lovak együttműködési hajlandóságára építenek. A lovasok évezredes tapasztalat szerint ugyanis a modern etológiában megerősítő kondicionálásnak nevezett jutalmazó idomítás csodás eredményekre vezet amennyiben az ember betartja a fajok közti kölcsönös kommunikáció alapszabályait. Vagyis lehetőleg sosem viselkedik félreérthetően.
A németországi Max Planck Intézet, a Müncheni Műszaki Egyetem és a Leibniz Intézet pszichológus és etológus kutatói az Animals folyóiratban 2020-ban publikálták azt a tanulmányt, amely szerint a háziasított ló a domesztikált kutyához (Cannis familiaris) és macskához (Felis silvestris catus) hasonlóan képes értelmezni az emberi érzelmeket. A német kutatás kísérletekkel igazolta a lovasok között nemzedékek óta tényként kezelt jelenséget, hogy miközben a lovak érzékenyen reagálnak a velük foglalkozó emberek érzelmeire, egy idő után a fajtársi csoportnál erősebb szinkronizálódásra is képesek vele. Az emberi bizalomhoz hasonló viszony pedig lehetővé teszi a veleszületett tulajdonságok meghaladását.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: