Még gyakrabban lehet ítéletidő a klímaváltozás miatt, mint eddig gondolták

2023. november 29.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Abban már korábban is egyetértettek a klímakutatók, hogy a globális felmelegedés hatására egyre többször számíthatunk majd a legkülönbözőbb kellemetlenségekre az erdőtüzektől a villámárvizekig, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy a nemzetközi helyzet milyen mértékben fokozódik majd.

Egy friss német kutatás szerint jobban, mint ahogyan erre az eddigi modellek alapján számítani lehetett, legalábbis ami a felhőszakadásokat illeti, ezek ráadásul az új számítások szerint nem csak gyakoribbak, hanem erősebbek is lesznek.

Anders Levermann, a Potsdami Klímakutató Intézet kutatója szerint a mostani modellek előrejelzéseinél akár 50 százalékkal több hasonló esemény fordul majd elő a jövőben, erre pedig mindenkinek fel kell készülnie. Az eddigi modellek 1 Celsius fokos felmelegedésre 11 százalékos növekedést számoltak, míg Levermannék kutatása alapján 17 százalék tűnik reálisnak.

Tanulni a múltból

Max Kotz, a kutatás eredményeit rögzítő tanulmány társszerzője szerint az eltérés annak köszönhető, hogy az általánosan használt modellek nem veszik eléggé figyelembe a történeti adatokat. Ezekből kiderül, hogy az eddigi felmelegedés jóval nagyobb mértékben növelte a felhőszakadások gyakoriságát, mint amivel számolnak, és amint felhívja rá a figyelmet, semmi okunk nincs feltételezni, hogy ami a múltban több felhőszakadást eredményezett, az a jövőben kevesebbet fog.

A probléma nem új keletű: a korábbi modellek sem voltak elég pontosak, és úgy tűnik, hogy a mostaniak sem azok. Ennek az egyik fő oka az, hogy az extrém időjárási események még mindig extrémnek számítanak, és viszonylag nehéz megjósolni őket, a másik pedig az előrejelzés bizonytalansága: Michael E. Mann klímakutató szerint egyes becslések az évszázad végére a felhőszakadások számának megháromszorozódását jósolják, mások szerint a mostaninál kevesebb extrém eseményre számíthatunk majd.

Mann szerint, aki nem vett részt a potsdami kutatásban, Levermannék eredményei meggyőzőek, megfelelnek több jelenleg is zajló kutátásnak, és valószínűleg tényleg közelebb állnak a várható valósághoz, mint a jelenlegi modellek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Radikális változtatásokkal még elkerülhetjük a katasztrófát, de ha nem sikerül, élhetetlen pokollá válik a Föld

Radikális változtatásokkal még elkerülhetjük a katasztrófát, de ha nem sikerül, élhetetlen pokollá válik a Föld

Hegyeshalmi Richárd tudomány 2021. augusztus 11.

Csak rajtunk múlik, hogy a következő évezredben az Édenkertben vagy a Mad Maxben él majd az emberiség. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentése lesújtó jövőképet fest, és arra figyelmeztet, hogy a tétlenség végzetes következményekkel járhat. Az államoknak, a cégeknek és a magánembereknek is cselekedniük kell.