Radikális változtatásokkal még elkerülhetjük a katasztrófát, de ha nem sikerül, élhetetlen pokollá válik a Föld

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

„A legutolsó cikkedben, néhány hónappal ezelőtt, azt írtad, hogy a következő évtizedben fog eldőlni, mi lesz a világ sorsa korunkban. Mondd, nem szeretnéd megélni, nem vagy rá kíváncsi?”

– Arthur Koestler: Sötétség délben

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) a világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete. A Meteorológiai Világszervezet és az ENSZ Környezetvédelmi Programja által 1988-ban alapított testület nem önálló kutatómunkát végez: tanulmányok tízezreit vizsgálják át, és hat-nyolc évente közzéteszik az ezekből leszűrhető konklúziókat. A több száz oldalas, hivatkozásokban bővelkedő jelentésekből 40-50 oldal hosszú kivonatot is készítenek, amit a klímapolitikáért felelős döntéshozóknak szánnak. Az már más kérdés, hogy a döntéshozók mit fognak fel vagy fogadnak meg belőle. A jelek szerint nem sokat.

Az IPCC jelentéseit azért érdemes komolyan venni, mert a testület 1988-as fennállása óta halálpontos előrejelzéseket ad a globális felmelegedés és a klímaváltozás várható következményeiről. A testület munkájának minden klímakutató tisztelettel adózik, noha sok kritika is éri őket, amiért nem tálalják elég látványosan az eredményeket. Túl sok adat, túl sok szám, túl sok összefüggés, túl kevés buzzword. A 2019-es különleges jelentést még a szakértők is hiányosnak találták; úgy vélték, az IPCC nem hangsúlyozta eléggé a fordulópontok (tipping point) szerepét a klímaváltozásban. Ezek az olyan ökoszisztémák visszafordíthatatlan összeomlását jelentik, mint a Golf-áramlat leállása vagy az amazóniai esőerdő szavannává alakulása, amik nagyban hozzájárulnak a bolygó felmelegedéséhez.

Csakugyan ijesztő lehetőségek – de az IPCC-jelentések számaiból, táblázataiból és grafikonjaiból vészforgatókönyvek nélkül is lesújtó jövőkép rajzolódik ki. És ha az IPCC-é az optimista becslés, vajon miben reménykedhetünk, ha a helyzet az általuk véltnél is rosszabb?

Az új tanulmány (Working Group I Report) leszögezi, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés nem elméleti lehetőség, hanem tény. A ma tapasztalt extrém időjárásról is gyakran a globális felmelegedés tehet. Ha a Föld felmelegedése nem lassul, az évszázad végére mindennapossá válhatnak az olyan, ma még ritka és szélsőséges események, mint a pusztító árvíz, a szezonon kívül, szokatlan helyen kialakuló tornádó, az egész megyéket elpusztító erdőtűz, az életveszélyes hőhullám, illetve az egész országokat eltüntető tengerszint-emelkedés.

Önkéntes tűzoltó pihen a lángok mellett a törökországi Akcayaka közelében, 2021. augusztus 6-án.Fotó: YASIN AKGUL/AFP

Miért éppen 1,5 Celsius-fok?

A globális átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fok alatt tartása refrénszerűen visszatérő célkitűzés a klímapolitikában. Pontosabban nem célkitűzés, hanem irányelv; a 2015-ös párizsi klímaegyezményt ratifikáló államok 2 Celsius-fokban maximalizálták a Föld felmelegedését, de 1,5 foknál kell meghúznunk a határt, ha nem akarjuk, hogy az időjárás szélsőségessé és életveszélyessé váljon.

Az avatatlanok legyinthetnek; másfél fok, az semmi! Melegebb lesz nyáron – hát istenem, majd föltekerjük a légkondit. Csakhogy a 1,5 fokos felmelegedést nem így és nem mától, hanem az iparosodás előtti időktől számítjuk. Az 1850-1900-as években a globális felszíni átlaghőmérséklet 1,1 Celsius-fokkal hűvösebb volt, mint ma. Nem hangzik soknak, pedig a Földön utoljára 125 ezer éve, az utolsó jégkorszak előtt volt ennyire meleg; a tűztornádók, a hőhullámok, az állat- és növényfajokat fenyegető aszályok mind a globális felmelegedésnek tudhatók be.

Idén augusztusra a utah-i Corinne-ben található Great Salt Lake (Nagy-sóstó) vízszintje sosem látott mértékűre apadt, pedig ez fontos élőhely a vándormadarak és a helyi vadvilág számára is.Fotó: JUSTIN SULLIVAN/Getty Images via AFP

A világ vezető klímakutatóinak előrejelzése szerint a felmelegedés mértéke 2030-ra érheti el a 1,5 Celsius-fokot. Ez ráadásul optimista becslés: ehhez arra is szükség van, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása az évtized közepére tetőzzön, majd egyre alacsonyabb, kevésbé ártalmas szintre csökkenjen. Hogy akkor megússzuk-e? Jó kérdés: a Föld már most is olyan állapotban van, hogy még így is csak remélhetjük, de nem garantálhatjuk a sikert.

Már nem arról van szó tehát, hogy megnyerjük-e a versenyt, hanem arról, hogy az utolsó pillanatban félre tudjuk-e rántani a kormányt, hogy elkerüljük a karambolt. Ahogy a hőmérséklet egyre nő, úgy válnak egyre gyakoribbá és egyre súlyosabbá a szélsőséges időjárási jelenségek. Ha becsúszunk a 2 Celsius-fokos felmelegedésbe, földi pokollá válhat a szárazföldeken az időjárás: 3-4 évente olyan hőhullámok és aszályok pusztíthatnak, amilyenekre azelőtt fél évszázadonként egyszer volt példa.

Brazíliában már egy évtizede pusztítanak a sokévi átlagnál súlyosabb aszályok.Fotó: RAPHAEL ALVES/AFP

Lesújtó jövőkép, de az IPCC-jelentése azt is leszögezi, hogy bár a helyzet elkeserítő, a legrosszabb forgatókönyv még elkerülhető. Ehhez viszont agresszív és azonnali lépésekre lenne szükség. Hatalmas, ijesztő felelősség van a kezünkben. A következő években dőlhet el – és elsősorban rajtunk múlik –, hogy milyen lesz a Föld éghajlata a következő évszázadokban.

„Lehetséges a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fokban korlátozni? A válasz igen. De ha nem csökkentjük azonnal, gyorsan és nagy mértékben az összes üvegházhatású gáz kibocsátását, a felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartása kicsúszik az ellenőrzésünk alól”

mondta a Nature-nek tanulmány vezető szerzője, Maisa Rojas, a Chilei Egyetem Klímakutató Kutatóintézetének munkatársa.

Nem, nem túlzás századokon átívelő változásokról beszélni. A globális felmelegedés komoly csapást mérhet az olyan érzékeny ökoszisztémákra, mint a gleccserek, a sarki jégtáblák és az óceánok, amik jóval lassabban alkalmazkodnak a Föld felmelegedéséhez.

A következő két-három évezredben a tengerszint 2-3 méterrel nőhet – még akkor is, ha tartjuk magunkat a 1,5 Celsius-fokos limithez. De ha a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-fokkal nőne, a vízszint emelkedése már 6 méter lenne. Ennyiből is kiderülhet, hogy az a fél foknyi különbség nemcsak csekély átlaghőmérséklet-emelkedéssel járna: egész országok tűnnének el vagy válnának élhetetlenné.

A bangladesi partvidék a klímaváltozás frontvonalában húzódik: extrém viharok, áradások, szennyezés, valamint a tengerszint-emelkedés is fenyegeti az itt élők nyugalmát.Fotó: KAZI SALAHUDDIN RAZU/NurPhoto via AFP

Nagy a baj, és ezt korábban is pontosan tudtuk

Nem mondhatjuk, hogy az IPCC nem figyelmeztetett időben. A testület 2019-ben adta ki a másfél fokos felmelegedésről szóló különleges jelentést (Special Report: Global Warming of 1.5˚C). Ebben 12 évet adtak az emberiségnek, hogy változtassanak az életükön, és másfél év töprengési időt adtak rá, hogy kitalálják a változtatás mikéntjét. A szakértők egyetértettek abban, hogy a felmelegedést az emberi tevékenység okozza; az üvegházhatású gázok, mint a metán vagy a szén-dioxid, emberi tevékenység útján kerülnek a légkörbe.

„Évtizedek óta tudtuk, hogy a Föld felmelegszik, de ez a jelentés világosan kimondja, hogy a közelmúltban tapasztalt időjárási események széles körben, villámgyorsan és egyre intenzívebben terjednek, márpedig ilyenre nem volt példa az elmúlt évezredekben. Vitathatatlan, hogy az emberi tevékenység okozza a klímaváltozást”

– mondta Ko Barrett, az IPCC alelnöke az augusztus 8-i sajtótájékoztatón.

Joseph Sikulu, a csendes-óceáni térségben dolgozó szervezet, a 350.org klímaaktivistája a Guardiannek azt mondta: az IPCC-jelentés kijózanító és riasztó, de nem mondhatjuk, hogy váratlanul ért bennünket. Szerinte abból, hogy a világban mennyire hiányzik a céltudatosság és a szándék a környezetünk élhetőbbé tételére, világos volt, hogy ebbe az irányba tartunk.

Apokaliptikus erdőtűz a kaliforniai Greenville-benFotó: JOSH EDELSON/AFP

Csodálkozunk, hogy végül megérkeztünk? Ilyen hozzáállással az is csoda, hogy még életben vagyunk. A párizsi klímaegyezményben vállalt feltételek betartását felügyelő független szervezet, a Climate Action Tracker adatai szerint a világon csak két ország van, ahol teljesülnek a 1,5 Celsius-fokos felmelegedést célzó klímavédelmi célkitűzések: Marokkó és Gambia. Az országok többsége – beleértve az EU-tagállamokat – a ma érvényes klímapolitikájával, gazdasági modelljével, fogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával 3 Celsius-fokkal növelheti a Föld átlaghőmérsékletét. És nem menekülhetünk előle a szibériai hidegbe; a klímaváltozás sarkvidéktől sarkvidékig minden területet és minden kontinenst érint. Az Északi-sark jégtakarójának zsugorodása tavaly nyáron ezeréves mélypontot ért el, a gleccserek pedig kétezer éve nem húzódtak vissza ennyire. Az óceánok felhevülése 11 000 éve nem látott mértéket ért el.

A rossz idő már az ablakon kopogtat

A klímaváltozás nemcsak komplex és emiatt nehezen felfogható, hanem sokaknak absztrakt jelenség is. Miért aggódnánk nyáron a sarki jég miatt, és miért törődnénk a tengerszinttel, 500 kilométerre a legközelebbi partszakasztól?

Azért, mert a szélsőséges időjárás nem áll meg a partoknál, a hegycsúcsokon és a jégtakarókon. A pusztító kanadai hőhullám, az Amerika-szerte pusztító bozóttüzek, a Szibériát elborító mérgező füstfelhő, a Foxconn sencseni iPhone-gyárát letaroló szökőár, a katasztrofális indiai esőzések és a Fekete-tenger árhulláma messze vannak, de a Csehországban kialakult gyilkos tornádó, a Németországot és Belgiumot letaroló árhullám, vagy a horrorfilmszerű görögországi erdőtüzek két-három országnyira tőlünk keserítik meg az ott lakók életét. Ezek nagyon rossz hírek; az efféle szélsőségekkel a korábbi, akkor borúlátónak tartott klímamodellek sem számoltak.

2021 júniusában tornádó pusztított Csehországban, holott az időpont és a helyszín alapján ez nem volt indokolt. A jövőben megszaporodhatnak az ehhez hasonló szélsőséges időjárási jelenségek.Fotó: MICHAL CIZEK/AFP

„A klímaváltozás velünk élő probléma. Senki nincs tőle biztonságban, és egyre romlik a helyzet. Muszáj közvetlen fenyegetésként tekintenünk az éghajlatváltozásra”

– mondta Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Program ügyvezető igazgatója az IPCC-jelentés közzététele utáni sajtókonferencián.

Andersen nem túloz; az 1950-es évek óta az extrém hőhullámok a Föld valamennyi országában megszaporodtak – nagyjából ötször gyakoribbak ma, mint 1850 és 1900 között, az iparosodás előtti korban. A mostani hőhullámok ráadásul jóval súlyosabbak, mint régen voltak. Korábban évtizedenként egyszer okoztak aszályt, ma viszont 70 százalékkal gyakrabban, mint az iparosodás előtt. Hevesebbek a viharok és az esőzések; ezek 30 százalékkal gyakrabban okoznak áradást. A trópusi ciklonok is megsokasodtak; a tájfunok és hurrikánok nemcsak nagyobbá és gyakoribbá, de erősebbé is váltak.

„A szélsőséges időjárás az egész bolygón egyre gyakoribb jelenség. Most már elmondhatjuk, hogy ezek a változások elsősorban az emberi tevékenység számlájára írhatók”

– mondta Paola Andrea Arias Gómez, az IPCC-jelentés társszerzője.

Mi csak a vízzel védekezhetünk

A Kárpát-medence földrajzi adottságai miatt Magyarországon várhatóan nagyobb lesz a felmelegedés mértéke, ezért igen fontos, hogy tudjunk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.

„A felmelegedés jelenlegi üteme és az egyre gyakoribb természeti katasztrófák arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad késlekedni az alkalmazkodási intézkedésekkel. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése globális feladat, de Magyarország önmaga is rengeteget tudna tenni a területén tapasztalható időjárási szélsőségek csillapításáért, ugyanis van egy csodafegyverünk: a víz. A természetes módszerekre alapozott vízmegtartással kiegyenlíthetők a szélsőséges időjárási jelenségek, vizes élőhelyek jönnek létre, melyek kedvezően befolyásolják a mikroklímát és segítik az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazatot, a mezőgazdaságot”

– írta a témával foglalkozó hírlevélben Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.

Magyarországon 42 400 kilométernyi belvízcsatorna-rendszer vezeti el a földekről a vizet – még az olyan kedvezőtlen adottságú területeken is, mint a Homokhátság, ahol az elmúlt években 5-6 méterrel csökkent a talajvízszint. A folyamatos csapolás miatt a hirtelen lezúduló esőnek nincs ideje beszivárognia a talajba, így az aszályos időkben eltűnik a víztartalék. A felszín alatti vizek kitermelése, az árterek szűkítése és a bányatavak létesítése is erősíti a klímaváltozás szárító hatását, ami a vizes élőhelyek kiszáradásához és az élelmiszerek drágulásához vezet. A Homokhátságon a gazdálkodók már demonstrációval hívják fel a figyelmet az elsivatagosodásra.

A homokhátsági termőterületeket is komolyan sújtja a szárazság.Fotó: Dedák Dalma

„Egyre többször szembesülünk azzal, hogy a homokhátsági gazdáknak el kell adniuk állataikat, mert a kiszáradó legelők és a dráguló takarmány ellehetetleníti őket. Mindez az éghajlatváltozás és a túlzott vízelvezetési gyakorlat számlájára is írható. Be kell fejezni a kiszáradó területek lecsapolását és meg kell őrizni a vizes élőhelyeinket, mert ezek segítenek minket a klímaváltozás kihívásaihoz való alkalmazkodásában. Az aszályok és villámárvizek kezelésére, a többletvizek hasznosítására kell a hangsúlyt helyezni. A felmelegedés miatt a földeken természetes módon megjelenő vízre többé nem szabad károkozóként tekinteni, értékes erőforrásként kell vele gazdálkodni, mivel a víz lehet Magyarország klímaváltozást mérséklő csodafegyvere”

– írta Dedák.

Ki fizesse a karbonkvótát?

Könnyű lenne a legnagyobb szennyezőkre mutogatni, hogy hagyják az iparosodást másra, járjanak inkább biciklivel és fejjenek kecskét. Való igaz: azok az országok, ahol az iparosodás folyamata még nem zárult le, és nem férnek hozzá a tiszta, csak a fosszilis energiához, rengeteg szén-dioxidot bocsátanak ki. Hibáztathatnánk Indiát, Kínát vagy Oroszországot, de nem lenne igazunk, mert a kibocsátás felelőssége máshogy oszlik meg a résztvevők között.

A Carbon Disclosure Project 2017-es jelentése szerint a világon 1988 óta nem komplett államok, hanem 100 magáncég juttatta a légkörbe az üvegházhatású gázok 71 százalékát. A tavalyi jelentésükben az áll, hogy 20 vállalat felel a kibocsátás egyharmadáért. A többségük fosszilis üzemanyagokkal foglalkozó cég, és sokukat fejlett országok kormányai, illetve államközi szervezetek (többek között az Európai Unió) is támogatnak – gyakran hatalmas összegekkel. Kétségkívül nagy jótét ez az iparosodásnak és a fejlődésnek, de ez a modell hosszú távon aláássa az összes globális klímavédelmi célkitűzést.

Iparosodás és klímaváltozás: a kínai Xi'an városának szmogba burkolózó felhőkarcolóiFotó: TIAN DONGHAI/Imaginechina via AFP

A fejlődő országok hibáztatása azért sem lenne igazságos (már ha használhatnánk a klímaváltozással kapcsolatban olyan absztrakt fogalmakat, mint az igazság), mert a fejlett országok történelmileg is rengeteg szennyező anyagot juttattak a légkörbe. Egy tavalyi tanulmány szerint az elmúlt évszázadok során ezeknek az országoknak a fejlődése vezetett a kibocsátás tetőzéséhez (és a délről származó munkaerő és erőforrások kifosztásáról még nem is beszéltünk). A klímaváltozás ellen szavakban hevesen fellépő Európai Unió és az Egyesült Államok a legnagyobb kibocsátók közt vannak: annak ellenére, hogy a világ népességének csak 10 százaléka él ezekben az államszövetségekben, a károsanyag-kibocsátás 23 százaléka tőlük (tőlünk) származik.

Amikor 2015-ben aláírták a párizsi klímaegyezményt, a gazdag országok megállapodtak róla, hogy 90 milliárd euróval támogatják az elmaradottabb nemzetek zöld átmenetét, és ezzel párhuzamosan a fosszilis üzemanyagok kivezetését. Csakhogy ezek a kifizetések sehogy sem akarnak maradéktalanul megérkezni; alighanem felkapott téma lesz ez a novemberi ENSZ Klímaváltozási Konferencián, a COP26-on.

„Ez a jelentés figyelmeztet a valóságra. Ma már sokkal tisztább képünk van a múlt, a jelen és a jövő éghajlatáról, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük, hogy merre tartunk, mit lehet tenni, és hogyan tudunk felkészülni”

– mondta Valérie Masson-Delmotte, az IPCC-munkacsoport társelnöke a jelentést bemutató sajtótájékoztatón.

Ami a kilátásokat illeti, azok igencsak borúsak. Tim Palmer, az Oxfordi Egyetem professzora szerint földi pokol elé nézünk, ami a függőben lévő büntetésünk azért, amit a bolygóval tettünk. A csattanást még elkerülhetjük, de csak egy paraszthajszállal, a bűneinkért pedig a kibocsátás-csökkentéssel vezekelhetünk.

Azt viszont, hogy mindezt miként hajtsuk végre, nem egyszerű megmondani. A világon eddig szinte az összes állam, vállalat és magánember elbliccelte a klímavédelmi lépéseket – gondoltuk, akkor is megússzuk, ha  nem csinálunk semmit. De ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a felmelegedés fő oka a károsanyag-kibocsátás növekedése, abból az következik, hogy a tétlenség katasztrofális következményekkel járhat; ha ugyanis a klímaváltozást emberi tevékenység okozza, akkor az emberek tevékenységén kell változtatni.

Lépni kell – de hova, merre és mivel?

A klímakatasztrófa elkerüléséhez muszáj jelentősen csökkentenünk a károsanyag-kibocsátásunkat, és a lehető leghamarabb elérni a teljes karbonsemlegességet. A többes szám első személy itt nem királyi többes: ez minden ország minden iparágára vonatkozik. Az elmúlt években rengeteget pedzegették a személyes felelősség kérdését a globálisfelmelegedés-megelőzés kapcsán: váltsunk környezetbarát étrendre, járjunk biciklivel, vagy csökkentsük a fogyasztásunkat.

Biciklis klímasztrájk a hollandiai Amszterdamban, 2020 szeptemberébenFotó: ROMY ARROYO FERNANDEZ/NurPhoto via AFP

Környezetvédelmi szempontból az emberiség sokat profitálna ebből – kapnánk cserébe egy élhető bolygót –, de ez nem váltja ki a hosszú távú, bonyolult döntéseket, amiket az egyes szektorok átszervezése miatt kell meghoznunk. Újra kell gondolnunk az energiaipart, a közlekedést, az építőipart, a mezőgazdaságot és az élelmiszer-ellátást – és csak rajtunk múlik, hogy ezt a Mad Max vagy az Édenkert díszletei között szeretnénk-e a gyakorlatba ültetni. De minél tovább gondolkozunk, annál kevesebb választási lehetőségünk lesz; cselekvés nélkül nem lesz itt más, csak Mad Max.

Az IPCC-jelentés szerint a légkörbe kerülő szén-dioxid 85 százaléka fosszilis üzemanyagok elégetéséből származik. A csökkentés lehetőségeiről a Common Weal, az Energy Poverty Research Initiative, valamint a Glasgow-i Kaledóniai Egyetem környezettervezési tanszéke készített egy lehetséges forgatókönyvet; az alábbi tételeket kéne módszeresen kipipálnunk, ha szeretnénk kordában tartani a globális károsanyag-kibocsátást.

  • Az elveszett hőmennyiség újrahasznosítását előíró törvényeket kell hoznunk és betartatnunk.
  • Fel kell hagynunk a szén és az atomenergia használatával.
  • Be kell tiltani az olaj- és gázmezők feltárását és a fosszilis üzemanyagok használatát.
  • Mindenkinek megfizethető áron kell hozzáférést biztosítani az elektromos hálózathoz.
  • Meg kell teremteni az otthoni munkavégzés jogi feltételeit.
  • Alapvető joggá kell tenni a meleg, energiatakarékos otthon biztosítását.
  • 20 perces körzetek kialakítása. Ennek az a lényege, hogy minden nyersanyagot, szolgáltatást és erőforrást a legfeljebb 20 percnyi sétatávolságra lévő helyi szolgáltatóktól kellene beszerezni. Ehhez persze megfelelő településszerkezet kell, fenntartható tömegközlekedéssel és jó kerékpáros infrastruktúrával.

Ez a kezdeményezés jelenlegi formájában csak álom: nincs az a radikális politikus, aki ilyen merész terveket szövögetne. Idén áprilisban az Európai Unió bemutatta a European Green Deal nevű törvénycsomagot, ami 2030-ig 55 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátást, és 2050-re tenné a teljes karbonsemlegesség elérését. Kérdés, hogy ez a javaslat törvényerőre emelhető-e; ehhez be kellene záratni az összes szénerőművet, be kellene tiltani a belsőégésű motoros járműveket, és különadót kellene kivetni a repülőgép-üzemanyagra.

Az IPCC jelentése ijesztő, de alighanem a jövő februárban megjelenő, a klímaváltozás hatásait ismertető WGII-jelentés, és a jövő márciusra ígért, a klímaválság enyhítésének lehetőségeiről szóló WGIII-jelentés sem a szebb jövő ígéretével, hanem lehangoló adatokkal szembesíti majd az emberiséget. Annyi már ebben a pillanatban is nyilvánvaló, hogy ha most elmulasztjuk az intézkedéseket, később még szigorúbb lépésekre lesz szükség.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: