Egy 365 millió éve élt „űrlényhal” az alulharapás világrekordere
Annyira bizarrnak és földönkívülinek tetsző anatómia jegyekkel rendelkezett, hogy az 1957-es felfedezése után az idegenekre utaló Alienacanthus vezetéknéven került be a paleontológiai lajstromba az Alienacanthus malkowskii, amelyről mindezidáig nem volt világos, hogy miféle funkciót láttak el az alsó állkapcsából kinövő hosszú uszonytüskék.
A Royal Society Open Science folyóiratban január 31-én megjelent tanulmány tisztázza, hogy az uszonytüskéknek tartott képletek voltaképpen a földtörténeti devon időszakban él víziállat alsó állkapcsának részei – írja a Live Science.
A több fosszilis példány vizsgálata azt mutatja, hogy koponyájánál legalább kétszer hosszabb alsó állkapocs előnyös lehetett abban az időszakban, amikor mindössze két őskontinens alkotta a kiterjedt óceánokkal körbe vett szárazföldet: a 365 millió évvel ezelőtt élt Alienacanthus maradványok ugyanis az egymástól távol eső – a mai Lengyelország és Marokkó területén található – egykori partvidékekről is előkerültek.
A már kihalt páncélos őshalak (Placodermi) közé sorolt Alienacanthus rekonstrukciója azért is számít kisebb fajta paleontológiai szenzációnak, mert az aluharapás ezek szerint már a gerincesek törzsfejlődésében meghatározó szerepet betöltő állkapocs evolúciójának korai időszakában megjelent. A kutatók szerint ráadásul az „űrlényhal” a korábban ismert alulharapó állatoknál jóval szabadabban volt képes mozgatni állkapcsát, amely előnyösnek bizonyulhatott a táplálékszerzésben.
A kutatók háromféle hipotézise szerint az alulharapás a kisebb halak bekanalazását, a harapás erejét, vagy a tengerfenéken való vadászatot segíthette, hogy a három közül csak egy, esetleg több funkciót is betöltött, azt viszont még nem tudták tisztázni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: