Riportunk a 2024-es busójárásról ide kattintva olvasható.

A magyarországi írásos emlékekben először a 18. században felbukkanó mohácsi busójárás soha nem örvendett még akkora népszerűségnek a történelme során, mint az utóbbi néhány évben. Ez mondjuk annak fényében nem meglepő, hogy a Mohácson élő horvát nemzetiségi kisebbség, a sokácok téltemető karneválja 2009-ben felkerült az UNESCO szellemi örökség listájára, majd három évvel később a hungarikumok listájára is. Noha nagyjából 20 évvel ezelőtt egyszer már volt szerencsém a mohácsi busókhoz, az idei látogatásomhoz különleges vezetőket kaptam: a busókon és sokác lányokon látható jellegzetes harisnya bütykeiről elnevezett Bumburama busócsoport befogadott a húshagyókeddi nagy vonulás előtti készülődésük teljes időtartamára, így velük együtt készülhettem a tél koporsójának a mohácsi főtéren esedékes elégetésére. Ennek köszönhetően különleges perspektívából volt alkalmam végigkísérni útjukon az esetenként bikacsökkel (a kevésbé kifinomult busók esetében sima vesszőkkel, míg a feltűnést keresőknél óriási falloszt imitáló bunkósbotokkal) a kipécézett nők (vagy akár férfiak) altája felé bökdöső, kereplőkkel hadonászó, válogatás nélkül bárkinek, de leginkább hosszú hajú nőknek a hajába lisztet és lúdtollat masszírozó busókat.

Miközben tradicionálisan a busójárás azt jelentette, hogy a sokác nemzetiségű mohácsiak közül a hagyományt őrző legények házról házra jártak a sokácnegyedben és termékenységvarázslással, jókedvvel, valamint evés-ivással készültek az újévi jó termésre, és az egyébként a katolikus felekezetű sokácok által húshagyókeddtől húsvétig hagyományosan betartott nagyböjtre, manapság a „házalás” leginkább annyit jelent, hogy a busócsoportok valamelyik csapattag házánál evéssel, ivással egybekötve öltik magukra busó ruháikat, hogy együtt induljanak az utcai téltemetésre.

A csoportban sokac lányok és busó legények vegyesen vannak, pedig néhány évtizeddel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Mint azt a Qubitnek egy sokác származású mohácsi kertészmérnök elmondta, a lányokra a sokác családokban nagyon vigyáztak, az eredetileg farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó háromnapos busójárás alatt még a mulatságra is csak külön, az asszonybálba mehettek.

A mohácsi busójáráson, vagyis a pokladén a legutóbbi időben rendre felbukkannak a a traktorok, busószekerek oldalán a politikai fricskák és üzenetek, de a rendszerkritikus kiszólásoktól a mohácsi karnevál már a Kádár-korszakban sem volt mentes. Igaz, a politikai üzenetek az államszocializmusban csak a húshagyókedd estéjén a máglyára kerülő koporsón kaptak helyet, ahol néhány perc alatt az enyészeté lettek.

Az eredetileg a mohácsi sokácnegyed lakói között, majd idővel a polgári farsanggal való, 1920-as, 1930-as évekbeli összeolvadásától a város utcáin zajló téltemető karnevál a kezdetektől állandó változásban volt. Bár a hagyományőrző busó közösségekben van is, aki zúgolódik emiatt, mások szerint azonban ezt úgy is fel lehet fogni, hogy a népszokás hű maradt a saját nevéhez: poklade, vagyis átváltozás. Nemcsak a busójárásba az 1970-es évektől beépülő ágyúdörgés, vagy az 1990-es évektől rendszeressé vált dunai átkelés színesítette az eredeti hagyományokat, de még maga a busómaszk is teljesen átalakult, kezdve mindjárt onnan, hogy eredetileg például szarvaknak nyoma sem volt rajta.

Nemcsak a külsőségek, hanem a busójárás lényege sem maradt érintetlen az elmúlt évszázadokban: eleinte a sokac lányok épültek be a busócsoportokba, majd az így koedukálttá váló csoportokban megjelentek a gyerekek is. Ezzel párhuzamosan a rongyokba öltözött jankele figurája szinte teljesen kikopott a busójáráson felvonulók soraiból. Pedig a jankeléknek fontos szerepe volt: ők tartották távol a busóktól a bámészkodókat, mégpedig úgy, hogy hamuval, liszttel szórták meg azokat a bátor kívülállókat, főleg kisebb gyerekeket, akik túl közel merészkedtek volna a maszkos télűzőkhöz. Bár a lisztszórás még ma is része a busójárásnak, jankelék híján ezt a műveletet maguk a busók végzik.

A busójárás utolsó felvonásaként, húshagyókedd estéjén koporsóban kerül máglyára a tél. A koporsón évtizedekre visszamenően politikai üzenetek kapnak helyet. Az idei év üzenete elég világos volt: „Mindenki mondjon le!”

Bár a busójárásra érkező tömegek farsangvasárnapi máglyagyújtása utáni, húshagyókeddi máglyagyújtást a Mohácson és környékén élők úgy tartják nyilván, mint a saját, „családias” télbúcsúztatójukat, a mohácsi főtér azért kedden is dugig megtelt a tavaszt köszöntő tömeggel.