Egyszerre négy nagy kitörés rázta meg a Napot

A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma (SDO) ritka jelenségről adott hírt kedden: a Nap négy gigantikus régióján egyszerre figyeltek meg óriási robbanásokat.

Maga a napkitörés nem ritka esemény, különösen most, amikor a 11 éves napciklus csúcsán, az úgynevezett szoláris maximum környékén járunk. Az ilyenkor rendszeresen előforduló koronakidobódásokat például a Földön is érzékeljük: zavarok lépnek fel a rádiós kommunikációban, áramkimaradások történnek, vagy épp megszaporodnak a sarkifény-jelenségek.

De a szoláris maximum idején napfoltok is gyakrabban alakulnak ki, ami alatt olyan területeket értünk, ahol a mágneses mező kb. 2500-szor erősebb, mint a Földön, vagyis sokkal erősebb, mint bárhol máshol a Napon. Az erős mágneses mező miatt a mágneses nyomás megnő, miközben a környező légköri nyomás csökken, ami a hőmérséklet csökkenéséhez vezet, mert a koncentrált mágneses tér gátolja az új, forró gázok áramlását a Nap belsejéből a felszínre.

A felszínen ez nagy robbanások formájában fejti ki hatását, amelyek időnként egyszerre is bekövetkezhetnek. Ezt a jelenséget korábban véletlen egybeeséseknek gondolták, de 2002 óta tudjuk, hogy valójában nagyon is összefüggenek: mágneses hurkokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

link Forrás

Egyelőre nem tiszta, hogy a szimultán napkitörések hatása eléri-e a Földet – a Spaceweather.com azt jósolja, hogy amennyiben igen, akkor erre április 26-án, pénteken kell számítani. Ezen nagyon izgulni azért nem érdemes, de ha valakinek éppen rádiójelekkel van dolga, vagy sarkifény-fóbiában szenved, akkor mindenképpen vigyázzon magára!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás