Az iskoláknak nem csak a tudásátadásra kellene koncentrálniuk. Ugyanilyen fontos az együttműködés képességének fejlesztése és az egyéni érdeklődés mentén szervezett tanulás – nem utolsósorban azért, mert a tanulók ezáltal ismerkednek meg a demokratikus értékekkel. Így lehet összefoglalni a múlt hét végén Budapesten megrendezett 3. Demokratikus Nevelés Konferencia fő üzenetét. Fóti Péter, az esemény egyik szervezője, a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesületet társalapítója a Qubitnek elmondta: napjainkban az oktatás terén végrehajtott, elhibázott kormányzati lépések adják az apropóját egy demokratikus neveléssel foglalkozó konferencia megszervezésének. Fóti szerint egy ideális, korszerű tanulási környezetben a tanároknak és a tanulóknak is több szabadságra lenne szükségük. Ez a szabadság a tanulás tartalmainak és módszereinek megválasztásán túl (amiben szintén hatalmas lemaradás tapasztalható itthon) azt is jelenti, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk például az iskolai konfliktusok megoldására, túllépve a szokásos „győztes-vesztes” viszonyokon. Egy ilyen konfliktusmegoldó tevékenységsorozatban minden érintett fél igényeit figyelembe veszik, ami Fóti szerint a jól működő iskolai önkormányzat alapját jelenti.

Egy demokratikusan felépített tanulási folyamatban a tanárok változatos eszköztárral vannak jelen, és a tanulókkal közösen tervezik, hajtják végre és ellenőrzik a tanítást-tanulást. Fóti elmondta: a konferencia egyik célja az volt, hogy bemutassa a demokratikus nevelés módszertanának változatosságát, mivel „nemcsak Waldorf és Montessori van”, hanem számos olyan demokratikus nevelési irányzat, amit az óvodapedagógusoknak, a tanító- és tanárképzésben részt vevő hallgatóknak is fontos lenne megismerniük.

A demokratikusan működő iskola mint elképzelés aktualitása a résztvevők számában és a konferencia előadóinak személyében is megmutatkozott: olyan, az oktatás helyzetével évtizedek óta foglalkozó szakértők beszéltek az oktatás aktuális állapotáról, kríziseiről, a demokratikusan működő iskola lehetséges módszertanairól, mint Gyarmathy Éva, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola klinikai és neveléslélektani szakpszichológusa, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője vagy Knausz Imre oktatáskutató, a Taní-Tani Online főszerkesztője. Egy ilyen esemény azért is fontos, mert megerősítést nyújt a rendszerint elszigetelve dolgozó, módszertanukat az együttműködésre, a tanulók érdeklődésre, a 21. századi képességek fejlesztésére építő pedagógusoknak, szakembereknek. A meghívottak felkérésnél ugyanakkor fontos szempont volt, hogy ne csupán felnőttek beszéljenek a gyerekek demokratikus neveléséről, hanem a diákok is megszólaljanak, így több, demokratikus alapokon szerveződő iskola diákjai, illetve diákmozgalmak képviselői is jelen voltak.

Az előadásokon és a workshopokon szóba került többek között

• a gyermekrészvétel lehetősége,
• a resztoratív sérelemkezelés,
• a hátrányos helyzetű gyerekekkel való együttműködés,
• a kooperatív szemléletre épülő tanulásszervezés,
• a közösségi tér fontossága,
• a fenntarthatósági szempontból fontos akciókompetenciák fejlesztése
• vagy éppen az angliai New Schoolban zajló munka.

A demokrácia nincs a génjeinkbe kódolva; a demokrácia kulturális vívmány

Az iskolának az információ fellegvárának kellene lennie, hiszen a „21. század olaja az információ” – mondta előadásában Gyarmathy Éva, aki evolúciós szempontokat elemezve vázolta fel az ívet az információfeldolgozás kontextusában az első ősmedúzáktól a komplex emberi társadalmakig. Az infókommunikáció Gyarmathy szerint független a digitális eszközöktől (ezzel utalt az információ- és kommunikációtechnológia egyik vívmányára, az okostelefonra, ami gyakran előkerül a pedagógusok közötti szakmai diskurzusokban), hiszen az ember a mindennapok során rengeteg helyzetben cserél információt, ad is, vesz is, ez által növekszik, változik. Az információ és az energia felvétele létfontosságú az összes élőlénynek: a szerves élet is ennek a két tényezőnek a hatására alakult ki, ezért az embernek is kiemelten fontos. Minél több információhoz jut hozzá egy élőlény, illetve minél hatékonyabban tudja felhasználni az erőforrásait, annál hatékonyabban tud reagálni környezetére. A környezet vizsgálásának képessége evolúciós vívmány, ahogy a központi idegrendszer és az emlősök agya is az információ feldolgozásáért és az energia felhasználásért felelős szerv.

Gyarmathy szerint az őscickány már közösségben élt, felelősséget vállalt az utódaiért (szemben mondjuk a hüllőkkel), társas kapcsolatokat létesített, illetve távol tartotta magát az ellenségeitől. Ehhez rengeteg információ feldolgozására, tanulásra volt szükség. A hüllőktől örökölt agyi struktúránk irányítja a viselkedésünket abban az esetben, ha az alapszükségleteink nincsenek kielégítve: ilyenkor a tudat beszűkül, és csak arra tud koncentrálni, hogy „túléljen”. Az emberi agy viszont már alkalmassá tesz a kifejezetten összetett rendszerek, struktúrák működtetésére. Gyarmathy szerint bár az agy térfogata zsugorodott, a prefrontális rész, az „igazán nagy szervező” dinamikusan fejlődött az elmúlt 10 000 évben. Ez teszi lehetővé, hogy képesek vagyunk nagy tömegben élni, együttműködni, problémákat megoldani, jövő tervezni és tiszteletben tartani mások szabadságterét.

Gyarmathy szerint a szabadság nem a vágyak és a tettek kontroll nélküli burjánzását jelenti, hanem inkább azt, hogy amikor azt ember találkozik egy másik szabadsághatárral, egyezkedésbe kezd, tisztázza a saját és a másik igényeit és vágyait, cselekvési lehetőségeit. Ebben az izgalmas „demarkációs övezetben” nagyon komoly fejlődési és tanulási folyamatok történnek, de az eredményes egyeztetéshez különböző kompetenciák szükségesek.

Önszabályozás, kreativitás, értelem

Az ember ösztönlény állapota rendkívül fontos és hasznos, de megvan a saját helye. A hatékony társadalmi együttéléshez szükség van az értelem által vezetett önszabályozásra és a felmerülő – már a demokratikus, a természeti világnál magasabb rendű társadalmi struktúrában felmerülő – nehézség kreatív módon történő megoldására. Gyarmathy hangsúlyozta, hogy a kreativitásról nem pusztán művészeti értelemben merül fel, hanem az emberi helyzetek megoldása során is. Az iskolának ideális esetben azokat a képességeket kellene fejlesztenie, amik a problémamegoldásra, az együttműködésre, az önszabályozásra és a kreativitásra fókuszálnak. Gyarmathy bemutatott egy kutatást, amiben 1000 hátrányos helyzetű településen élő diákot vizsgáltak, és azt tapasztalták, hogy az első osztályos, hatéves gyerekek az idegrendszeri érés szempontjából a háromévesek szintjén állnak. Ezeknek a gyerekeknek az iskola az egyetlen hely, ahol esélyük lehetne a társas együttéléshez szükséges képességeket elsajátítani, csakhogy az iskolai környezetben a tanárok gyakran csak a félelmet tudják erősíteni a gyerekekben, ami ösztönlény állapotukat erősíti. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán elindított egyik kezdeményezésnek épp az a lényege, hogy az iskolákban kiskerteket hozzanak létre, mert azok gondozása segíti a tanulókat a felelősségvállalás, az együttműködés, a tervezés képességének fejlesztésében, amire a hagyományos oktatási rendszer nem mindig képes.

Az iskolagyűlés célja, hogy oldja a hatalmi kereteket

Az együttműködésre és a csoportmunka során kiteljesedő egyéni érdeklődésre épülő pedagógiai elképzelések egyik alapvetése a tanulási folyamatban részt vevők állapotának folyamatos monitorozása, ellenőrzése. A tanulási és tanítási helyzeteket ideális esetben állandóan hangolni, igazítani kell a felmerülő igények szerint, így alakítható ki a differenciált tanulói aktivitás. Ehhez tudnak hozzájárulni az iskolai nyitó- és zárókörök – amik során a tanulók bekapcsolódnak, majd kilépnek a tanulási szituációkból – vagy akár az iskolagyűlések. A konferencián a szentendrei Malom-Alom Nyitott Tanulói Műhely prezentált egy iskolagyűlést 45 percben a tanulócsoportba járó diákokkal, azok szüleivel, pedagógusokkal és az érdeklődőkkel. A gyűlés résztvevői a fejlődési eredményeket, az iskola rendjét, a pedagógusok és tanulók viszonyát firtatták. A szimuláció alatt a tanulók szerepeket kaptak: a jegyzetelés, az időkeretek tartása és a moderálás is a diákok feladata volt.

A gyűlés a Malomban egy olyan műhely, ami az iskola mint intézmény működése során óhatatlanul megjelenő hatalmi viszonyokat hivatott oldani. Még a legdemokratikusabb tanulói közösség is hordoz magában autoriter komponenseket, hiszen

• a gyerek iskoláztatása egy társadalmi és szülői elvárás;
• a gyerekek biztonságát szolgáló szabályokat a felnőttek hozzák (a Malomban például nem lehet kiülni az ablakba);
• a gyerekek rendszerint nem vesznek részt pénzügyi és adminisztratív kérdések eldöntésében;
• az elsajátítandó tudás tartalma, vagy legalábbis annak egy része intézményi presszió nyomán alakul ki.

Ez az autoritás társadalmi konstrukció, és nem is feltétlenül hordoz negatív konnotációt a fogalom – mégis, ideális esetben egy iskolai közösség munkálkodik ezen, ahogy azt a Malom-Alom is teszi. Az iskolagyűlésen a résztvevők szerint a tanulók és a tanárok között feszülő alá-fölé rendelt viszonyok elhalványulnak, egyenragúbb módon reagálnak a közös iskolai életre, együtt döntenek, szervezik a tanulást és az iskolai tevékenységeket. A Malom-Alomban a diákok delegálhatnak olyan témákat, amikkel foglalkozni szeretnének, közösen alakítják az iskola szabályait a tanárokkal, továbbá saját folyamatot dolgoztak ki a belső konfliktusok megoldására, aminek kulcsfigurája a diákok közül kiválasztott békebíró. A békebírók egy saját, belső képzésen esnek át, hogy utána támogatni tudják a biztonságos tanulói légkört, így átvesznek egy olyan szerepet, aminek betöltése jellemzően a tanárra hárul.

Iskola és politika?

A konferencia végén megrendezett közös „iskolagyűlés” résztvevőit leginkább az iskola és a politika kapcsolata foglalkoztatta, nem véletlenül: ez a kérdéskör az egész rendezvényen végigvonult. De míg korábban a hangsúly inkább a demokratikus nevelés gyakorlataira és eszköztárára esett, most elsősorban arról volt szó, hogy miként tud az iskola a demokratikus normák megtartójaként, fejlesztőjeként funkcionálni. Hogyan lehet az iskolában úgy együtt dolgozni a fiatalokkal, hogy amikor kikerülnek az intézmény falain túlra (amit a konferencia néhány előadásában egyfajta biztonságos buborékként határoztak meg), képesek legyenek az együttműködésre, az információk kritikus feldolgozására, ellenállóak legyenek a manipulációkkal szemben, és cselekvőképes állampolgárok váljanak.

Az egyik felszólaló szinte zárszóként utalt egy svédországi iskolai programra, amelynek során a diákok az iskolában pártok plakátjai és programjai alapján elemezték az adott politikai közösség profilját, illetve egy-két konkrét témában az álláspontjukat. Ma, Magyarországon egy ilyen, vagy ehhez hasonló program elképzelhetetlennek tűnik, miközben egy 18 éves fiatalember úgy megy el szavazni, hogy az iskola, ahol legtöbb időt tölti, nem készíti fel a felelős döntések meghozatalára.

A szerző pedagógus, tréner, az #újpedagógia módszertan kidolgozója, a PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola doktori hallgatója.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás