Teknősvonulásokra figyelmeztet az MME
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Magyarország területén is honos mocsári teknősök (Emys orbicularis) életük nagy részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Az élő- és a szaporodóhelyek között május elejétől júliusig végéig tartó időszakban közlekedő teknősök gyakran kelnek át a vonulási útvonalukat kettészelő, az élőhelyeket feldaraboló betonozott vagy földutakon, ahol gyakran végzik autók, mezőgazdasági járművek kerekei alatt.
„Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, segítsünk neki azzal, hogy felvesszük és az úttól biztonságos, pár tízméteres távolságra lehelyezzük, figyelve arra, hogy csak abba az irányba vigyük, amerre ő maga is igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképp ne vigyük vissza a vízhez, mert ezzel nemhogy segítenénk rajtuk, mint inkább nehezítjük a dolgukat, hiszen ebben az esetben kezdhetik elölről az utat” – hívja fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfői közleménye.
A civil természetvédők szerint a teknősök vonulásuk során kertekbe is betévednek, ahol az ott élő kutyák nehezíthetik meg a dolgukat: „ha lehet, a teknőst ne zavarjuk, inkább a kutyá(ka)t zárjuk be egy rövid időre, míg a teknős átkelve a kerten, folytatja útját”.
Amennyiben bárkinek tudomása van a mocsári teknősök által gyakran használt vagy nagyszámú állat elütésével érintett útszakaszról, akkor az MME az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján, vagy az Android és iOS alkalmazásán várja az észleléseket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ritka, kritikusan veszélyeztetett lágyhéjú teknős nőstény egyedére bukkantak
Egy nemzetközi kutatócsoport Indiában találta meg a teknősfaj első ismert szaporodó populációját. Most egy biztonságos közösségi keltető- és nevelőhely létrehozásán dolgoznak.
3D-nyomtatott kerekeket kapott, így újra tud közlekedni Filó, a 25 éves szenes teknős
A teknős egy elhibázott műtét miatt lett járóképtelen, de új állatorvosa és egy 3D-dizájner segítségével találtak megoldást a problémájára.
Akkora a zajszennyezés a vízben, hogy megsüketülnek tőle a teknősök
Egy friss kutatás szerint a teknősök hallása időszakosan romlott, miután erősebb zajnak tették ki őket. Volt olyan példány, amelynek húsz perc után már helyreállt a hallása, de akadt olyan is, amelyik napokon át rosszul hallott, ez pedig természetes körülmények között az állat vesztét is okozhatja.