Lehet, hogy megússzuk, és mégsem ütközik nekünk az Androméda-galaxis

Könnyen lehet, hogy az Androméda-galaxis mégsem ütközik össze a Tejútrendszerrel a következő néhány milliárd évben, mint ahogy azt kutatók korábban feltételezték – írta meg pénteken a Science hírportálja.

Till Sawala, a Helsinki Egyetem csillagásza és kollégái az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsöve, valamint a Hubble űrteleszkóp legújabb és legprecízebb mérései alapján arra jutottak, hogy a Tejútrendszer és a nála kissé nagyobb Androméda-galaxis 50 százalék eséllyel kerülheti el az összeolvadást a következő 10 milliárd évben. A Tejútrendszer a becslések szerint 100-400 milliárd, az Androméda pedig 1 billió csillagnak ad otthont.

Az Androméda galaxis egy látható fényben készült felvételen
photo_camera Az Androméda-galaxis 110 kilométer per másodperces sebességgel tart felénk Fotó: Torben Hansen

Az 1912 óta ismert, hogy a jelenleg 2,5 millió fényévre található Androméda-galaxis közeledik felénk, de egy 2008-ban közölt kutatás volt az, amely a Tejútrendszerrel történő, várhatóan 5 milliárd év múlva bekövetkező ütközését elkerülhetetlennek találta. A galaxisok jövőjének előrejelzése a mozgásuk és tömegük, valamint a galaxisok közötti teret kitöltő anyag sűrűségének precíz mérésén alapszik. Ezek meghatározása eleve jelentős kihívás, de a képet tovább bonyolítják a környező kisebb galaxisok gravitációs hatásai.

A galaxisok ütközése és összeolvadása meglepően zavaros végeredményhez vezethet: bár a csillagok és a bolygórendszerek nagy része átvészeli őket, a galaxisok spirálstruktúrája felbomlik és az ütközés után a Tejútrendszer, valamint az Androméda-galaxis idővel egy jellegtelen, elliptikus galaxissá olvadnának össze.

Az IC 2006 elliptikus galaxis
photo_camera Az IC 2006 elliptikus galaxis – nagyjából így festene a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis néhány milliárd évvel összeolvadásuk után Fotó: ESA/Hubble & NASA

A kutatók által július végén az arXiv preprint szerverre feltöltött, szakmai bírálaton egyelőre még nem átesett tanulmány arra mutat rá, hogy a Tejútrendszer egyik kísérőgalaxisa, a Nagy Magellán-felhő, valamint a Triangulum-galaxis (M33) jelentősen befolyásolják a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis várható pályáját. Míg a Triangulum-galaxis figyelembevétele növeli az ütközés esélyét, addig a Nagy Magellán-felhőé csökkenti.

„Ez egy nagyszerű munka” – értékelte a tanulmányt Raja GuhaThakurta, a Kaliforniai Egyetem csillagásza. A szakember szerint a lényeg, hogy a két galaxis ütközése továbbra is valószínű, de az új kutatás elegendő teret ad arra, hogy elkerüljék egymást. Ha az ütközés mégis megtörténik, írják Sawaláék, akkor sem 5, hanem 8 milliárd éven belül kerülne rá sor.