Budapesten rengeteg olyan épület van, ami vagy nem túl látványos, vagy van rajta ugyan egy tábla, amiről meg lehet tudni, hogy itt lakott X. Y., akiről az ember vagy tudja, hogy ki volt, vagy nem, de ezen kívül legfeljebb csak egy ugyanolyan századfordulós ház, mint a többi. Ezek többségével az ember nem sokat törődik, legalábbis magától. Itt lakott Jókai Mór? Rendben. A város elkényezteti az embert, az Erzsébet körút 44-46. pedig szép épület ugyan, de önmagában nem lóg ki túlzottan a többi közül. Szépek azok is.

Azt, hogy milyen történetek fűződnek az egyes budapesti házakhoz, helyszínekhez, Kordos Szabolcs újságíró már a harmadik könyvében kutatja, az Egy város legújabb titkaiban pedig újabb 30 történet szerepel Budapestről és a legendás budapestiekről. Közülük legalább egy jelen is volt a bemutatón: mint kiderült, éppen a bunkerben született ember, Dományi János mellett ültem a rendezvényen, amit egyébként egy, a könyvben is szereplő helyszínen, a Haris Parkban tartottak, ahol állítólag még maga Sissi hercegnő is megfordult. Dományi János a második világháború alatt, 1944. december 31-én született az Úri utca 72. alatti titkos bunkerben, a története Kordos első kötetében még név nélkül, a bunkerhez kapcsolódó érdekességként szerepel, a frissen megjelent könyvben viszont már azt is elmeséli, hogy hogyan térhetett vissza a hetvenes években a szülőhelyére, ami még akkor is nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú objektumnak számított. Annak idején itt őrizték a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékát, sőt, a Szent Koronának külön trezort is kialakítottak. A későbbiekben (1951-től) a Magyar Villamos Művek teherelosztója működött a bunkerben.

Naponta elmegyünk mellette

Ez persze csak egy történet a sok közül, de az egyik olyan, amire Kordos könyve (és Dományi János jelentkezése) nélkül sosem derült volna fény. Ilyen szempontból hiánypótló a Finta József építésszel készült interjú is, a többi fejezet megfelelő utánajárással kinyomozható – már ha valakinek egyáltalán eszébe jut ilyesmi. Az előző könyvben a Gellért-hegy rejtélyes keltáit nem éreztem olyan rejtélyesnek, a mostaniban talán a Gül Baba türbéjéről szóló fejezet lóg ki valamennyire a sorból: akit egy kicsit is érdekel Budapest, az már legalábbis hallott róla.

De hallott a telefonhírmondóról is, mégsem közismert, hogy hol volt a szerkesztősége, arról pedig végképp nem tudtam, hogy Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója volt az első a világon, akinek elektronikusan közölték a halálhírét. Ez arra is rámutat, hogy elég végigmenni a Körúton vagy a Rákóczin, hogy az ember egy csomó érdekes épület előtt menjen el csak úgy; a Rákóczi út 22-ről én például csak azért tudtam, hogy itt volt a szerkesztőség, mert egy időben az itt lévő fűszereshez jártam, és kiszúrtam a táblát a kapualjban.

A sor folytatható: a kötetben szereplő helyszínek közül sokat ismertem, de nem voltam még bennük – egy részük nem is látogatható, mint például Jókai Mór utolsó otthona, amit öt kisebb magánlakásra osztottak fel, és ahol a házban most már javarészt airbnb-s lakások vannak, egy másik részükben meg hotel, étterem vagy valami hasonló üzemel, ezeket mindenesetre legalább Huszár Dávid fotóin keresztül meg lehet pillantani. Már azt, ami maradt belőlük: sok kevésbé ismert helyszín nem kapott túl sok figyelmet, így védettséget sem, a rádió épületéről nem is beszélve, amiről egy korábbi kötetben volt szó, és amit épp most bontanak el.

Rejtély a tetvesréten

A magánkézben lévő, de azért látogatható helyszínek közé tartozik a Haris Park is, ahol a könyvbemutatót tartották. A Marczibányi téren álló kastélyról én magam automatikusan azt feltételeztem volna, hogy egy kastély: úgy is néz ki, olyan helyen is van, hát mi más lenne? Mint kiderült, lőtér, ezzel pedig megoldódott az a rejtély is, hogy miért hívják Lövőház utcának a Lövőház utcát. Nem túl meglepő módon a lövőház miatt, pontosabban a Budapesti Polgári Lövész Egyesület lőtere miatt, ami az 1880-as években a Széna téren működött, de a környékbelieknek elegük lett a zajból, a lőtérnek pedig költöznie kellett.

Az egyesület a mai Marczibányi tér környékét nézte ki magának, ahol ekkoriban nem nagyon volt semmi. A telek hátsó részén lehetett lőni, a kastélyban lévő klubházban pedig társasági életet élni. Itt már nem panaszkodhatott senki a lövöldözés zajára: ha valaki a környékre akart költözni, alá kellett írnia egy papírt, hogy ezzel együtt elfogadja lőtér zaját is. Kordos könyve szerint a környéket a 19. század elejéig tetvesrétnek hívták, egész addig, míg Marczibányi István valóságos belső titkos tanácsos és mecénás megvásárolta a területet, és játszótérként a budai ifjúságnak adományozta.

A terület a halála után kapta a Marczibányi nevet, bár a Budapest Időgépen az 1873-as térképen Marczipánrét néven szerepel (akárhogy is hívják, alighanem ez egész Budapest leghülyébb alakú tere). Az 1908-as térképen az is látszik, hogy a lövészegyesületnek mekkora telek állt a rendelkezésére – ahogy az is, hogy a jelek szerint sokakat nem zavart a lövöldözés, a környék eddigre ugyanis szépen beépült.

Ferenc József a klubházban

Az 1885-ben felépült klubházban mindenki megfordult, aki számított: Andrássy Gyula, József nádor, Darányi Ignác, Erzsébet királyné, azaz Sisi és Ferenc József is. A legendárium szerint a kertben található japán csüngőakácot is Ferenc József (a történet egy másik verziója szerint József nádor) ültette Sisi emlékére. Haris Gergely, a kastély mostani társtulajdonosa a könyvbemutatón elmondta, hogy amikor megvették és felújították az ingatlant, megpróbáltak az akác rejtélyének is utánajárni, ezért megvizsgáltatták a növényt. A kora alapján elképzelhető, hogy valóban Sisi emlékére ültették, de hogy ki, arról egy botanikus sem tud véleményt mondani.

A klubházban az első világháborúban sebesült katonákat ápoltak, majd rövid ideig mulató működött benne, míg a második világháború után a Magyar Honvédelmi Szövetség birtokába került. A bálteremben, ahol egykor Sisi vendégeskedett, ejtőernyőket tároltak, a stukkókat leverték, és bár a rendszerváltás után a lövészek visszakapták az ingatlant, gondoskodni már nem tudtak róla, így a később merényletben elhunyt médiavállalkozó, Fenyő János vette meg.

Harisék 2006-ban vásárolták meg a leromlott állapotban lévő klubházat, a renoválással 2019-re végeztek. Haris Gergely a bálterem bemutatásánál elmondta, hogy egy tenyérni megmaradt stukkódarab, illetve régi fényképek segítségével restaurálták a báltermet, de az egykori freskóknak 2006-ra már nyomuk sem maradt, a korabeli felvételek pedig nem olyan részletgazdagok, hogy azok alapján helyre lehetett volna állítani őket.

Annak ellenére, hogy a Budapest legújabb titkaival az eddigi hírek szerint véget ért a sorozat, bőven maradtak még felderítetlen titkok. A kötet szokás szerint nagy és nehéz ahhoz, hogy bédekkerként vigye magával az ember, de nem is ez a célja – erre ott a mobiltelefon, igaz, még egyetlen emléktáblánál sem jutott eszembe, hogy ott helyben, a Nagykörút kellős közepén nekiálljak kinyomozni a történetét, arról nem is beszélve, ha még emléktábla sincs. Viszont ha az ember már egy kicsit utánanézett a város történetének, legalább annyit tudhat, hogy merre érdemes elindulni a keresgélésben, ehhez pedig a legújabb kötet ugyanolyan hasznos segítséget nyújt, mint az előző kettő.

(Kordos Szabolcs: Egy város legújabb titkai - Budapesti legendák, legendás budapestiek. Fotó: Huszár Dávid, 21. Század Kiadó, Budapest, 2024).