Lotz-freskó a húgyszagban, kelták a Gellért-hegyen – még mindig van mit nézni Budapesten
A budapesti lakos hajlamos természetesnek venni a várost, ahol él, és furcsállni, hogy minek áll meg az út közepén egy csomó japán turista, hogy lefényképezzen egy házat, ami annyira hétköznapi, hogy néhány éve még egy haverja lakott ott albérletben, és még azt is tudja róla, hogy valószínűleg még mindig rossz a lift. Ennek eredményeképpen aztán egy csomó olyan hely mellett elmegy, amit viszont érdemes lenne megnézni – még akkor is, ha igyekszik nyitott szemmel járni.
Kicsit nehezebb a helyzet, ha egy hétköznapi helynek története van, ez ugyanis nem látszik rajta, vagy ha ki is van rakva valamilyen emléktábla, természetesen elmegyünk mellette. Néhány éve több-kevesebb sikerrel próbálom pótolni ezeket a hiányokat (például Kordos Szabolcs előző könyvével, a szecessziós Budapesttel vagy a dunakanyari templomokkal), de mindig van új a nap alatt.
Jelen esetben ez az újdonság Kordos előző könyvének folytatása, az Egy város újabb titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek, ami az előző kötethez hasonlóan még mindig nem alkalmas bédekkernek, de nem is annak szánták. A nagy, nehéz, ráadásul szép archív és mai fotókkal (Huszár Dávid fotográfus munkái) illusztrált kötet nem fér el a zsebben, nem tartalmaz részletes útmutatókat vagy térképeket, viszont 32 fejezetben tömör összefoglalást ad egy-egy látványosság történetéről, múltjáról és jelenéről, már ha van neki olyan.
Azért sem útikönyv ez, mert több olyan látnivalót is magába foglal, amit már nem is lehet látni, de ez annyira nem szokatlan a műfajban – Buza Péter és Sajdik Ferenc könyve, a Kószálunk a régi Pesten például tele van olyan részekkel, hogy mit láthatnánk a József Nádor téren, ha még ott lenne.
Eraviszkuszok, atombunkerek és a Körszálló
Arról, hogy ezek mennyire számítanak titoknak, azért még lehet vitát nyitni: a Körszállót valószínűleg minden budapesti ismeri, de nekem az sem tűnik nagy újdonságnak, hogy a Gellért-hegy területén (és máshol is az országban) a kelta eraviszkusz törzs tagjai éltek, ahogyan a Magyar Rádió atombunkerének híre sem számít akkora szenzációnak.
Emiatt persze kár lett volna kihagyni ezeket a fejezeteket: az egy dolog, hogy kívülről mindannyian megnéztük már a Körszállót, de bent már kevesebben jártunk, a hozzá fűződő történetek pedig végképp nem közismertek. A szerzőhöz hasonlóan egyébként régen én is azt hittem, hogy a szálló régen forgott, csak aztán tönkrement – a jelek szerint csak egy sikeresen elterjedt városi legendáról van szó, de azt, hogy ez honnan ered, nem sikerült kiderítenem.
Hétköznapi csodák
A Körszállót persze nem nehéz észrevenni, hiába érdekes a története, de a könyv legizgalmasabb fejezetei azokat a helyeket tárgyalják, amelyek mellett akár minden nap elmegyünk, mégsem tudunk róluk semmit. Ilyen például Csontváry műterme a Bartók Béla út 36-38. szám alatt, amiről nemhogy én, hanem még a kötet fotósa, Huszár Dávid sem tudott – pedig ahogy a könyv bemutatóján elmondta, gyakran látja a házat, és még el is tűnődött rajta, hogy mi lehet a műteremlakás nagy ablakai mögött. Ez is kiderült: 1998 óta Baranyai Levente festőművész használja a műtermet.
Egy másik hasonló felfedezés, amit egyébként a műteremmel és néhány más, magánkézben lévő látványossággal ellentétben bárki megnézhet, a Blaha Lujza tér Lotz Károly-freskója. Nem csoda, ha kevesen tudnak róla: a Rákóczi út és a József körút sarkán lévő árkádoknál, az aluljáró egyik kijáratánál az ember általában inkább a lába elé néz, nem fölfele, és az irtózatos húgyszag sem csábít senkit nézelődésre.
Ha már Blaha: a tér sarkán még mindig működő patika egykor Örkény Hugóé, Örkény István apjáé volt – a család aztán 1950-ben „önként” felajánlotta a gyógyszertárat az államnak Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapjára.
Titkos helyszínek
Az ember azt hinné, hogy ha már járt a Fiumei úti sírkertben, a megtekintendő sírok közül legalább gróf Batthyány Lajosét kipipálhatja (a Batthyány-mauzóleumot Kordos is bemutatta az előző könyvében). Nagyobbat nem is tévedhetne: Batthyány teste 21 éven keresztül a Ferenciek terén lévő templomban nyugodott, ahol a szerzetesek életük kockáztatásával rejtették el, méghozzá úgy, hogy a sírt lezáró kőlapot fordítva helyezték el, így még a G. B. L. feliratot is elrejtették. A felirat ma már kifelé néz, de ha valaki nem tudja, mit keressen, a G. B. L. monogramról nem valószínű, hogy épp Batthyány jutna az eszébe.
Anyád! A szúnyogok
Szinte minden fejezetre jut valami érdekesség, de talán az egész könyv legnagyobb sztorija a budai Disneylandé, amiből mára nem maradt semmi, viszont maga a történet egészen lenyűgöző. Somossy Károly, a Pesti Broadway szülőatyja, „az ember, aki megtanította mulatni a várost”, 1896-ban megpályázta a városligeti Ős-Budavára szórakoztatócentrum üzemeltetései jogait. A centrumot a millennium tiszteletére húzták fel, és rengeteg látogatót vonzott, Somossy viszont nem kapta meg a jogokat, erre megsértődött, és elhatározta, hogy akkor ő majd csinál egy másikat, és ha már belevág, akkor ez egy egész meseország lesz a mai Műegyetem környékén, az akkor még létező Lágymányosi-tó körül. Meg is csinálta: a tó köré török díszletvárost építtetett, a tavon úszó színpaddal, szigettel, tűzijátékkal, hastáncosnőkkel és a mesés kelet minden pompájával, a Hagia Szophia pontos másával. A negyed a Konstantinápoly Budapesten nevet kapta.
Minden csoda három napig tart, Konstantinápolynak sem jutott sokkal több: az iszonyatos költségekkel felépített bulinegyed nagyjából egy hónapig működött, aztán csődbe ment. Ennek több oka is volt: a millenniumi évben Budapesten annyi látnivaló volt, hogy a kezdeti érdeklődés hamarosan megcsappant, de a legnagyobb gondot a szúnyogok okozták. Hagia Szophia ide, tűzijáték oda, vakarózni még ilyen körülmények közé sem jártak ki szívesen az emberek.
Lehet tovább nyomozni
A kötet végén irodalomjegyzék is található, így aki akar, még jobban utánanézhet az egyes helyszíneknek, Kordos pedig minden fejezethez keresett olyan szakértőt, aki bővebben is foglalkozott az adott témával. Mivel szinte mindegyik állomásról egy-egy komplett könyvet lehetne írni (akad olyan, amiről már írtak is), ha valamelyik komolyabban érdekli az embert, érdemes utánanézni, bevezetésnek és általános képnek viszont bőven elég az egy-egy fejezetnyi terjedelem.
Ahogy az a könyv bemutatóján is elhangzott, az Egy város újabb titkaiban olyan érdekességek szerepelnek, amelyekkel az ember nyugodtan szórakoztathatja az útitársait, de akár még csajozhat vagy pasizhat is vele – bár a Blahán lévő Lotz-freskót a körülmények miatt nem javasolnám első randis programnak –, és egy-egy fejezetben épp annyi információ található, amennyi azért még gond nélkül megragad azokban is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak magolni.
Kordos Szabolcs – Egy város újabb titkai – Budapesti legendák, legendás budapestiek. 21. Század Kiadó, Budapest, 2023, fotók: Huszár Dávid.
