A szerelmet a májukban, a haragot pedig a lábaikban érezték az ókori asszírok
Bár a mai tömegtársadalmak popkulturális kánonja szerint az alapérzelmek érzetei ugyanazokon a testtájakon „jelentkeznek” mindenkinél, úgy tűnik, hogy szó sincs efféle evolúciósan determinált egyetemességről. Legalábbis erre jutott a Helsinki Egyetem asszírológusoit, neurológusait és pszichológusait tömörítő kutatócsoportja, amely az időszámítás előtt 934 és 612 közötti időszakra datált akkád nyelvű ékírásos szövegek elemzésével térképezte fel, hogy testük mely részén érezték érzelmeiket az emberek az ókori Mezopotámiában – írja az IFL Science.
Saana Svärd és munkatársai a modern pszichológiai vizsgálatok önbevalláson alapuló érzelmi testtérképet vetették egybe a több millió szavas ékírásos korpusz elemzésével rekonstruált ókori érzet-atlasszal. Az iScience folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint bár három évezrede is tisztázott volt egy sor belső szerv élettani funkciója, a boldogság akkor a májat és nem a szívet öntötte el, ahogy a szerelem is a májat gyújtotta lángra, hogy aztán a hevület a szív izzítása mellett az illető térdeit is átforrósítsa.
A finn kutatócsoport a harag esetében is meglepő eredményre jutott. A mai emberek jellemzően a felső testükben és karjaikban érzik az ókori asszírok a lábakban jelentkező agresszív érzelmet, amelyről már akkor ismert volt, hogy intenzitása a mérgességtől a gyilkos dühig terjedhet.
A kutatók elismerik, hogy míg a mai önbevallásos érzettérkép a ma élők saját maguk által közölt testi tapasztalatain alapul, a három évezreddel ezelőtti emberek testi érzeteit pedig a rendkívül kevés ókori írástudó által megfogalmazott akkád nyelvű ékírásos szövegekből rekonstruálták. Úgy vélik ugyanakkor, hogy módszertanuk az érzelmek interkulturális különbségeit, azonosságait vizsgáló kutatásokban még hasznos lehet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: