Magyarországon a rendszerváltás után minden második napra jutott valamiféle állampolgári tiltakozás, bár az is igaz, hogy az akciók harmadában 200-nál kevesebb ember vett részt – hangzott el a CEU Határtalan Tudás sorozatának május 13-i, Miért és hogyan tüntetnek a magyarok? címmel megrendezett eseményén.

Kedd kora este az is kiderült, hogy a magyarok legendás passzivitásának, közügyekben megnyilvánuló közömbösségének kevés a valóságalapja. A vonatkozó szakirodalom például 4868 tiltakozást tart nyilván az 1989 és 2011 közötti időszakban, és ugyan azóta nem készült efféle összesítés, a NER elmúlt másfél évtizedében egyértelműen és határozottan emelkedett a tiltakozási aktivitás.

Legalábbis erről számolt be előadásában Sebály Bernadett kulturális antropológus, a CEU kutatója és Mikecz Dániel politológus, mozgalomkutató, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének munkatársa is, akik ezt követően a mozgósító szövegeiről ismert Dé:Nash dalszersző-rapperrel közösen beszélgetve osztották meg a témában felhalmozott ismereteiket és hétköznapi tapasztalataikat a CEU Nádor utcai épületének auditóriumában megjelent hallgatósággal.

Sokan vagyunk kevesen

A magyarországi mozgalomkutatás legfrissebb, 2016-ban publikált adatbázisa szerint a legnépszerűbb tiltakozási forma a petíció, a levél és a közlemény. A kulturális antropológus előadásában bemutatott statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy a lista második helyén a tüntetések és vonulások szerepelnek. Sebály ennek alapján úgy véli, hogy a magyarok egyáltalán nem restek, de nem is félnek utcára menni, igaz a demonstrációknak alig pár százaléka tartozik a blokád vagy útlezárás, illetve nagygyűlés műfajában megvalósított látványos köztéri akciók kategóriájába. Kétségtelen az is, hogy az 1989 és 2011 közötti időszak tiltakozásainak mindössze 0,4 százaléka mozgósított legalább 50 ezer embert, ami az egykori béketábor országaival való összevetés nélkül sem mondható tömeges aktivitásnak.

Mikecz szerint a globális tendenciák sem kedveznek a tömeges aktivizmusnak. A mozgalomkutató a tömeges tagságon nyugvó szak- és politikai szervezetek jelentőségének csökkenése mellett az intézményesült és a tiltakozó politika közötti határok elmosódását, és a politikai cselekvés individualizálódását tartja a főbb passzivitás irányába ható tényezőnek.

Kelet-Közép Európában a 20. század harmadik harmadától az aktivizmus a civil társadalom kiváltsága, a politikai szabadságjogokat vagy a környezetvédelmet érintő általánosabb, szakszóval posztmateriális ügyek mentén szerveződő tiltakozásokat jellemzően a politikusokkal szembeni erkölcsi tekintélyre való hivatkozás motiválja. Mikecz tipológiája szerint a professzionális szervezettségű hivatásos nonprofitszcéna, illetve a klasszikus szakszervezeti érdekvédelem aktivizmusa egy-egy konkrét problémára, annak megoldására, vagy a megoldás kikényszerítésére irányul. Bár kétségtelen, hogy a szerbiai tüntetéshullámhoz hasonlóan ma is előfordul, hogy az egyedi ügy miatti elégedetlenség általánossá erősödve a rendszer egészét veszi célba. Ugyanakkor a mozgalomkutatási szakirodalom nem tart számon egyetlen olyan esetet sem, amikor pusztán demonstrációk döntöttek volna kormányt. A rezsimváltáshoz több kell tiltakozó akcióknál, mondta Mikecz.

Eredménymutatók

Hogy mit neveznek a mozgalomkutatók a tiltakozásokkal elérhető eredménynek, az igencsak változó. Szerintük már az siker, ha az emberek közösséget vállalnak egymással egy többükket érintő ügyben.

Már az aktivista hálózat stabilizálása, a szerveződés informális vagy formális intézményesítése is jelentős eredmény, ahogy az is, ha sikerül tartósabban tematizálni a közéleti napirendet, amely aztán a társadalom több csoportját aktivizálhatja. Az előbbire az SZFE hallgatóinak öt évvel ezelőtti stafétája, az utóbbira pedig a Hősök terére összehívott tavaly év eleji influenszertüntetés a legjobb példa.

De egyértelmű sikernek számítanak az olyan szakpolitikai áttörések is, mint egy ágazati béremelés vagy jogsértő kormányzati rendelkezés visszavonása, illetve beruházás meghiúsítása. Az ilyen „együgyű” tiltakozások szerencsésebb konstellációban a pártpolitikai struktúrára is hatással lehetnek, új választási koalíciók alakulhatnak, lendületet és nem mellesleg felhatalmazást adva ezzel a rezsimváltásra vállalkozó kihívóknak. Mindehhez azonban Mikecz szerint kell, hogy a téma és a konfliktus jelentősebb nemzetközi visszhangot keltsen, valamint az, hogy egy mozgalom meggyőzze és maga mellé állítsa a bázisát adó társadalmi csoportokon kívüli szavazókat is.

A CEU Határtalan Tudás sorozatának május 13-i eseményének előadásai és az azokat követő beszélgetés az alábbi videóban teljes egészében megnézhető: