A jelenlegi fenyegetések kutatói elvándorlást okoznak, aminek várható következménye, hogy egy kutatói generáció kiesésével nem lesz, aki a jövő nemzedékeit oktassa, bevezesse a tudományokba, és hosszú távon tönkreteszik a nagyszerű hagyományokkal rendelkező magyar kutatást és oktatást – írja Földes István fizikus, az MTA doktora. Véleményét változtatás nélkül közöljük.

Friss hír, hogy az MTA-tól elcsatolt kutatóhálózatot elkezdik szétdarabolni, mégpedig úgy, hogy a humán tudományokkal foglalkozó kutatóintézeteket az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) csatolják. A kormányzati propaganda valószínűleg lelkesen fogja dicsérni ezt, és a kutatások terén kevéssé járatos polgárok hajlamosak lehetnek a hazug érvek elfogadására is. Ezért szükségesnek tartom, hogy megvilágítsam az egyetemi és intézeti kutatások közti különbséget.

Az egyetemek elsődleges feladata az oktatás; a magyar állam csak az oktatási tevékenységet finanszírozza. Az egyetemi oktatók leterheltsége ezért igen magas, többnyire nem jut idejük kutatómunka végzésére. Az elvárt megtartott tanórák, előadások száma változó lehet, és figyelembe kell venni azt is, hogy minden tanórára legalább még egyszer annyit kell felkészülnie az oktatónak. Ezzel szemben a kutatóintézetek dolgozóinak elsődleges feladata a kutatás, amibe természetesen lehetőleg bevonják a közeli egyetemek hallgatóit is, ahol alkalmasint tartanak egy-egy előadást. Az egyetemek és kutatóintézetek koegzisztenciája biztosítja a kutatói, oktatói utánpótlást is.

Az egyetemekkel való egyesítés mellett való érvelésben gyakran az angolszász, amerikai rendszerre hivatkoznak, ahol – főképp a humán tudományok terén – a kutatások elsődlegesen az egyetemeken folynak. Az angolszász egyetemi oktatási rendszer azonban alapjában különbözik a magyarországitól. Az úgynevezett tutoriális rendszer, ahol a professzor csak a saját területéhez tartozó témakörben tart előadást, és emellett személyesen foglalkozik néhány diákkal, őket is bevonva munkájába. Azaz tanórai leterheltsége alacsony, és kutatásait a diákok is segítik. A magyar és a német rendszerben ezzel szemben sok különböző órát tartanak az oktatók, és kevés idejük marad a kutatásra.

Ugyan jelenleg azt ígéri a hatalom, hogy az egyetemen belül megőrzik a humán tudományokkal foglalkozó kutatóközpontok önállóságát, ezt szkeptikusan kell fogadni, hiszen egy héttel korábban még az egész kutatóhálózat egységéről, összetartásáról szónokoltak. Valószínűleg az ELTE-n belül is fel fog merülni, hogy egy intézményen belül miért vannak átfedések, vagy hogy miért oktatnak kevesebbet a kutatóközpontok dolgozói. A következmény várhatóan létszámleépítés, kutatók kirugdosása lesz. A kutatóhálózat egyetemekkel való összevonása a kutatómunka leépüléséhez, a kutatások megszűnéséhez vezet még abban az esetben is, ha nem beszélünk arról, hogy az összevonást „a párhuzamosságok csökkentése” várható címmel erős létszámleépítés kíséri.

Minden államnak lehetősége van a kutatási irányok befolyásolására, hiszen a kiírt pályázati témák orientálják a kutatókat. Az Európai Unió is preferál irányokat, amelyek esetében jelentősebb kutatási támogatásokra lehet pályázni. A kutatóknak lehetőségük van erősen finanszírozott témában kutatni, vagy alacsonyabb finanszírozás mellett folytatni az őket izgató tevékenységet. Emlékszem egy gyűlésre, ahol a Nobel-díjas német fizikus, Theodor Hänsch a következő tanácsot adta a fiataloknak: „Ne azzal foglalkozzatok, amit anyagilag támogatnak, hanem azt kutassátok, ami érdekel.” Magyarországon viszont az elmúlt években direkt beavatkozás, kézi vezérlés van. A kutatóhálózatnak az MTA-tól való 2019-es elcsatolása óta a pályázati finanszírozás is alapjaiban megváltozott. Miközben az alapkutatásokra nyerhető támogatások összege egy vagy maximum két posztdoktor bruttó bérköltségének felel meg, létrehoztak úgynevezett nemzeti laboratóriumokat. Ezek többnyire nem új intézmények alapításával jöttek létre, hanem a meglévő intézmények bizonyos helyeinek kijelölésével, a kutatói, szakmai bírálatok mellőzésével folyósítanak az alapkutatási pályázatok akár ötvenszeresének megfelelő összegeket. Míg az alapkutatási pályázatokat több szakmai bíráló véleményének összegzése után egy kutatói grémium rangsorolja, a „nemzeti laboratóriumokat” ezek nélkül hozták létre. E sorok írójának a rendelkezésére áll egy minisztériumi levél, amelyben megírják, hogy az egyik „nemzeti laboratóriumot” a miniszter személyes döntése alapján hozták létre.

A humán tudományok ily módon történő megsemmisítése – amelyet feltételezhetően a miniszterelnök személyes bosszúja vezérel az MTA egyik osztályának nyilatkozata miatt – azonban csak az első lépés. A főleg alapkutatással foglalkozó, arra képzett és ahhoz berendezett kutató központokat egyfajta ipari fejlesztő vállalattá akarják átalakítani azzal a felkiáltással, hogy hozzanak hasznot a gazdaságnak. Vajon van-e szükség az alapkutatásokra egy kis országban? Az a sok millió ember, aki még a buszon is a telefonját bújja, többnyire nem tudja, hogy a világháló, az internet valójában alapkutatások mellékterméke. Úgy indult, hogy a nagy európai központban, a CERN-ben az elemi részecskék vizsgálatakor keletkező rengeteg kísérleti adathoz az épp máshol, például Magyarországon tartózkodó kutatók is hozzá akartak férni. Ez az összekapcsolódás hozta létre a világhálót, a “world wide webet”, ami - vulgárisan kifejezve - a kvarkkutatás nem tervezett mellékterméke. Az alapkutatásoknak persze vannak olyan eredményei, amelyek esetében tervezhető a felhasználás – ilyen volt a tranzisztorok felfedezése, vagy épp a lézereké –, de az ötletek abban az esetben is alapkutatások eredményei: a felhasználás lehetőségét cégek, kutató-fejlesztő intézetek biztosítják. De utalhatunk a Karikó Katalin nevével fémjelzett úgynevezett messenger RNS-kutatásokra, amelyek sok éven keresztül egyetemeken folytak, majd a leendő üzleti lehetőség reményében kerültek át a gyógyszeripari céghez, aminek a covid elleni vakcinát köszönhetjük. Ő mindig azt kutatt, ami érdekelte, amit jónak tartott, és munkáját siker koronázta. Ezek az érvek alátámasztják azt, hogy igenis szükség van a közvetlen gazdasági hasznot nem hajtó kutatásokra, tartozzanak azok akár humán, akár reál területhez. Az állam célja ezen tevékenység támogatása mellett az, hogy a gazdasági szerkezetet oly módon alakítsa, hogy a vállalatok lecsaphassanak egy perspektivikus, új találmányra. A jelenlegi fenyegetések kutatói elvándorlást okoznak, aminek várható következménye, hogy egy kutatói generáció kiesésével nem lesz, aki a jövő nemzedékeit oktassa, bevezesse a tudományokba, és hosszú távon tönkreteszik a nagyszerű hagyományokkal rendelkező magyar kutatást és oktatást.