Káprázatos arcrekonstrukció készült a mai Belgium területén 10 ezer évvel ezelőtt élt nőről
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az első britonnak is nevezett Cheddar embernél világosabb bőre és világítóan kék szemei voltak annak a 10 ezer 500 évvel ezelőtt az Ardennekben még Meuse néven eredő, a Holland-síkságot Maastrichtnál elérő, onnan már Maasnak hívott folyó völgyében élő nőnek, aki a korabeli Nyugat-Európát benépesítő vadászó-gyűjtögető törzsek egyikéhez tartozott – írja a Live Science.
A Genti Egyetem archeogenetikai kutatócsoportjának legújabb eredményei alapján Ulco Glimmerveen, valamint az arcrekonstrukció virtuózainak számító Adrie és Alfons Kennis által elvégzett munka azt bizonyítja, hogy az európai vadászó-gyűjtögető populáció a fenotípust tekintve korántsem volt annyira homogén, mint azt eddig gondolták.
Az egyetem sajtóközleménye szerint a koponyából vett minta DNS-elemzése, illetve az archeobotanikai vizsgálatok azt is lehetővé tették, hogy a fenotípus pontos feltérképezésén és leírásán túl a feltalálási helye okán Margaux-i nőnek nevezett, valamikor a 35. és a 60. életéve között elhunyt ember életmódját is rekonstruálják.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Élethű rekonstrukció készült egy 4 ezer évvel ezelőtt elhunyt szibériai harcosról
A gyógyult csontsérülései alapján számos fizikai megpróbáltatáson átesett férfi az újkőkori Ymyyakhtakh kultúra egyik köztiszteletben álló tagja lehetett.
Rekonstruálták a pieńi vámpír arcát
A nőt egy sarlóval a nyakán, lakattal a lábán temették el, hogy ne térhessen vissza a halálból, egy friss kutatásban most megfejtették, hogy nézhetett ki.
Rekonstruálták egy 75 ezer évvel ezelőtt élt nő arcát
A neandervölgyi nő a mai Iraki Kurdisztán területén élt, és negyvenes éveinek közepén hunyt el. Maradványaira a Shanidar barlangban, rossz állapotban találtak rá.