A vadonból már kihalt berber oroszlánkölykök születtek egy cseh állatkertben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A nagyközönség a napokban láthatja először azokat az csehországi Dvůr Králové állatkertjében még május 10-én világra jött oroszlánkölyköket, amelyek a 2017-ben hivatalosan is vadon kihalt alfajnak nyilvánított berber oroszlán (Panthera leo leo) „vérvonalát” képviselik – tudósít az AP News.
Jaroslav Hyjánek, az állatkert igazgatóhelyettese a hírügynökségnek elmondta, hogy bár a fogságban is szaporodó, észak-afrikai alfaj globális populációja mostanra száznál is több egészséges egyedet számlál, és a természetes élőhelyére való esetleges visszatelepítés is lehetővé vált, a visszavadítási programra – Marokkóban, az Atlasz hegység egyik nemzeti parkjában – leginkább a „távoli jövőben” kerülhet sor. Ott, ahol a berber oroszlánok utolsó vadon élő példányát feltehetőleg az 1960-as években kilőtték.
A marokkói hatóságok egyelőre nem zárkóztak el az oroszlánok betelepítésétől, ám hivatalos döntés csak idén év végén, vagy 2026 elején születhet róla. A ragadozók visszaköltöztetéséhez ugyanakkor számos kihívással kell megbirkózni, például el kell fogadtatni jelenlétüket a helyiekkel és biztosítani kell védelmüket is. Mivel az oroszlánok már hosszú évtizedek óta hiányoznak a térség táplálékláncából, az is elképzelhető, hogy már nincs ott számukra elegendő zsákmányállat.
Az EuroNews alábbi videója az első nyilvános szereplést örökítette meg:
Kapcsolód cikkek a Qubiten:
Videón láthatók a mára kihalt bordás homorcsa utolsó példányai
„Belegondolni is hátborzongató, hogy a YouTube-videókon egy egykor élt faj utolsó példányai láthatók. Mászkálnak, párzanak, táplálkoznak, mit sem sejtve.”
A kihalt dodót génszerkesztéssel hozhatják vissza az élők sorába
Ehhez egy 150 millió dolláros technológiára és egy génszerkesztett galambra lenne szükség.
Színes videón látható az 1936-ban kihalt tasmán tigrisek utolsó egyede
Az erszényesfarkasként is ismert ausztráliai ragadozók a vadonban már 1930-ben kihaltak, fogságban még néhány évig bírták. A faj utolsó tagjáról, Benjaminról készült 1933-as videót most digitálisan felújítva is közzétették.