Lovász László, az MTA korábbi elnöke kapja idén az Európai Tudományos Akadémia Erasmus-érmét
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Európai Tudományos Akadémia (Academia Europaea, AE) 2025-ben Lovász László matematikusnak ítélte a kiemelkedő nemzetközi tudományos tevékenység elismerésére alapított Erasmus-érmet – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közleményében.
Lovász László, az MTA korábbi elnöke, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora „korunk legkiemelkedőbb matematikusainak egyike, aki hat évtizedes munkássága során nemzetközileg elismert úttörő eredményeket mutatott föl a diszkrét matematika és a számítógéptudomány területén” – olvasható az AE indoklásában.
Az Erasmus-érem az egyik legmagasabb kitüntetés, amelyet az AE tisztán tudományos teljesítményükért adományozhat a kutatóknak. A díjat a testület, idén Barcelonában október 16-án rendezett éves konferenciáján veheti át Lovász professzor, aki a hagyományoknak megfelelően „székfoglaló beszédet” is mond, az előadás címe az MTA közleménye szerint „A matematika szépsége” lesz.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Lovász Lászlót tiszteletbeli doktorrá avatták a Yale Egyetemen
Az USA és egyben a világ egyik legrangosabb egyeteme szerint az MTA volt elnöke „zseniális matematikus és elméleti informatikus”, akinek a kombinatorikában végzett úttörő munkássága az emberiséget szolgáló alkalmazásokhoz vezetett.
Lovász Lászlót beválasztották az Európai Kutatási Tanács irányító testületébe
A 22 tagú Tudományos Tanács határozza meg az EKT tudományos stratégiáját és módszertanát, a most kinevezett három új tag között található az MTA volt elnöke is.
Lovász László, az MTA volt elnöke kapta a matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díjat
A tizenéves kora óta sztármatematikusként emlegetett Lovász László a princetoni Avi Wigderson professzorral megosztva érdemelte ki a Norvég Tudományos Akadémia elismerését az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén elért, gyakran közös eredményeikért.