Színfelismerési világrekordot állított be egy kínai papagáj
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Nincs a világon egy olyan papagáj, amelyik gyorsabban azonosítaná a különböző színeket, mint Hsziaokuj, aki gazdája, Csin Feng elmondása szerint már egészen ifjú korában jelét adta különleges tehetségének.
Fengnek, aki 2020-ban fogadta örökbe az állatot, feltűnt, hogy a papagáj szeret színes labdákkal játszani, ekkor döntött úgy, hogy megtanítja szétválogatni őket. Ez olyan jól ment neki, hogy 2024-ben Guinness-rekordot is döntött, így most ő a csúcstartó a papagájok között gyorsasági színfelismerésben. Igaz, érthetetlen módon ez a kategória korábban még nem létezett, így nem kellett legyőznie a címvédőjét sem.
Hátborzongató izgalmak
A Guinness világrekord-bizottsága most tette hivatalossá Hsziaokuj győzelmét, aki jelenleg 33,5 másodperces idővel világbajnok. A megmérettetésen a madár elé tíz különböző színű labdát tettek, amihez tíz megfelelő színű kosár tartozott, a feladat sikeres teljesítéséhez a papagájnak sikeresen össze kellett párosítania a kettőt.
Némi izgalmat okozott, amikor a rózsaszín két árnyalata összezavarta a versenyzőt, de időben korrigálta a hibát, a következő rekordkísérletnél Hsziaokuj akár fél perc alá is benézhet. A korábbi papagájkísérletek alapján ez egyáltalán nem reménytelen: 2020-ban egy jákópapagáj jobban teljesített az itt a piros, hol a piros egy komplexebb változatában, mint a harvardi egyetemisták csapata.