A virtuális valóságban játszott sport javíthatja a mentális egészséget

szeptember 15.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A virtuális (VR) és a kiterjesztett valóságban (AR) játszott sportjátékok képesek elősegíteni a felhasználók pszichológiai jóllétét – írja az International Journal of Human-Computer Interaction folyóiratban megjelent tanulmány. A Michigani Állami Egyetem (MSU) Neveléstudományi Karának kutatói szerint ezek a játékok lehetőséget adnak a felhasználóknak a virtuális emberi kapcsolatok valós idejű megélésére.

A kutatásban 345 fő vett részt, akik például asztalitenisszel, bowlinggal vagy billiárddal játszottak AR/VR felületeken. A két formátum között az a különbség, hogy a kiterjesztett valóság az ember valódi környezetéhez ad hozzá további objektumokat, míg a virtuális valóság esetében az egész környezet számítógéppel generált. Ezekkel a technológiákkal dolgozik a Wii Sports (Nintendo) és a Home Sports (Meta) is, ahol csoportos, vagy egyéni virtuális sportjátékok közül választhatnak a felhasználók. A kutatás résztvevőivel kérdőíveket töltettek ki a kutatók, amiben többek között a játékokban való részvétel tapasztalataira, a pszichológiai jóllétre és az általuk átélt magány mértékére kérdeztek rá.

Ezek alapján azok az emberek, akik nyitottabbak voltak a társas játékokra, magasabb pszichológiai jóllétről számoltak be. „Amikor az emberek jelen vannak egy társas szituációban avatarokon vagy virtuális interakciókon keresztül, az élmény többé válik, mint egyszerű játék” – mondta Sanghoon Kim, a kutatás egyik vezető kutatója. Az avatar a felhasználók karaktereinek grafikus megjelenítését jelenti, ami egy virtuális társaság érzetét keltheti ezekben a játékokban. Azok a résztvevők, akik magánnyal küzdöttek mindennapi életükben, szintén pozitív pszichológiai változásokról számoltak be a kísérlet után – írja a Medical Xpress.

A kutatók szerint ezek biztató eredmények, ugyanakkor voltak olyan résztvevők, akik a sportjátékok használata után is kényelmetlennek érezték az emberi interakciókat, és megnehezítette számukra a kapcsolódás lehetőségét az AR/VR környezet megnehezítette számukra a kapcsolódás lehetőségét. A kutatók arra buzdították a pszichológiai tudományos közösséget és a döntéshozókat, hogy megfelelően ajánlják és szabályozzák ezeknek a játékoknak a használatát.