Magas érzelmi intelligenciájú robot segíti a magányos és súlyos betegeket Amerikában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az egészségügyben érzelmi támogatást nyújtó robotok fejlesztésével foglalkozó Expper Technologies készítette el a Robin névre keresztelt, érzelmi támogatásra képes robotot. A mesterséges intelligenciával működő technológiát úgy programozták, hogy egy hétéves kislányként viselkedjen. Alkalmazásának célja, hogy idősek otthonában, illetve a kórházak gyerekosztályain pótolja a hiányzó kórházi dolgozókat. A 120 cm magas, fehér, kijelzővel felszerelt robotot eddig mintegy 30 egészségügyi intézményben, Kaliforniában, Massachusettsben, New Yorkban és Indianában alkalmazzák – írja az AP News.
A szakemberek az emberi interakciók kiegészítése mellett már a vizsgálatok és az orvosi vizitek folyamataiba is bevonják a robotot. Robin egyfajta „elektronikus nővérként” funkcionál, jegyzetel, és a betegek egészségügyi adatait is megjegyzi. Ez azért fontos, hogy az egészségügyi adatvédelmi törvény (HIPAA) betartása mellett, minél szélesebb körű tanulási folyamaton essen át a robot, növelve az autonómiáját. Egyelőre feladatai ellátásában 30 százalékban önálló, a többi funkcióját operátorok vezérlik távirányítással, klinikai felügyelet mellett. Karen Khachikyan, az Expper Technologies vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztések során a felhasználói visszajelzések alapján alakították ki a robot személyiségét és karakterét.
Robin az örményországi bemutatása után először 2020-ban kezdte el érzelmi támogatói „munkáját” a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) Mattel Gyermekkórházban. Azóta a robot többek között memóriajátékot játszik demenciával küzdő betegekkel idősek otthonában, nyugtató felvételeket játszik le pánikrohamban szenvedő betegeknek, és beteg gyerekeknek mutatja be mesefilmeken keresztül egy infúzió procedúráját. Ezzel empátiát sugall a páciensek felé és a betegek arckifejezéseit utánozva érzelemkimutatásra is képes.
A robotot továbbra is fejlesztik, hogy később ennél is több feladatot vegyen le az egészségügyi dolgozók válláról. Ez a folyamat az amerikai kórházi dolgozók aggasztóan alacsony száma miatt kulcsfontosságú, ugyanis az Egyesült Államokban a következő 11 évben akár 86 000 orvos is eltűnhet a pályáról az amerikai orvosi főiskolák szövetsége (AAMC) szerint. Ugyanakkor olyan kritikákat is kap a fejlesztés, hogy a robot soha nem lesz képes helyettesíteni az emberi interakciókat.