A heteronormatív elméletekkel ellentétben több állatfajnál is előfordul homoszexuális viselkedés
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az összetettebb társadalmi felépítésű közösségekben és a zord körülmények között élő, illetve a ragadozók támadásainak kitettebb fajoknál gyakrabban alakul ki azonos nemű állatok között szexuális kapcsolat – derül ki egy frissen közölt tanulmányból. Az állatvilágban megjelenő homoszexuális viselkedést sokáig „darwini paradoxonként” utasította el a tudományos közösség, mivel Darwin elméletével ellentétben ez a fajta kapcsolat nem segíti egy faj reprodukcióját.
A Nature Ecology & Evolution folyóirat januári számában megjelent kutatáshoz Vincent Savolainen, az Imperial College London biológusa és kollégái 491 nem emberi főemlősfaj adatait gyűjtötték össze, amelyek közül 59-nél azonosítottak homoszexuális viselkedési mintákat. A tanulmány szerint a homoszexuális viselkedés főként az Amerikában, Afrikában és Ázsiában élő makiknál, emberszabású majmoknál és majmoknál fordult elő.
A kutatók azt találták, hogy azoknak a fajoknak az egyedei, amelyeknél nagyobb volt a nőstények és hímek közötti méretkülönbség, hajlamosabbak voltak a homoszexuális viselkedésre. Ennek az lehet az oka, hogy a nagyobb fizikai eltérések miatt ezekben az állatközösségekben szigorúbb a hierarchia, míg azoknál a fajoknál, ahol a nőstények és a hímek közel ugyanakkorák, az állatok általában párban vagy kisebb családokban élnek.
A kutatók szerint a fajok homoszexuális viselkedése a feszültségoldásra is visszavezethető azoknál a közösségeknél, amelyek tagjainak gyakran kell ragadozók elől menekülniük, vagy többet kell küzdeniük a táplálék megszerzéséért. Ráadásul Savolainen szerint őseinknek bizonyosan ugyanazokkal a környezeti és társadalmi összetettségekkel kellett szembenézniük, mint a vizsgált állatfajoknak, ezért valószínű, hogy az ősemberek között is előfordultak azonos nemű párok.
Kapcsolódó anyagaink:
Scheuring István: A saját nemükhöz vonzódók agya másképp működik, ami már az anyaméhben eldől, és a következő generációra is kihat
A homoszexualitás azért lehet olyan elterjedt az állatvilágban, mert evolúciósan akkor is hozzájárul a fajfenntartáshoz, ha a homoszexuális egyedek szaporodási sikeressége elmarad a heteroszexuálisokétól, derül ki Scheuring István evolúcióbiológus áprilisi Qubit Live-előadásából, ami már videó és podcast formájában is elérhető.
Jóval elterjedtebb az állatok homoszexuális viselkedése, mint ami a tudományos kutatásokból kiderül
Egy felmérés szerint az állatokkal foglalkozó kutatók 77 százaléka találkozott már azonos nemű egyedek közti szexuális aktivitással, de csak 19 százalékuk számolt be róla publikációjában.