Meghalt a demencia egyik legfiatalabb áldozata, agyát orvosi kutatásokra ajánlotta fel a családja
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
„Volt olyan eset, amikor a sétatávolságra lévő boltba indult el, de órákkal később a városban találta magát, ahonnan fogalma sem volt, hogyan jusson haza” – idézi a 24 évesen demenciában elhunyt brit férfi édesanyját az IFL Science. Az angliai Norfolkból származó Andre Yarhamot 2022 végén frontotemporális demenciával (Pick-kórral, amiben Bruce Willis is szenved) diagnosztizálták, miután viselkedésbeli változásokat kezdett produkálni, és rövidesen a beszédképességét is elvesztette. Yarham családja a fiú agyát halála után orvosi kutatási célra adományozta el.
Az eset azért is érdekes, mert a fiatalkori demencia nagyon ritka, és a korai életszakaszban kialakuló idegrendszeri elváltozás gyakran genetikai mutációkhoz kapcsolódik. Ráadásul a frontotemporális demenciát leggyakrabban a 45-65 éves korúaknál diagnosztizálják, és a legfiatalabbaknál is 30 éves korban alakul ki, akiknél pedig már gyerekkorban feltűnik a betegség, csupán a tinédzserkort élik meg. Yarham betegsége is rohamosan haladt előre: „az agresszív demenciaformákban teljes agyi hálózatok omlanak össze egyszerre” – magyarázta Rahul Sidhu PhD-hallgató a Conversationön megjelent cikkében.
A kutatók továbbra is vizsgálják a demencia kialakulását és kezelési lehetőségeit, ugyanis a betegségnek egyelőre még nincsen teljeskörű ellenszere. Leggyakoribb formája a viselkedéses variánsú frontotemporális demencia (bvFTD): az impulzuskontrollért és a tervezésért felelős homloklebenyek károsodnak, illetve a nyelv megértéséhez és használatához szükséges halántéklebenyek is megsérülnek. A kutatók nemcsak az idegrendszeri betegség gyógymódját keresik, hanem az életvitel- és táplálkozásbeli változásokat is vizsgálják, amelyek kitolhatják a demencia kialakulásának idejét.