Gyereket szült a brit nő, aki halott donortól kapott méhet
Egy Hugo nevű kisfiú lett az első gyermek az Egyesült Királyságban, aki olyan, méhtranszplantáción átesett édesanyától született, aki elhunyt donortól kapott méhet – írja a Guardian. Hugo Powell decemberben jött világra a londoni Queen Charlotte’s and Chelsea Kórházban, valamivel több mint 3 kilogrammos súllyal. Édesanyja, Grace Bell az úgynevezett Mayer–Rokitansky–Küster–Hauser (MRKH) szindrómával született, egy ritka rendellenességgel, amelynél a méh fejletlen vagy teljesen hiányzik. Tizenéves korában azt mondták neki, hogy soha nem hordhat ki gyermeket, de 2024-ben méhtranszplantáción esett át, most pedig egészséges fia született.
Bell néhány hónappal az átültetés után kezdte meg a meddőségi kezelést. A méhet egy elhunyt donor ajánlotta fel; ugyanettől a donortól további öt szervet ültettek át négy másik emberbe, több életet is megmentve. Bell elmondta, hogy minden nap gondol a donorra, és mély hálát érez a családja iránt, akiknek döntése lehetővé tette számára, hogy anya lehessen. A donor szülei úgy nyilatkoztak, hogy lányuk elvesztése „összetörte” a világukat, ugyanakkor a szervadományozás révén más családoknak „időt, reményt, gyógyulást és most már életet” adhatott.
Az átültetett méhet eltávolítják, miután Bell és partnere, Steve Powell úgy döntenek, hogy már nem szeretnének több gyereket, így Bellnek nem kell élete végéig immunszuppresszív gyógyszereket szednie.
Az Egyesült Királyság első méhátültetésére 2023-ban került sor, amikor egy másik MRKH-s beteg élődonoros beavatkozás keretében a testvérétől kapott méhet. Világszerte eddig már mintegy 25–30 gyermek született elhunyt donortól származó méhátültetés után – az első ilyen esetet 2017 decemberében Brazíliából jelentették.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egészséges gyereket szült az anyuka, aki egy halott nőtől kapott méhet
Élő donor esetében már korábban is születtek gyerekek méhátültetés után, de a most bejelentett brazil műtét volt az első alkalom, hogy egy halott nőből átültetett méhet sikerült megtermékenyíteni.
Dajkaterhességtől a méhátültetésig: az anyaságért való küzdelem etikája
A méh hiánya ma már nem jelenti az anyaság reményének elvesztését, számos út áll azok előtt, akik gyermekhez szeretnének jutni: béranyaság, dajkaterhesség, méhátültetés, sőt mesterséges méh. E megoldások között azonban nemcsak biológiai, orvosi és jogi, hanem etikai különbségek is vannak.