Emberek százezrei kapnak fizetést azért, hogy a te családi Facebook-fotóid alapján tanítsák az AI-t
Könnyen lehet, hogy ebben a pillanatban a világ másik felén épp a te családi fotóidat nézegeti valaki a közösségi médiában, és még pénzt is kap érte. A Scale AI nevű cég már több tízezer alkalmi munkást toborzott, akiknek a feladatai közé tartozik, hogy nyilvános Instagram- és Facebook-profilokat böngésszenek, neveket és helyszíneket társítva a képekhez, hogy ezzel a mesterséges intelligencia (AI) következő generációjának fejlesztéséhez tananyagot szolgáltassanak. A Guardian tíz olyan emberrel beszélt, aki jelentkezett a programba; egyesek arról számoltak be, hogy kiskorúak fényképeit is fel kellett címkézniük, míg másoknak pornográf tartalmú hanganyagokból kellett leiratot készíteniük, vagy épp állati tetemeket kategorizálniuk.
Ahhoz, hogy korunk AI-forradalmának különböző eszközei – a chatbotok, kép- és videógenerátorok mellett például a rendőrségi arcfelismerő rendszerek, de még a háborúkban bevetett önjáró drónok is – megtanulják feldolgozni a fizikai világból származó információkat, valójában nemcsak gigantikus mennyiségű hardverre és energiára, hanem rengeteg emberre is szükség van. Ennek a munkaerőnek a felhajtásában és alkalmazásában jár élen a 2016-ban alapított Scale AI, amelyet a Meta tavalyi, 14,3 milliárd dolláros befektetése után ma már több mint 29 milliárd dollárra értékelnek. A cég az Outlier nevű platformján keresztül rugalmas mellékállásként hirdeti az AI-címkézési munkáit, többek között PhD-hallgatóknak, újságíróknak, tanároknak vagy könyvtárosoknak. „Légy te az a szakértő, akitől az AI tanul” – szól a hirdetés.
A Guardian által megszólaltatott tíz dolgozóból hét azt mondta, hogy a közösségimédia-profilok böngészése rutinszerű munkafolyamat volt, a platform kvótarendszere ugyanis arra kényszeríti a munkásokat, hogy a könnyen felkutatható internetes források kimerülése után egyre mélyebbre ássák magukat, akár idegenek személyes fotóalbumaiba is. Egy forrás szerint olyan feladatot is kaptak, amely során a Facebookról származó fényképeken kellett sorba rendezni a fotón szereplő embereket aszerint, hogy hány évesek lehetnek – ezek között is előfordultak olyan képek, amelyeken gyerekek is voltak.
A résztvevők arról is beszámoltak, hogy bár eleinte azt mondták nekik, hogy semmilyen meztelenséggel, undorító vagy véres tartalommal nem fognak találkozni a munkájuk során, volt, akinek csecsemők nemi szervét kellett bejelölniük a képeken, másoknak pedig kutyaürüléket ábrázoló képeket vagy hányó emberekről készült videókat kellett felcímkézniük. De a szerzői jog által védett tartalmak sem jelentettek kivételt: művészek közösségi profiljairól letöltött képeket kellett úgy feldolgozniuk (pl. leírniuk, hogy mit ábrázolnak), hogy azzal a képgeneráló rendszereket be lehessen tanítani.
Sokan kényszerből vállalják ezt a munkát. A Guardiannek nyilatkozók között volt doktorandusz, könyvtáros és pályakezdő képzőművész is – legtöbbjük az AI által fenyegetett munkaerőpiacon más állás mellett végezte az Outlier-feladatokat. A dolgozók közül többen is „szégyenről és bűntudatról" számoltak be, amiért gyakorlatilag saját kezűleg építik azt az algoritmust, amely előbb-utóbb feleslegessé teszi saját szaktudásukat. A lapnak nyilatkozó képzőművész szerint például a Scale AI-nak dolgozni annyi, mint „közvetlenül hozzájárulni a saját álmaim automatizálásához”.
Már a felvételi folyamat sem túl baráti, a munkára jelentkezőkre több körben várnak mesterséges intelligencia által levezényelt interjúk – a Guardian forrásai közül többen azt gyanítják, hogy ezeket az interjúkat is az AI betanítására használhatják fel. Munka közben a Hubstaff nevű eszközzel figyelik őket, amely képernyőfotókat készít a böngészőjükről, hogy ellenőrizzék, milyen oldalakat keresnek fel. A fizetés projektalapú és kiszámíthatatlan, és hiába hirdetnek magas órabéreket a toborzás során, a dolgozók az elköteleződésük után már kisebb összegekkel szembesülnek. A munkaerő-fluktuáció óriási, többen lelkiismereti okokból távoznak, mások egyszerűen csalódnak a be nem tartott ígéretek miatt. Becslések szerint világszerte több százezer ember végez hasonló alkalmi munkát különböző AI-rendszerek betanításának segítésére.
A Scale AI-ra ráadásul egyre nagyobb jogi nyomás is nehezedik. A Clarkson ügyvédi iroda már két csoportos pert nyújtott be (2024 decemberében, majd 2025 januárjában), amelyekben azt állítják, hogy a Scale AI minden munkaadói trükköt bevet annak érdekében, hogy kibújjon a túlóradíj és a juttatások megfizetése, valamint a kaliforniai bérvédelmi jogszabályok betartása alól. Mindkét kereset mélyen traumatikus tartalmaknak való kitettséget is állít: öngyilkossági terveket, gyermekek elleni erőszakos forgatókönyveket, durva erőszak-ábrázolást. A felperesek szerint munkájuk poszttraumás stressz-zavart és lelki sérülést okozott, amiért a cégnek vállalnia kell a jogi következményeket.
A Scale AI szóvivője a Guardiannek elmondta, hogy a platform szabadon választható, projektalapú munkát kínál, áttekinthető díjazással. A vállalat szerint senki sem fér hozzá privát közösségimédia-fiókokhoz, és időben leállítja a kéretlennek jelzett munkafolyamatokat. A dolgozókat állításuk szerint nem kötelezik arra, hogy számukra kellemetlen feladatokat végezzenek, a Hubstaff megfigyelő szoftvert pedig kizárólag a pontos fizetés biztosítása érdekében alkalmazzák. Nem adtak választ ugyanakkor a kvóták, a fizetési bizonytalanság és a feladatokért folyó verseny által teremtett strukturális kényszerre, amely a munkások elmondása szerint a gyakorlatban messze túlhajtja őket a saját határaikon.
És bár az AI hátterét biztosító Scale neve nem szerepel annyit a hírekben, nem elhanyagolható piaci szereplőről van szó: amellett, hogy a Meta 49 százalékos részesedést szerzett a kaliforniai startupban, ügyfelei között megtalálható a Google, a Pentagon, az amerikai védelmi ipar számos beszállítója, de még Katar kormánya is. A céget alapító, még mindig csak 29 éves Alexandr Wang, akit a Forbes a világ valaha volt legfiatalabb, önerőből milliárdossá váló üzletembereként tartott számon, 2025 júniusában lemondott a Scale vezérigazgatói posztjáról, hogy a Meta Szuperintelligencia-kutatóközpontját vezethesse, miközben igazgatósági tagságát megtartotta a Scale-nél. Wang egyike volt azoknak a techvezéreknek is, akik 2025 januárjában részt vettek Donald Trump második elnöki beiktatásán.
A történet voltaképpen mindenkit érint, akinek nyilvános Facebook-, Instagram- és más közösségimédia-profiljai vannak, és oda képeket, videókat tölt fel, vagy akár csak szöveges posztokat ír. Ezek ugyanis már szinte biztosan áthaladnak azokon a rendszereken, amelyek az AI-eszközök betanításához járulnak hozzá. Vagy egyszerűbben: ha felteszed a Facebookra a családi fotóid, ne csodálkozz, ha egyszer egy képgenerátor által kiköpött AI-képen látod viszont a családtagjaidat. A Scale AI-nak dolgozók ráadásul a Guardiannek elmondták, hogy arra sem volt igazán tiszta rálátásuk, hogy milyen modellt tanítanak be éppen, arra pedig végképp nem, hogy az általuk felcímkézett adatokat hogyan hasznosítják majd.