A kutyák agyméretének zsugorodását az állatok domesztikációjával magyarázták korábbi kutatások, ugyanakkor a jelenségnek nem az ember és négylábú társa között kialakul kapcsolat az egyetlen oka, egy új vizsgálat szerint. A Royal Society Open Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, hogy az ember és kutya kapcsolatára már 15 ezer évvel ezelőttről is vannak bizonyítékok, ugyanakkor az állatok agy térfogata csak ötezer évvel ezelőtt kezdett el zsugorodni.

A kutatók a pleniglaciálistól (35 000 évvel ezelőttől) a késő neolitikumig (5000 évvel ezelőttig) élt 22 őskori farkas és 163 felnőtt, modern farkas és kutya koponyaűri térfogatát hasonlították össze. Ezeket a maradványokat Nyugat-Európától Ausztráliáig terjedő területekről gyűjtötték be, majd CT-felvételeket készítettek róluk. A kutatásból kiderült, hogy a megvizsgált modern kutyafajták, dingók és szabadon élő nem törzskönyvezett kutyák agytérfogata 32 százalékkal kisebb lett az ősi és a mai farkasokéhoz képest. A kutatás azt is feltárta, hogy a késő neolitikumban – körülbelül 5000–4500 évvel ezelőtt – élt kutyák agya 46 százalékkal kisebb volt az azonos korból származó farkasokénál: ez azt jelenti, hogy agyméretük a mai mopszok agyához volt hasonló.

Ugyanakkor a modern kutyák „rendkívül okosak, és a háziasítás nem butává, hanem nagyon is fogékonnyá tette őket arra, hogy olvassanak bennünket és kommunikáljanak velünk” – idézi a Guardian Thomas Cucchit, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársát és a tanulmány vezető szerzőjét. Ugyanakkor a kutatás szerint a két, 35 és 15 ezer évvel ezelőtt az emberrel együtt élő kutyaféle – az úgynevezett „protokutyák” – agya nem volt kisebb az akkor élő farkasokénál.

A késő neolitikumban élt állatok agyméretének csökkenését a kutatók részben arra vezették vissza, hogy az emberi közösségek átszerveződésével az állatok szerepe is megváltozott: a kutyák inkább riasztási célt szolgálhattak, illetve a korlátozott élelemforrás miatt a kisebb testű és agyú négylábúak maradtak életben. A szerzők szerint „a teljes háziasítási szindróma idővonala talán egy kicsit későbbi, mint amit a genetikai adatok sugallnak” – mondta.