Elismerte a Goncourt-díjas francia író, hogy AI-t használt a díjazott regényéhez
Egy nappal azután, hogy a legrangosabb francia irodalmi díjjal, a Goncourt-díjjal ismerték el, Philippe Jaenada francia író arról beszélt, hogy díjazott regényének megírásához AI-t is használt – ismerteti a Euronews. Mint az író a France Inter rádiónak elmondta, a L'Inconnue du quai de Javel (A Javel rakpart ismeretlenje) című regény megírásakor háromszor „a mesterséges intelligenciához fordult”. A regény egy fiatal nő meggyilkolásáról szól, az 1940-es évek Párizsában. Mint a szerző elmondta, „becsúsztatott" egy olyan mondatot, amelyet az AI írt, azért, hogy „játsszon az olvasóval”, többet azonban nem fedett fel a Goncourt díj odaítélői előtt.
Mesterséges intelligenciát használt ahhoz is, hogy „viccet csináljon a ChatGPT-ből", amely „teljesen abszurd választ ad egy technikai adatra” mondta, de továbbit nem árult el. A 62 éves regényíró, aki a megoldatlan bűnügyek szakértője, elmondta, hogy az AI-t műszaki kutatásokhoz is használta: „Úgy gondolom, nem fordíthatunk hátat a mesterséges intelligenciának, mintha nem is létezne. Használnunk kell, el kell ismernünk a létjogosultságát, meg kell szelídítenünk, és nem szabad hagynunk, hogy felváltsa az embert. Hasznosnak kell lennie.”
Bejelentés nagy visszhangot keltett a közösségi médiában. Egyesek úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia „elkerülhetetlenné válik, akárcsak a helyesírás-ellenőrző”, mások csalódottságuknak adtak hangot. „Olyan szerzőket szeretnék olvasni, akik veszik a fáradságot arra, hogy önállóan alkossanak, a szívük, a zsigereik és az agyuk erejével” – kesereg az egyik rajongó az X-en. Más így ír: „rendben van, hogy »játszunk az olvasóval«, de ennek mi köze van a regényíráshoz?”
A Euronews emlékeztet arra, hogy az ügy néhány héttel azt követően történik, hogy egy másik író, Thélyson Orélien felfedte, hogy AI-t használt C'était ça ou mourir (Vagy ez, vagy a halál) című regényéhez. Ennek nyomán levették a nevét és a könyvet a Goncourt-díj shortlistjéről, montreali székhelyű kiadója pedig megszakította vbele az együttműködést.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egy kanadai cég nagy tételben vásárol fel könyveket, többen AI-vállalatokat gyanítanak a hatalmas rendelések mögött
A kanadai Zoom Books nevét több, használt könyvekkel foglalkozó kereskedő is emlegeti, azonban a cég állítja, nincs közük könyvek digitalizálásához, szkenneléséhez vagy megsemmisítéséhez.
Miből él a magyar szerző, ha nem úgy hívják, hogy Orbán János Dénes?
Sok más terület mellett az irodalom teljes intézményrendszerét is szétzilálta az elmúlt 16 év kulturális politikája. Hogyan lehet megélni íróként, szerzőként, ha az ember nem tagozódott be a NER-be?
A nagy AI-cégek titokban könyvek millióit semmisítik meg a nagy nyelvi modellek betanításakor
A cégek kifejezetten régi és ritka könyvekre vadásznak, a digitalizáció után viszont ledarálják őket. A beszerzést külsős cégekre bízzák, hogy elkerüljék a népharagot.