kiadás

Több mint 10 milliárdjába került tavaly Magyarországnak a Forma-1

Goalieath gazdaság 2017. július 28.

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is jelentős, 12,7 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól a Hungaroring Sport Zrt. – derül ki a társaság publikus beszámolójából. Erre szükség is volt, hiszen csak az autóversenyek jogdíjai 11,6 milliárd forintot vittek el, ezt pedig saját bevételeiből nem tudta volna fedezni az állami tulajdonban álló cég.

Tíz ábra, ami szinte mindent elárul a magyar fociról

Goalieath gazdaság 2017. július 1.

Különböző gazdasági mutatókon keresztül szemléltetjük az NB1-es klubok gazdálkodását: mennyiből működhet ma egy magyar első osztályú fociklub, honnan származnak ezek a bevételek, és mire mennek el. Ahogy azt majd látni fogjuk, a grafikonok arról is árulkodnak, mennyiben tekinthető piaci alapúnak a magyar foci működése.

A büdzséje is verhetetlen a bajnok Szolnoknak

Moneyfield gazdaság 2017. június 24.

Miután a 2016-17-es idényben a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának és az Európa-kupának a trónjára is magyar csapat ült fel, kíváncsiak lettünk, hogy kell-e vajon annyi pénz a nemzetközi sikerek eléréséhez vízilabdában, mint mondjuk a férfi kézilabdában. Röviden és tömören: a töredéke is elég. Mutatjuk a számokat!

Izmosodó Jegesmedvék, porba hulló Főnix

Moneyfield gazdaság 2017. június 14.

A 2016-ban felhalmozott 95 millió forintos veszteség is nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Debreceni Hoki Klub nem indul a 2017/18-as Mol Ligában. A hajdúsági klub üzemeltetőjének, a DJ Team Jégkorongszervező Kft. beszámolójából próbáltuk megfejteni, hogy mekkora összegek hiányozhattak az induláshoz, illetve mekkora összegekből gazdálkodott eddig a klub. A Debrecen mellett mutatjuk a 2016/17-es Mol Liga többi magyarországi csapatának gazdálkodását is.

Úszik a pénzben a Fradi, mégis a szezon csalódását okozta

Goalieath gazdaság 2017. június 10.

Az MTK mellett talán a Ferencváros volt a 2016/17-es szezon legnagyobb csalódása, legalábbis a fradistáknak biztosan. Egyrészt az NB1 elvileg legmagasabb költségvetésével a dobogóra sem fért fel a magyar kirakatcsapat, másrészt a zöld-fehérek játéka is hagyott maga után kívánnivalót. Kellemes meglepetés volt viszont a Vasas és a Honvéd szereplése, hiszen papíron egyik csapat sem a dobogós helyekért kellett volna, hogy harcoljon.

A sikerek ellenére még mindig veszteséges a Veszprém

Moneyfield gazdaság 2017. június 8.

Kevésnek bizonyult a Veszprém 2,7 milliárd forintos bevétele, mert a kiadások még ezt az összeget is jóval meghaladták, így a 2015-ös évhez hasonlóan tavaly ismét több mint félmilliárdos veszteséget könyvelhettek el a bakonyiak. A Szeged a bevételeit tekintve elkezdte a felzárkózást a Veszprémre, és mivel a kiadásait is kordában tartotta, közel 300 milliós nyereséggel zárta a 2016-os évet.