A Blue Origin előáll a New Glenn újabb, erősebb változatával
Élesedik a verseny a Blue Origin és a SpaceX között, Jeff Bezos űrcége egy nagyobb, erősebb New Glenn változattal nyomná le a Falcont.
Élesedik a verseny a Blue Origin és a SpaceX között, Jeff Bezos űrcége egy nagyobb, erősebb New Glenn változattal nyomná le a Falcont.
„Nincs semmi más a világon, ami a nyomába érhetne” – mondta az amerikai elnök az új lopakodóról, amelynek F–47 típusjelzése megegyezik második elnöki ciklusának számával. Kérdés, hogy a Boeing által gyártott gép még időben érkezik-e.
A Lockheed Martin gépe ezerszer csendesebb lehet a korábbi szuperszonikus repülőknél, és nem produkál hangrobbanást, csak az ajtócsapódáshoz hasonló puffanást. Az X-59 megjelenése fél évszázad után véget vethet a szárazföld feletti szuperszonikus polgári repülés tilalmának.
Az űr- és hadiipari fejlesztésekben jártas vállalatok a General Atomics-szal közösen tervezik a jövő űrhajóját. Még nem tudjuk, hogy az milyen lesz, de az biztos, hogy a hajtóművet atomenergia fogja működtetni.
A 2020-as évek elején forgalomba állhatnak a NASA és a Lockheed Martin közösen fejlesztett szuperszonikus utasszállítói – jelentette be a hét elején az amerikai űrhivatal. Más repülőgépgyártók is tervezik az angol-francia Concorde-ok 2003-as nyugdíjazásával felfüggesztett hangsebesség feletti polgári repülés megújítását.