Mit veszítünk szem elől, ha a magyarországi erdők sorsáról kizárólag az erdőgazdálkodás által kijelölt kereteken belül vitázunk? Ha pedig a tömeges nyomás nem működik, elgondolható-e a legális tiltakozáson túli közvetlen cselekvés, és mit mondhatunk ennek morális igazolhatóságáról?
Az EU új természet‑helyreállítási rendeletének értelmében Magyarországon 2032‑ig 386 millió euró, azaz 120–150 milliárd forintnyi beruházásra lenne szükség a leromlott élőhelyek mintegy 30 százalékának regenerálásához.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nagy István, agrárminiszternek címzett nyílt levele szerint a védett erdőkben jelenleg folytatott erdőgazdálkodási gyakorlat fokozottan veszélyezteti a indikátorfaj magyarországi túlélését.
Szathmáry Eörs, az MTA fenntarthatósági bizottságának elnöke a botrányos augusztusi tűzifarendelet kihirdetése után az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordult. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója 12 oldalas anyagban foglalta össze a jogi helyzetet.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint nem igaz, hogy a környezetvédelmi engedélyt megsértve tarra vágták volna a védett erdőt; a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereivel közösen be is járták a területet a januári favágás előtt, megjelölve az odús fákat. A hullámtér rendezése pedig elengedhetetlen, mert nő az árvízszint.
Elmaradó idénymunkák, természetvédelmi őrök által üzemeltett látogatóközpontok, kiüresedő hivatalok, jogosítványaiktól megfosztott zöld hatóságok: az elmúlt nyolc évben fokozatos forrásmegvonással és hatáskörcsökkentéssel építette le a kormányzat az EU-csatlakozáskor még nemzetközileg is elismert állami természetvédelmet.
A magyar parlagi sasok védelmét díjazta idén az Európai Unió. A magyar erőfeszítések eredményeként a hazai parlagisas-állomány 150-ről 200 pár fölé emelkedhetett, ami az EU teljes állományának 25 százalékos növekedését jelenti!