1989 eufóriáját és a kilencvenes évek álmatlan, elektro ütemekre mozgó fiatalságát az össznémet illúzióvesztés követte, na meg a tervrajzokkal érkező befektetők. Egy ex-keletnémet fotóskollektíva képein Berlin változásai és a volt NDK társadalmának traumái.
Dirk Oschmann a német egyesítésről szóló könyvében azt írja: nem lehet úgy demokráciát építeni, ha abból a társadalom egy jelentős csoportja teljesen kiszorítva érzi magát. A német szélsőjobb keleti szárnyalása szerinte univerzális problémára mutat rá.
Christa Wolf keletnémet írónő 40 évvel ezelőtt, az állampárti szocializmus idején megjelent regénye egészen különleges kísérlet arra, hogy a hihetetlenségből erőt kovácsoljon, és elérje, hogy hallgassunk a jósnőre, aki látja a jövőt, de az átok miatt senki sem hisz neki.
Hiába tarolták le a második világháború előtt az olcsó vadnyugati ponyvák a könyvesboltokat, és hiába mutattak be már a negyvenes évek második felében is westernfilmeket, a szocialista kultúrpolitika egészen a hatvanas évekig ferde szemmel nézte a műfajt. Így történhetett, hogy a magyar mozikba rendhagyó módon előbb érkeztek meg a western paródiái, mint eredeti képviselői.
A német társadalom zárt, még ha nem is annyira, mint más országoké, ami a tudományos életben is érezteti hatását – mondja Özgür Özvatan török származású német szociológus. A volt NDK lakossága nem vált a sikeres európai integráció iskolapéldájává, a török kisebbség pedig radikalizálódik, leginkább az Erdogan által újrateremtett nemzeti mítosz hatására.