Miért nem hittek Kasszandrának a trójaiak?
Apollón, a művészetek és a jóslás istene szerelmes lesz Priamosz trójai király lányába, Kasszandrába, és tesz neki egy ajánlatot: ha lefekszik vele, jóstehetséggel ruházza fel. Kasszandra látszólag belemegy az alkuba, de megpróbálja becsapni az istent, és miután megkapja a jóstehetséget, nem hajlandó teljesíteni a megállapodás rá eső részét. Apollón bosszúból elátkozza a lányt. Az átok abban áll, hogy Kasszandra előre látja ugyan a jövőt, de senki nem hiszi el a jóslatait.
Mese csupán ez a görög mitológiából ismert történet, vagy van racionális, filozófiai magja? Ha az igazságnak valamilyen értelemben ereje van, például jobban magyarázza a jelenségeket, mint a hamisság, hogyan lehetséges, hogy Kasszandra kimondja az igazat, de a társadalom tagjai mégsem hisznek neki?
Christa Wolf német írónő, aki abban az időben az NDK-ban élt, 40 évvel ezelőtt, 1983-ban jelentette meg Kasszandra című regényét, amelyben a jósnő figuráját a kelet- európai értelmiségi nő pozíciójává stilizálta – olyan nőévé, aki sajátságos helyzetéből fakadóan nem tud hihetően megszólalni, mégis e sajátságos helyzete ruházza fel egy csak általa viselhető felelősséggel. De hogyan keletkezett a regény, és hogyan használta Wolf Kasszandra történtét arra, hogy olyan köztes pozícióban lévő beszélőként írja le a kelet-európai értelmiségi nőt, aki bár meg tud szólalni, mégsem képes hihetően beszélni? És hogyan értelmezhető Wolf megoldási javaslata az ellenállás matriarchális esztétikájaként?
Egy elbeszélés feltételei
Christa Wolf élete első felét hithű kommunistaként élte. 1949-ben, az érettségi után azonnal belépett a keletnémet állampártba, az SED-be. 1959 és 1962 között a dolgozók és alkotók elkülönülésének felszámolását célzó pártdirektívát követve egy hallei vagongyárban dolgozott: megszervezte a gyári munkások önképző írókörét, miközben jelentett róluk az állambiztonsági hivatalnak, a Stasinak. Párthű karrierjének csúcsa és egyben a párttól való távolodása az 1963 és 1967 között időszakban kezdődött, amikor az SED központi bizottságának kvázi külső tagja volt. Ebben az időszakban ugyanis az SED az alkotók és a kultúra szabadságát tette felelőssé a keletnémet rendszer egyre nyilvánvalóbb legitimációs válságáért, ezért radikálisan korlátozta a kultúra és az alkotás szabadságát, a keletnémet kultúra célját pedig a rendszer ideológiai legitimációjában határozta meg.
Wolf a központi bizottság tagjai közül egyedüliként vette védelmébe az alkotás szabadságát, a rendszer legitimációs válságáért pedig az SED termelésfókuszú politikáját tette felelőssé. Wolf szerint addig, amíg a párt a szocialista rendszer sikerét kizárólag a gazdasági jólétben méri, maga generálja a legitimációs válságot, hiszen a keletnémet tervgazdaság belátható időn belül nem lesz képes az anyagi javak olyan bőségének biztosítására, mint a nyugatnémet kapitalista rendszer. Wolf ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy a pártnak a szocialista rendszer nem anyagi típusú előnyeit, köztük a női egyenjogúságot, a kolonializmus és az elnyomás minden formája elleni küzdelmet és az emberi méltóság védelmét kellene hangsúlyoznia, hiszen úgy gondolta, hogy ezeken a területeken a nyugatnémet kapitalista társadalom belátható időn belül nem fogja tudni utolérni a keletnémet szocialista vívmányokat.
Innentől kezdve Wolf a Stasi előbb diszkrét, majd nyílt megfigyelése alatt állt. 1977-ben minden pártállami tisztségétől megfosztották, bár a párt tagja maradhatott, ahonnan csak 1989 nyarán lépett ki. 1980 és 1982 között született regénye, a Kasszandra az író Wolf egyfajta számvetése a kialakult helyzetével: hogyan lehet valaki elkötelezett szocialista író a létező szocializmusban, ha alapvetően mást gondol arról, hogy mi számít szocialistának, mint a szocialista párt és állam? Mit jelent szocialistának lenni egy olyan szocialista mozgalomban, ami nem a felszabadítást, hanem az anyagi termelést helyezi előtérbe?
Wolf regénye ezt az egyéni dilemmát egyetemes poétikai szinten fogalmazza meg. Az író Poétikai előadássorozatában fogalmazta meg a kérdést, hogy miként lehet egy olyan nyelven alkotni, amelyet az alkotó nem érez sajátjának. Azért nem érzi sajátjának, mert a társadalom az alkotó számára elfogadhatatlan jelentést tulajdonít a nyelv szavainak. Például ha egy társadalom azt a kijelentést, hogy „minden ember egyenlő”, úgy érti, hogy minden fehér férfi egyenlő, akkor abban a társadalomban egy feministának nem a kijelentésekkel, hanem a szavak jelentésével van vitája. Wolf azt a szabályrendszert nevezi poétikának, amely úgy ad jelentést egy alkotásnak, ahogyan a nyelvhasználat a szavaknak. Éppen ezért Wolf poétikai előadásának fő állítása, hogy neki nem lehet poétikája, hiszen szerinte minden poétika élettelen fogalmakba rendezi az élő tapasztalatot. Wolf nem a meglévő poétikát akarja egy másik poétikára cserélni, hanem a poétika érvényességét vitatja. Wolfnak nem poétikája van, hanem munkafolyamata, amelyen keresztül művének és nyelvének a személyes élet tapasztalatából nyert, közvetlenül referenciális jelentést kíván adni. Munkamódszere tehát nem más, mint „személyes politikai”, második hullámos feminista programjának átültetése az alkotás folyamatába. Célja egy olyan szöveg alkotása, amelynek nyelve nem a társadalmi nyelvhasználatból, hanem a megélt személyes tapasztalatból, közvetlenül nyeri jelentését, és ezáltal a társadalom nyelve felől érthetetlen. Ez az érthetetlenség olyan nyelvi anomália, amely felhívja a társadalom tagjait arra, hogy reflektáljanak a nyelvükbe kódolt előítéleteikre és elnyomásra, és adott esetben elutasítsák azt.
Csend és megértés között
Wolf Kasszandra történetében egy olyan beszélő pozícióját mutatja be, aki se az elnyomókhoz, se az elnyomottakhoz nem tartozik teljesen. Ezáltal olyan köztes pozíciót foglal el, amelyben megadatik számára, hogy meghallgatják, de az nem, hogy higgyenek neki. Kasszandra egyfelől a rabszolgatartó trójai elit része: királylányként nemcsak kiveszi a részét az udvar életéből, hanem papnőként maga is hozzájárul a rabszolgatartó elit hatalmát igazoló történetek terjesztéséhez. Másfelől nőként kívül áll a férfiak uralta világon, elutasítja a háború és a vérbosszú logikáját. Kívülállása nem értékalapú, hanem logikai alapú. Nem azokat az értékeket utasítja el, amelyek a férfiak számára fontosak, hanem azokat a következtetéseket, amelyek a férfiak uralta világban ezekből az értékekből magától értetődően és észszerűen következnek. Míg a férfiak számára világos, hogy a győzelem és Trója hatalmának biztosítása minden áldozatot megér, legyen az az emberi élet vagy az emberi méltóság, Kasszandra számára ez a kompromisszum érthetetlennek tűnik. Kasszandra szerint Trója hatalma és az akháj megszállók kiűzése nem öncél, csak eszköz a valódi győzelem eléréséhez, az emberi élet és az emberi méltóság megőrzéséhez. (Kasszandra és a trójai férfiuralom konfliktusából természetesen lehetetlen nem kihallani a szocialista értékeket magáénak valló, de a létező szocializmus militarizmusát, patriarchális működését és parancsuralmi rendszerét elutasító írónő belső és külső konfliktusait.)
Wolf marxista felfogása szerint az ismeretelméletileg kitüntetett nézőpont mindig a termelési folyamatban közvetlenül részt vevő munkás nézőpontja, míg a termelési folyamatot irányítók csak a munka elvont és a munkástól elidegenedett termékét fogyasztják. (Vagyis Wolf az 50-es évek pártdirektívájához tartva magát vallja, hogy az alkotó csak akkor képes autentikus alkotást létrehozni, ha maga is részt vesz a termelési folyamatokban, azaz ha az író nem csak ír, hanem „rendes” munkája is van.) Ez szüli a kultúra belső feszültségét: azok, akik abban az ismeretelméleti pozícióban vannak, hogy képesek megismerni az adott társadalom igazságát, és autentikus tapasztalattal rendelkeznek, nem képesek beszámolni erről a tapasztalatról, hiszen elnyomottként nincsen hangjuk az adott társadalomban. Mivel a nyelv szavainak jelentését az uralkodó osztály határozza meg, az elnyomottak kultúrája szükségképpen nem nyelvi kultúra, hanem a tánc, a kép és a szobor kultúrája.
Azoknak viszont, akiket meghallgatnak, nincs hozzáférésük az adott társadalom igazságához. Az ő tapasztalatuk nem autentikus, hiszen azt saját nyelvük, a saját uralmukat legitimáló ideológia formálja. Azaz bár az uralkodó osztály azt hiszi, hogy tapasztalatában a valósággal találkozik, ez a tapasztalat valójában saját terméke, amely eleve saját előítéleteinek és ideológiájának igazolásaként jön létre. Az uralkodó osztály csak azt látja a világból, amit látni akar, ami a számára kényelmes, és ami saját uralmát igazolja. Az uralkodó osztály kultúrája nyelvi kultúra, de ez a nyelv egy a valóságtól elidegenedett, absztrakt és halott kultúra nyelve, amelynek funkciója a társadalmi rend stabilizálása és a változás megakadályozása. Kasszandra pozíciója azért különleges, mert ő elnyomók és elnyomottak között állva képes meghaladni ezt a feszültséget. Elnyomottként képes az uralkodó kultúrát annak látni, ami: az elmék feletti uralom eszközének. Ugyanakkor mint elnyomó maga is képes nyelvi kultúrát teremteni és beszámolni az adott társadalom igazságáról, egy autentikus tapasztalatról.
Ez teszi veszélyessé Kasszandrát az uralkodó osztály szemében: nem hisznek neki, hiszen nem az ő tapasztalatukról számol be, de az ő nyelvüket beszéli, így az uralkodó osztály is megérti. Amikor Kasszandra Trója pusztulását jósolja, olyan eseményekről beszél, amelyek a trójai elit felfogása szerint lehetetlenek, ezért nem hisznek neki. Ugyanakkor Kasszandra olyan nyelven jósolja Trója pusztulását, amelyet a trójai elit is megért, ezért nem tudják jóslatát egyszerűen figyelmen kívül hagyni úgy, ahogyan a rabszolgák kultúráját. Mivel Wolf értelmezésében a rabszolgák kultúrája nem nyelvi, mindig közvetlenül referenciális és csak a közös tapasztalt fényében értelmezhető, így az uralkodó osztály számára láthatatlan és érdektelen: rabszolgának kell lenni ahhoz, hogy valaki ezeket a referenciális alkotásokat egyáltalán mint kultúrát azonosítsa. Kasszandra jóslatai azonban az uralkodó nyelvi kultúra ellen intézett kihívások, mivel a nyelvet használja, de a nyelvvel nem igazolja, hanem megkérdőjelezi az elnyomást. Nem kell elnyomottnak lenni ahhoz, hogy jóslatait kultúraként azonosítsák és megértsék, ahhoz azonban, hogy elhiggyék őket, el kell utasítaniuk az elnyomást. Ezért jóslatainak puszta léte is felforgató, hiszen a fennálló társadalom eszközeivel egy másik társadalom lehetőségét mutatja fel. Kasszandra sajátos felelőssége tehát a hihetetlen beszéd ismétlése, amely nem tartalma, hanem tette által intéz kihívást a rendszer logikája ellen. Kasszandra jóslata felkínálja az uralkodó osztálynak a hit lehetőségét: azt, hogy az egész kultúrájával szemben elhiggye, hogy elnyomáson alapuló uralma nem természetes és nem igazságos, hanem – mint minden elnyomáson alapuló kultúra – pusztulásra van ítélve.
Az ellenállás matriarchális esztétikája
Hogyan viszonyul Kasszandra nyelve a trójaiak nyelvéhez? Kasszandra nyilvánvalóan nem cseréli le a már meglévő nyelvet egy új nyelvre, hiszen ebben az esetben a trójaiak nem értenék. Ugyanakkor nem beszélheti a trójaiak nyelvét, hiszen akkor egy olyan nyelvet beszélne, amelynek szabálya szerint az emberi élet és az emberi méltóság semmibe vétele logikus következménye a háborús veszélyeztetettségnek. Mint látni fogjuk, jóslatai mint tettek alakítják a meglévő trójai nyelvet.
Wolf minden alkotást – és nem csak az „ellenálló” alkotásokat – két ellentétes erő termékének tekint. Egyfelől az alkotások benne állnak a munka által nyert matriarchális, pacifista, individualista tapasztalatban, ezáltal bírnak egyáltalán érvényességgel. Másfelől tartalmukat a patriarchális, militarista, kollektivista logikai rendszerben nyerik el, ezáltal bírnak jelentéssel. Minden alkotás tehát szükségszerűen az érvényesség és a jelentésesség egymást kizáró igényeinek konfliktusából jön létre, minőségét pedig az határozza meg, hogy miként képes ezt a konfliktust kezelni. Míg az alkotás matriarchális érvényességét az a szempont határozza meg, hogy mennyiben teszi magáévá az egyéni élet értékét, addig a patriarchális jelentését az, ahogyan a közösség érdekét kifejező általános fogalmakat használja és ezáltal elfogadja a szükséges rosszat. A matriarchális érvényesség azt kívánja, hogy minden megalkuvás legyen elfogadható, egészen addig, amíg azáltal megőrződik az élet és alkotó tapasztalat lehetősége, mivel a moralitás általános kategóriáit eleve patriarchális konstrukciónak tartja. A patriarchális jelentés azonban a moralitás és hazaszeretet egyetemes elveinek nevében elvárja az egyéntől mindenfajta megalkuvás elutasítását és akár élete feláldozását is, mivel az egyéni élet jelentőségét szerinte csak az egyetemes elvek követéséből nyeri.
Kasszandra jóslata a matriarchális érvényesség és a patriarchális jelentés konfliktusára hívja fel a figyelmet. Egy elnyomáson alapuló társadalomban a nyelv nem képes az autentikus tapasztalatot kifejezni, mivel jelentését az elnyomás igazolása és az autentikus tapasztalat eltagadása által nyeri el. Azonban minél inkább képes a nyelv az elnyomást igazolni, annál kevésbé lesz érvényes, hiszen annál távolabb kerül az elnyomottak tapasztalatától. Wolf – Peter Weiss Az ellenállás esztétikája című könyve nyomán – azt állítja, hogy minden alkotás valamilyen szinten érvényes, így magában hordja az autentikus tapasztalatra való vonatkozás matriarchális jellegét, azonban a kritika munkája szükséges ahhoz, hogy ez a tapasztalat szóhoz jusson. Ehhez az kell, hogy a kultúra termékét ne vegyük névértéken, de ne is vessük el, hanem történeti kontextusában értsük meg, és ezáltal szabadítsuk fel a benne rejlő matriarchális potenciált.
Ezt teszi a Kasszandra szerzője Aiszkhülosz drámája, az Oreszteia történetével. Wolf talán némi spekulációt sem nélkülöző értelmezése szerint Kasszandra mítosza és Aiszkhülosz tragédiái azt dokumentálják, ahogyan a klasszikus patriarchális görög társadalom megpróbálta saját önértelmezésébe illeszteni a korai, matriarchális görög társadalomról fennmaradt történeteket. Ennek megfelelően Wolf nem tekinti a fennmaradt szövegeket – mint ahogy semmilyen szöveget – az igazság tükörképének. Számára Aiszkhülosz szövege kritikusan szemlélendő ideológiai termék, amely részben az elnyomó társadalmat igazolja, részben azonban az egyetlen forrásunk egy autentikus tapasztalat megismerésére. Wolf tehát arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja és hangot adjon annak az autentikus tapasztalatnak, amelyet elnémít a megőrzött szöveg, de amelyből a szöveg érvényességét nyeri.
Wolf kritikus elemzése szerint Kasszandra figurája Aiszkhülosz szövegében is hasonlóan hihetetlen, mint amilyen hihetetlenek voltak Kasszandra jóslatai Aiszkhülosz szövege szerint. Hiszen Aiszkhülosz szövegében a hazatérő Agamemnón és az őt váró argoszi vének tudják, hogy Kasszandra híres jósnő, aki pontosan megjövendölte Trója pusztulását és a trójai faló szerepét. A görög szerző tragédiájában Kasszandra megjósolja, hogy Agamemnónt a palotában hamarosan megölik, az argoszi vének mégse hisznek neki; nem tesznek semmilyen biztonsági intézkedést, csak végignézik, ahogyan Agamemnónt valóban megölik. Nem hihetetlen ez? Wolf regénye azon a feltevésen alapul, hogy Aiszkhülosz szövegének ezen hihetetlensége egy, a szöveg nyelve és logikája által kifejezhetetlen matriarchális tapasztalat bizonyítéka, ahogyan Kasszandra jóslatainak hihetetlensége bizonyíték azok matriarchális érvényességére. Wolf könyve pedig kísérlet arra, hogy a hihetetlenségből erőt kovácsoljon, és elérje, hogy az olvasó képes legyen hinni Kasszandrának, hinni a matriarchális tapasztalat érvényességében. Hogy az olvasó képes legyen az élet méltóságát választani a kötelesség logikája helyett. Ami Wolf személyes életében felhívás arra, hogy az az olvasó higgyen egy nem parancsuralmi és nem a minden határon túlmenő fogyasztási igény kielégítését célzó szocializmus lehetőségében, és az elnyomottakra hivatkozók segítése helyett válassza az elnyomottak segítését.
A szerző filozófus, a grazi Karl-Franzens-Egyetem tanársegédje.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: