Humanoid robotokat tesztelnek Japán egyik legforgalmasabb repülőterén
A japán légitársaság májustól két kínai humanoid robotot tesztel a Haneda repülőtéren, ahol a gépek takarításától a poggyászok rakodásáig több feladatban is kipróbálják majd őket.
A japán légitársaság májustól két kínai humanoid robotot tesztel a Haneda repülőtéren, ahol a gépek takarításától a poggyászok rakodásáig több feladatban is kipróbálják majd őket.
A Delta Air Lines a Las Vegas-i CES-en mutatta be a cég új, Delta Concierge-nek elnevezett mesterséges intelligenciáját, amit hamarosan beépítenek az okostelefonokra elérhető alkalmazásukba.
6-700 méteres sorok, gazdátlan csomaghalmok, törölt vagy csúszásban lévő járatok, létszámhiányos reptéri személyzet, alacsony bérek és sztrájkok. Szakértők szerint idén nyáron már nem változik a helyzet, úgyhogy a legjobb, ha a nyaralók felkészülnek a legrosszabbra, vagy vonatra, buszra szállnak.
Az orosz uralkodó megfosztotta a professzori székétől, most pedig kalinyingrádi nacionalisták gyalázták meg a szobrát és a sírhelyét. Immanuel Kantra 260 éve rájár a rúd a szülővárosában.
Az atlantai Hartsfield-Jackson reptér leállása miatt több mint ezer járatot töröltek, a város polgármestere szerint összesen harmincezer embert érintett a tűzeset után kialakult helyzet.