Szegedi fejlesztők új, AI-t is használó megoldása hozhat előrelépést a személyre szabott gyógyászatban
Egyszerre akár száz szferoidot, azaz 3D-s szövetmodellt is képes befogadni a mikroszkóp, amelynek képeit AI segítségével értékelik ki.
Egyszerre akár száz szferoidot, azaz 3D-s szövetmodellt is képes befogadni a mikroszkóp, amelynek képeit AI segítségével értékelik ki.
Augusztus 20. megkonstruált és a különféle kurzusok, kormányzatok által sokszorosan kisajátított és átalakított ünnep. Az világos, hogy az aratóünnepeket gyúrták egybe Szent István napjával – de kik, mikor és miért?
Szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja be.
Szeged külterületének középhőmérséklete az elmúlt egy évben 14,4 Celsius-fok volt, ami jelentősen meghaladja az 1981–2010 közötti 11,5 fokot. A belvárosban már mediterrán értékeket mérnek.
A Nobel-díjas Karikó szombaton kezdte meg a munkát a Szegedi Tudományegyetemen új irodájában, ahol korábban a Nobel-díjas Szent-Györgyi dolgozott.
A GSM mobiltörténeti kiállításon táskányi autóstelefonok, ősembert idéző csipogók, és persze az elmaradhatatlan Nokia 3310 kavargatják a látogatók memóriáját. De hogy kerül a gumicsizma a vitrinbe?
A BL négy legjobbja közé jutott külföldi csapatok közül kettő is szerényebb költségvetésből gazdálkodhat, mint a Veszprém, amelynek most a magyar bajnokság sem sikerült. A fejnehéz magyar kézis szcéna gazdálkodását vizsgáltuk.
Dinoszauruszkiállítást rendeznek Szegeden, a kiállítási darabok az USA-ból jönnek. Már a csomagolás mozzanatai is lebilincselőek.
A videó váratlan szomorú véget ér: még egy kérész rövid élete is tartogathat meglepetéseket.
Kevésnek bizonyult a Veszprém 2,7 milliárd forintos bevétele, mert a kiadások még ezt az összeget is jóval meghaladták, így a 2015-ös évhez hasonlóan tavaly ismét több mint félmilliárdos veszteséget könyvelhettek el a bakonyiak. A Szeged a bevételeit tekintve elkezdte a felzárkózást a Veszprémre, és mivel a kiadásait is kordában tartotta, közel 300 milliós nyereséggel zárta a 2016-os évet.