Van-e humoruk a majmoknak?
Kohn és Grün utazik a vonaton. Tökéletesen érthető, de vajon egy majom érti-e?
Ezt így nem feltétlenül, de A humor pszcichológiája címmel a témának vaskos kötetet szentelő Rod Martin amerikai pszichológus szerint a játék során a fiatal majmok a látszat és a valóság, a komoly és a komolytalan közötti különbségtétel képességéről is tanúbizonyságot tesznek, ami a humor lényegi eleme – különösen az úgynevezett inkongruitáselmélet szerint, ami a humort az egymással össze nem illő verbális vagy fizikai gesztusok, jelenségek, események szembenállásaként határozza meg.
Azoknál az emberszabású majmoknál például, akiket megtanítottak valamilyen jelnyelv használtára, gyakran megjelenik az elsajátított nyelv alkalmazása humoros formában, például szójátékok, össze nem illő szóhasználat, illetve humoros inzultusok formájában. A jó ideje médiasztárnak számító, több mint ezres szókincsű Koko, az immár 46 éves nőstény síksági gorilla például miután összekötötte gondozója cipőfűzőit egymással, azt bírta jelelni neki, hogy „kergess!”, közben pedig röhögött.
A doktori értekezését a humor evolúciós szerepéről író Tisljár Roland pszichológus szerint ugyanakkor az állati humor kutatói megegyeznek abban, hogy a komplex viccek és szójátékok képzéséhez szükséges kognitív kapacitás feltehetően nincs meg az emberszabású majmokban, azonban a humor iránti preferenciájuk mértéke összevethető az emberekével.
Vagyis szeretik a jó viccet, még ha a bonyolultabbakat nem is mindig értik.
A humán humor gyökerei azonban vélhetően még messzebbre nyúlnak, mivel a szociális játéktevékenységet kísérő arckifejezés a főemlősökön kívül más fajoknál is megtalálható. Ilyen például a kutyafélék és a medvefélék arckifejezése, amellyel hasonló faciális és vokális jelzések járnak együtt, mint a primáták esetében. Richard Dawkins brit evolúcióbiológus-etológus Az ős meséje című 2006-os kötetében azt állítja, hogy a humoros viselkedés alapjait képező érzelmi reakciók akár már a közös emlős őseinknél is jelen lehettek, akár több tízmillió évvel ezelőtt.
Ha humoruk nincs is, röhögni röhögnek
Ezt a feltevést támasztja alá Jaak Panksepp és munkatársainak 2012-es kutatási eredményei is, amelyek szerint a patkányok is röhögnek, bár nem egészen úgy és azért, mint az emberek. Kiderítették, hogy a patkányok vad játéktevékenysége (rough-andtumble play), illetve az ember általi csiklandozás közben egy magas (hozzávetőlegesen 50 kHz-es) frekvenciájú, ciripeléshez hasonlatos hangot adnak ki. A hang az emberi fül számára nem hallható, de a patkányok audiális észlelési tartományán belülre esik. Az emberi nevetéshez hasonlóan ez a hangadás is ragályosnak tűnik: a hallótávolságon belüli egyedek átveszik egymástól, valamint a fiatalabbak előnyben részesítik az idősebb, „nevető” társaik közelségét, a nem „nevető” társaiké rovására.
A kutyakutató Csányi Vilmos etológus 1998-as Az emberi természet című alapművében olvasható, hogy a nevetés „elődje” a majmok és emberszabásúak „játékarca”. Ilyenkor az arcizmok relaxáltak, a száj nyitott, a szájszélek kissé behúzódnak, az ajkak pedig fedik a fogsort. Ezt a jellegzetes arckifejezést szaggatott, ziháló hangadás kíséri. A testtartás és az arc mozgása jellemzően feszültségmentes, laza, nélkülözi az agressziót, a fenyegetést vagy a félelmet jelző karakterjegyeket egyaránt. A játékarc mindenkor azt a játéktevékenységet kíséri. (A játék gyakorláselméletei szerint e tevékenység révén az egyedek fontos, a túléléssel és a szaporodással kapcsolatos felnőttkori feladatokra készülnek fel, a különféle készségek kortikális programozása, valamint a lényeges szociális képességek kifejlődésének elősegítése révén.)
A társas kapcsolat és az öröm a lényeg
Tenyésztés útján könnyen módosítható, növelhető vagy csökkenthető a „nevetéses” válasz nagysága, ami a jelleg öröklékenységét, genetikai meghatározottságát mutatja. A kutatók szerint a patkányok „nevetésének” hátterében álló, a játékkal kapcsolatos agyi áramkörök az öröm érzelmére vonatkozó érzelmi szabályozó rendszer részei, amely elsősorban a társas játék során aktiválódik az emlősök körében. Funkciója ugyanaz, mint az embernél: társas kapcsolatok kialakítását és fenntartását segíti elő. Pankseppék alátámasztani vélik ezzel, hogy az emberi gyermekkora jellemző nevetés és a patkányok ultrahangú vokalizációja ugyanarra a srófra jár: a nevetésnek fontos társas-érzelemszabályozó funkciója van az emlősöknél.