Korunk társadalmának egyik alapvető jellemzője a szex és a szexről való gondolkodás: elég különböző Instagram-hírességek fotóira vagy a közbeszédet nemrég meghatározó, potenciális sugardaddyknek szóló reklámkampányra gondolni. Ennek az egyik eleme a szexipar (azaz szex és intimitás pénzért való árusítása) és azon belül a pornográfia, amely ismét egyre gyakrabban kerül támadások kereszttüzébe. De mi alapján mondhatjuk azt, hogy a pornó rossz?

Mi a rossz?

A következőkben az egyszerűség kedvéért fogadjuk el John Stuart Mill nyomán azt az alaptételt, hogy rossz az, ami valakinek kárt okoz. Ha szeretek almát enni, az nem rossz, mert senkinek nem ártok vele; míg ha ártatlan csecsemőket szeretek szórakozásból kínozni, az rossz, mert minimum a csecsemőnek ártok vele.

A definíció fontos következménye, hogy a kárt több személynek és több egymástól független módon is okozhatom. Egy fiktív XVIII. századi nádcukorellenes lobbista például érvelhet a következőképpen: a cukorfogyasztás rossz, mert a cukor megvásárlásával azokat a rabszolgatartó ültetvényeseket támogatom, akik szerencsétlen embereket szörnyű körülmények között kizsákmányolják. De ha ez sem tántorítana el a cukorfogyasztástól, akkor is rossz, mert a mértéktelen cukorfogyasztás cukorbetegséget okoz. De ha még ez sem tántorítana el a cukorfogyasztástól, a cukor egyszerű örömforrás, amely megrontja az erkölcsöt. Itt három egymástól független érvet sorakoztat fel az aktivista a cukorral mint fogyasztási cikkel szemben: (a) a cukor rossz, mert az előállítása az abban résztvevők gazdasági kizsákmányolásán alapszik, és ezért kárt okoz; (b) a cukor rossz, mert helytelen használata kárt okoz a fogyasztóban; (c) a cukor rossz, mert bármilyen használata kárt okoz a fogyasztóban.

Az (a) és (b) érv nem a cukorról szól, hanem arról a társadalmi-gazdasági rendszerről, amelybe a cukor előállítása és fogyasztása illeszkedik. Ettől egy rabszolgatartó társadalomban a cukorfogyasztás még nem lesz etikus, de megvan a remény arra, hogy egyszer etikus cukorfogyasztók legyünk. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki méltó körülmények között dolgozik és igazságos bért kap, az első érvet nem alkalmazhatja az aktivista. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki mértékletes cukorfogyasztó, a második érv is kiesik. Ha azonban a harmadik érv igaz, akkor ez magával a cukorral mint fogyasztási cikkel szemben lesz érv. Ebben az esetben tehát nincs olyan lehetséges társadalom, ahol a cukorfogyasztás megengedhető. Vegyük tehát sorra a pornóval szembeni hasonló érveket!

A pornó rossz, mert az előállítása az előállítók gazdasági kizsákmányolásán alapul, és ezzel kárt okoz

Ez az érv – még ha félre is tesszük azt a kérdést, hogy mennyire szabad elhatározásából lesz valaki pornószínész – nem igényel bonyolult megfontolásokat, hiszen a pornó a nők kizsákmányolásából termel hasznot. Egy pornószínész átlagosan 100-150 jelenetet forgat egy évben, azaz heti háromszor áll kamera elé. A keresete évi 50 000 amerikai dollár, vagyis nagyjából havi egymillió forint. Ez nem kevés, de a munkával töltött évek száma nagyon alacsony, és közben a pornószínészeket a társadalom megvetése sújtja.

Mindeközben a pornószínészek komoly pszichés stressznek vannak kitéve: ezt mutatja, hogy az elmúlt időszakban gyors egymásutánban négy pornósztár lett öngyilkos, vagy halt meg gyanús körülmények között, miközben sokan számolnak be poszttraumás stressz-szindrómáról és egyéb lelki tünetekről. A munkakörülmények eleve olyanok, hogy kizárják a „normális” munkavégzés lehetőségét: a stúdiókat és a forgatás minden részletét jórészt férfiak uralják, ami lehetőséget ad a fizikai és verbális szexuális abúzusra, amelyre példa volt az egyik legnevesebb férfi pornósztárral, James Deennel kapcsolatos és jobbára következmények nélkül maradt botrány. Ezenkívül a pornószínészeknek folyamatosan nemibetegség-szűrésre kell járniuk, az anális jelenetek előtt beöntéseket kell venniük, emellett a fokozott vaginális és anális igénybevétel miatt inkontinenciaproblémákkal küzdenek.

Ezzel szemben az hozható fel, hogy ezek a károk csak egyes elbeszélések és a józan ész alapján azonosíthatók, statisztikai eszközökkel nem alátámaszthatók, ami azonban nem meglepő annak fényében, hogy az adatfelvétel akadályozásában az egész iparág érdekelt. Azzal kapcsolatban, hogy milyen hatalmas üzlet a szexipar, elég csak azt a szállóigét idéznünk, miszerint az online pornó mentette meg az internetet a .com lufi kipukkadása után.

Ennél komolyabb ellenérv az, amelyet a nem mainstream pornó képviselői fogalmaznak meg. Nem mainstreamnek azokat a pornófilmeket nevezik, amelyeket vagy amatőrök készítenek (ellenszolgáltatás nélkül), vagy a fair trade elveinek megfelelni akaró cégek. A feltevés az, hogy lehetséges olyan pornót készíteni, amely nem ipari körülmények között készül, hanem a pornószínészek szabad elhatározásából, gazdasági kényszertől függetlenül. Ahogyan lehetséges a nagy ültetvényektől messze a hátsó kertben „kézműves” cukrot előállítani – állítják –, úgy lehetséges a pornóipar mókuskerekétől távol „kézműves pornót” létrehozni, amely nem okoz kárt a résztvevőknek. A vita kedvéért engedjük meg, hogy lehetséges ilyen pornót előállítani, de azért jobb ha tisztában vagyunk azzal, hogy a ma készült pornófilmek 99 százaléka nem ide tartozik.

Ha a „kézműves pornó” nem győzne meg minket, akkor is vitán felül áll, hogy sokkal szörnyűbb körülmények között állítják elő a bármelyik boltban megvásárolható halrudacskákat. A termékhez szükséges halakat délkelet-ázsiai rabszolgák fogják ki, akiket erőszakkal tartanak a hajón és az ivóvizükbe kevert droggal tartanak egyrészt függő helyzetben, másrészt ébren, hogy hogy képesek legyenek napi 20-22 órás műszakokban dolgozni. Majd amikor munkaképtelenné válnak, egyszerűen a tengerbe hajítják őket. Eltérően a pornótól, a halrudacskákat mégsem övezi hasonló közfelháborodás,. Ez nem azt jelenti, hogy csak azért, mert van még rosszabb termék, a pornó megengedhető, viszont a pornóval kapcsolatos intuitív aggályok forrását valószínűleg nem az előállítása során létrejövő gazdasági elnyomásban kell keresnünk.

A pornó rossz, mert a helytelen használata kárt okoz

Még ha lehetséges is lenne úgy előállítani pornót, hogy az ne okozzon kárt a résztvevőknek, akkor is felmerül, hogy a pornó káros, mert a helytelen használata kárt okoz. Ezzel kapcsolatban alapvető érvként szokták megfogalmazni, hogy a pornó nézése erőszakra és a nők lealacsonyítására hajlamosít: minél többet néz valaki pornót, főleg erőszakos pornót, annál nagyobb az esélye, hogy maga is nemi erőszakot követ el, illetve lealacsonyítóan gondolkodik majd a nőkről.

Erről a régóta vitatott kérdésről a különböző, számos kutatás eredményeit vizsgáló meta-analízisek egymással ellentétes eredményre jutottak. Az biztos, hogy ha van is korreláció, csak nem kísérleti felmérésekben sikerült mérni. Ez azt jelenti, hogy azok körében, akik szexuális bűncselekmény miatt ülnek börtönben, azt sikerült kimutatni, hogy nagyobb eséllyel találni köztük pornófogyasztót, mint a teljes társadalom körében. Ez viszont nem igazolja, hogy a pornónézés okozná a bűnelkövetést, csak azt, hogy a pornónézés egy valószínűsítő tényező. Hasonló ez ahhoz, ahogyan a fundamentalista muszlim terroristák körében igen gyakori az „Iszlámról kezdőknek” tankönyv megvásárlása: ha valaki megveszi, valószínűsíthető, hogy dzsihadista, de nem a könyv olvasása miatt lesz az.

További lehetséges ellenérv, hogy a pornó legalizálása, illetve elterjedése számos országban az elkövetett nemi erőszakok számának csökkenésével járt együtt, vagy legalábbis a nemi erőszakok száma stagnált, ami nem támasztja alá azt a hipotézist, hogy a pornó nemi erőszak elkövetését okozná.

Ezzel az érvvel szemben felhozható egy filozófiai megfontolás is: nem biztos, hogy az emberi cselekvés leírására adekvát az a modell, amely szerint azt, amit tapasztalunk magunk körül, minden megfontolás nélkül reprodukáljuk. Meglehetősen komikus lenne azt feltételezni, hogy azok, akik gyakran nézik meg Shakespeare királydrámáit, hajlamosabbak lennének véres összeesküvéseket szőni az ország vezetői ellen.

További gyakori érv a pornóval szemben, hogy a fiatalok ott találkoznak először a szexualitással. A pornófilmekben megjelenő gyakorlatokat tekintik normálisnak, és próbálják a hétköznapi életben alkalmazni. A felmérések azt mutatják, hogy azokban az országokban – mint amilyen Magyarország is –, ahol az iskolákban a fogamzásgátlás módszerein és a szexuális úton terjedő betegségek megakadályozásán túl nincs szexuális oktatás, a tinédzserek nagy része a pornóból lesi el azt, amit a szexuális örömszerzés módszerének tart. Márpedig a mindenhol jelen lévő okostelefonok világában a mainstream pornó kalózváltozata ingyen elérhető minden fiatalnak, miközben a magukat nem mainstreamnek valló pornófilmek általában csak az internet eldugott sarkaiban, pénzért, tehát 18 évesnél idősebbek nevére kiállított bankkártyával érhetők el.

Egy kutatás szerint a 14 és 18 éves amerikai fiatalok harmada látott arcra élvezést, negyede BDSM-et (kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus), és ötöde dupla behatolást (több mint egy pénisz behatolását egy női testbe). Nem meglepő, hogy az anális szex gyakorisága jelentősen növekedett például az angol gimnazisták körében – nagyjából minden harmadik próbálta –, miközben a lányok ezeket az aktusokat csak a legritkább esetben élvezték. Mindeközben a szülők általában teljesen eltérő vélekedésekkel rendelkeznek gyermekük pornófogyasztásáról: egy felmérés szerint fele annyian gondolják, hogy a gyerekük pornót néz, mint ahányan tényleg teszik, miközben a szülők azt is durván alábecsülik, hogy milyen szexuális aktusokkal találkozik a gyerek a virtuális térben.

A helyzet annyira drámai, hogy egy, egyébként pornóellenességgel nem vádolható pornósztár, Stoya is felszólalt az ügyben:

„Nem várhatjuk a pornótól, hogy empátiára neveljen, hogy megtanítsa, hogyan olvassuk a másik testbeszédét, vagy hogy megvitassa a szexualitás határait – különösen nem, ha olyan fiatalokról beszélünk, akiknek soha nem volt szexuális élményük. A pornó sosem fogja helyettesíteni a szexuális oktatást.”

Ez a probléma nem a pornó jellegéből, hanem a társadalom attitűdjéből fakad, hiszen a pornó mellett számos más médium, például a Biblia vagy a Casablanca című film sem alkalmas a szexuális oktatás szerepének betöltésére. Mint arra Michel Foucault rámutatott: a modern nyugati társadalmat alapvetően meghatározza a szexualitás ellenőrzésére való törekvés. Az előbbi példánál maradva: ha egy társadalomban az emberek kizárólag Shakespeare királydrámáiból informálódnak a politika mikéntjéről, és ezért hajlamosabbak lesznek véres összeesküvésekbe bonyolódni, aligha meglepő fejlemény. És ez a tény nem Shakespeare királydrámáinak etikai megítéléséről, hanem arról a társadalomról árul el valamit, amelyben ez az egyetlen információforrás a politika működésének mikéntjéről: hiszen lehetséges olyan társadalom – például a jelenlegi –, ahol a királydrámák megfelelő kontextusban kezelve nem fejtenek ki káros hatást.

A pornó rossz, mert a használata kárt okoz

Ez tehát azt jelentené, hogy nem a pornóval van a baj, hanem azzal, ahogyan előállítják és ahogyan fogyasztják? Vagyis ha megvalósulna a feminista pornósok álma, és kényszertől mentesen lehetne pornót előállítani, valamint megfelelő szexuális oktatáson átesett, érett felnőttek fogyasztanák, akkor semmi baj nem lenne vele? Nem feltétlenül: az igazán izgalmas filozófiai érvek ott kezdődnek, ahol ezek a külső szempontok végződnek, hiszen jó okunk van feltételezni, hogy a pornó ezektől a szempontoktól függetlenül is kárt okoz.

Egyrészt felmerül az az érv, hogy a pornó tárgyiasítja a nőt. A pornófilmben nem a nő személyiségének egésze szerepel, hanem pusztán a női test mint az élvezet kiváltására alkalmas tárgy, amely csak arra vár, hogy a férfi birtokolja és megbüntesse. Ezzel kapcsolatban Helen Longino, a Take Back the Night: Women on Pornography című kötet egyik szerzője Kantra utal, aki szerint a másikkal úgy kell bánni, hogy mindig öncélnak is legyen tekintve és ne csak eszköznek. Amennyiben a férfiak úgy tekintenek a nőkre, mint örömforrásra, anélkül, hogy közben akarnák, hogy a nőnek is jó legyen, akkor a nőt nem mint személyt, hanem mint tárgyat kezelik. Vagyis a pornó kárt okoz, mert megfosztja a nőt attól a méltóságtól, ami személyként megilleti.

Susan J. Brison, az amerikai Dartmouth Egyetem és Rae Langton, a brit Cambridge-i Egyetem filozófiaprofesszorainak érve szerint a pornó lealacsonyítóan, kizárólag mint a férfifantázia tárgyát ábrázolja a nőket. És mivel jellemzően a férfiak vannak hatalmi helyzetben a társadalomban, ez az ábrázolás meghatározza azt is, hogy a társadalmi szereplők hogyan tekintenek a nőkre. Szerintük a pornóipar olyan világméretű rágalmazási kampányt folytat a nők ellen, amely korlátozza a nőknek a szexualitástól különböző érvényesülési lehetőségeit. Hiszen ha a kultúrát átitatja az az elképzelés, hogy a nők szexuális tárgyak, a férfi örömszerzésének eszközei, akkor a nők nehezebben tudnak egy ettől az elvárástól különböző szerepben érvényesülni. A pornó tehát megnehezíti, hogy a nők olyan állásban helyezkedjenek el, ahol nem a külsejükkel érvényesülnek. Vagyis azzal, hogy nehezíti a nők munkaerőpiaci helyzetét, a pornó tényleges anyagi kárt okoz nekik.

Egy másik álláspont – amelyet többek között az amerikai Wellesley Egyetem professzora, Mary Kate McGowen és munkatársai képviselnek – abból indul ki, hogy ha a pornóipar az egész társadalom nőkről kialakított elvárásait befolyásolja, akkor végső soron a nők és a férfiak szexuális aktusról alkotott képét is alakítja. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg a nők gondolkodására döntő befolyást gyakorol a pornóban látott minta, addig nem tekinthető a szexuális aktusukba történő beleegyezésük szabadnak, vagyis minden heteroszexuális aktus nemi erőszak. Ha esetleg kételkednénk abban, hogy a társadalmi elvárások valóban ilyen mértékben befolyásolnák viselkedésünket, gondoljunk csak Philip Zimbardo híres stanfordi börtönkísérletére: itt az elvárások explicit módon, kísérleti környezetben jelentek meg, mégis olyan viselkedésre és olyan bánásmód elfogadására késztették a résztvevőket, amelyeket azok normális esetben soha nem fogadtak volna el. Vagyis a pornó minden heteroszexuális nőt nemi erőszak tárgyává tesz, nemi erőszakot elszenvedni pedig vitán felül káros.

Akkor mi legyen a vággyal?

A pornográf heteroszexuális filmekkel kapcsolatban számos aggály felvethető, azonban ezek az érvek megmutatják azt, hogy a pornóipar működésével kapcsolatos társadalomfilozófiai kérdéseken túl olyan etikai kérdések is felmerülnek, amelyek a legalapvetőbb morális értékeinkkel függnek össze, és ezért ezekkel a kérdésekkel szemben senki nem lehet közömbös. Vagyis a pornóval kapcsolatos filozófiai kérdéseknek sokkal messzebbre mutató következményei vannak, s nemcsak arról van szó, hogy csúnyán nézünk-e, ha egy s más kiderül a böngészési előzményekkel nem kellően körültekintően bánó rokonunkról.

Az utolsó három érv ugyanis többek között azzal függ össze, hogy milyen etikai megítélés alá esik a vágy: a nő tárgyiasítása, a nőkkel szembeni rágalmazás és a nők beleegyezési képességének megkérdőjelezése mind a női és a férfi vágy működésével függ össze. Hiszen a pornó egyszerre szolgálja ki és alakítja a vágyat. Az pedig, hogy ez a vágy milyen, etikai kérdés, hiszen komolyan meghatározza, hogy kik milyen erőforrásokhoz jutnak: mint láttuk, aki jobban megfelel a pornó sugallta képnek, az nemcsak a szexuális életében lesz sikeresebb, hanem a szakmai előmenetele is könnyebb. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy milyen, a társadalom működéséről és a személy értékéről kialakított nagyon alapvető meggyőződéseinket érvényesítjük ebben a vitában.

Hiszen amint azt Ami Srivinasan érzékletesen bemutatja: ha egy csoportban sokaknak van valamilyen étele (például halrudacskája), keveseknek pedig nincsen, joggal várható el, hogy azok, akiknek van, megosszák a halrudacskáikat azokkal, akiknek nincs. De mi a helyzet a vággyal? Mondanánk azt, hogy etikai kötelessége az egyénnek más típusú testre vágyni, mint aminek értékét a pornó közvetíti? Vagy hogy másként kellene vágynia, mint ahogyan az a pornóban látható?

A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Alpen-Adria-Universität Klagenfurt PhD-hallgatója.

Felhasznált cikkek:

Susan J. Brison, „The Autonomy Defense of Free Speech” Ethics, Vol. 108, No. 2 (January 1998), pp. 312-339

Mary Kate Mcgowan, Alexandra Adelman, Sara Helmers & Jacqueline Stolzenberg, „A Partial Defense of Illocutionary Silencing” Hypatia 26 (1):132 - 149 (2011)

Langton Rae, Sexual solipsism: philosophical essays on pornography and objectification. Oxford: Oxford University Press, 2009.

Longino, H., 1980, “Pornography, Oppression, and Freedom: A Closer Look”, in Take Back the Night: Women on Pornography, L. Lederer (ed.), New York: William Morrow and Company.

Shrage, Laurie, "Feminist Perspectives on Sex Markets", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Fall 2016 Edition), Edward N. Zalta (ed.)[23]

West, Caroline, "Pornography and Censorship", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Fall 2013 Edition), Edward N. Zalta (ed.)[24]

Maes, Hans, "Erotic Art", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Summer 2016 Edition), Edward N. Zalta (ed.)