A turizmus felelős az összes szén-dioxid-kibocsátás 8 százalékáért

Először számolták ki kutatók pontosan a turizmussal járó szén-dioxid-kibocsátást, és a Nature Climate Change-ben publikált eredmény szerint az jóval nagyobb mértékű, mint a korábban kalkulált 5 százalék: a szektor az összes CO2-kibocsátás 8 százalékáért felel.

A Sydney-i Egyetem, a Queenslandi Egyetem és a kínai Nemzeti Cseng Kung Egyetem kutatói a turizmus teljes ellátási láncát – közlekedést, szállást, étkezést és italfogyasztást, szuvenírvásárlást, öltözködést, kozmetikumokat – vizsgálva jutottak erre az eredményre.

2016-ban nem kevesebb, mint 1,2 milliárd ember utazott külföldre, és 6 milliárdan utaztak belföldön. A turizmus már így is 3 milliárd dolláros piaca az előrejelzések szeirnt évi 4 százalékkal növekszik, gyorsabban, mint például a nemzetközi kereskedelem. Hogy meghatározzák a turizmus kibocsátását, a tudósok – akik közül ketten a Conversationben foglalták össze eredményeiket – több mint egymilliárd ellátási láncot vizsgáltak meg egy sor turisztikai termékre. Adataikat kombinálták egy nemzetközi kereskedelmi adatbázisból kinyert információkkal arról, hogy a turisták milyen termékeket és szolgáltatásokat vásároltak, így állapították meg, hogy alakult a kibocsátás 2009-től 2013-ig 160 ország körében.

A kutatás alapján a turizmushoz kapcsolódó CO2-kibocsátás a vizsgált periódusban kb. négyszer olyan gyorsan nőtt, mint gondolták: 3,9 gigatonna szén-dioxid-ekvivalensről 4,5 gigatonnára (Gt), ami kb. 15 százalékos növekedést jelent. Az emelkedés elsősorban a közlekedésre, vásárlásra és étkezésre költött összeg növekedéséből adódott.

Hány országban jártál? És mennyi szén-dioxidot bocsátottál ki?

A kutatók előrejelzése szerint a kibocsátás mennyisége már 2025-re 6,5 Gt-ra nőhet a szektorban, figyelembe véve, hogy az utazgatás a jövedelmek növekedésével párhuzamosan is egyre népszerűbb időtöltés, és feltéve, hogy ez idő alatt nem nagyon változnak az utazási szokásaink. Amíg legalábbis a közösségi oldalakon menő lesz kiposztolni, hogy évente kétszer átrepüljük a fél világot, nem valószínű, hogy hirtelen majd felelőtlenségnek tűnik az utazgatás.

Ki fizessen, a küldő vagy a fogadó?

Ahogy a nem utolsósorban a szén-dioxid-kibocsátásnak betudható klímaváltozás esetében, itt is fontos a felelősség kérdése. A tudósok a küldő és a fogadó országok felelősségét vizsgálták: vajon azok az országok vállaljanak nagyobb részt a felelősségből, amelyek magukhoz csábítják a turistákat, vagy azok, amelynek polgárai előszeretettel növelik utazgatással az ökológiai lábnyomukat?

Ha az utóbbit vesszük alapul, természetesen meg kell határozni, mely országok küldik a legtöbb turistát a világba, és ki kell találni, hogyan csökkenthetnék ezek az államok a megérdemelt időtöltés globálisan káros hatásait.

Ha azonban a kedvelt célpontokat vizsgáljuk, lehetőség nyílik arra is, hogy okos ötletekkel lássuk el azokat a népszerű helyeket, amelyek méretükhöz képest nagyot hasítanak a szektor globális CO2-kibocsátásából – ilyenek például a kis szigetek. Ezek a célpontok profitálnának is a legtöbbet abból, ha technológiai fejlesztésekkel és szabályozással csökkenthetnék a kibocsátást.

A turizmus kibocsátásának célpont alapú, adott időszakra vonatkoztatott megközelítése ráadásul segítheti a tudományt és a törvényhozókat, hogy lemérjék, mennyire hatékonyak a különféle ösztönzők és korlátozások, és mennyire sikerült mérsékelni a kibocsátást a turizmushoz kapcsolódó szektorokban.

A nagy gazdaságok küldik, a kis szigetállamok nyelik

Akármelyik megközelítést alkalmazzuk is (a célpont vagy a küldő ország alapút), az Egyesült Államok felel a szektor kibocsátásának legnagyobb részéért, utána Kína, Németország és India következik.

Ha azonban az egy főre jutó kibocsátást vizsgáljuk, egészen máshogy fest a rangsor, és előtérbe kerülnek a trópusi álomszigetek. A listát a Maldív-szigetek vezeti, ahol a turizmussal összefüggő CO2-kibocsátás 95 százalékáért a külföldi vendégek felelnek.

Maldív-szigetek: nem olyan háborítatlan, mint látszikFotó: MaxPixel's contributors/https://www.maxpixel.net/

A szigetgazdaságok kibocsátásának 30-80 százalékáért a turizmus tehető felelőssé, és ez felveti a kérdést, vajon milyen hatással van ez az iparág a Maldív-szigetekhez hasonló tengeri államokra. Mert miközben a hasonló apró országok gazdasága nagy mértékben a turistákon alapul, a vendégek állandó jövés-menése a szigetek biodiverzitását fenyegeti. Gondoljunk csak Galápagosra, ahol éppen az elszigeteltség miatt alakult ki sajátos fauna, amit éppen az érte lelkesedő turisták hada veszélyeztet.

A kis szigetállamok jellemzően nem rendelkeznek a technológiai újítások átvételéhez szükséges kapacitással, mert kicsik és izoláltak. Ezeken az országokon azok az erős gazdasággal rendelkező államok segíthetnének, amelyek elsősorban küldő országként tűnnek fel ebben a rendszerben. Az általuk nyújtott pénzügyi és technikai segítség lehetne az egyéni szinten már helyenként működő fogyasztói felelősség megnyilvánulása. A Maldív-szigetek, Mauritius és más szigetállamok már aktívan keresik a lehetőséget, hogy a szektor óriási energiaigényét megújuló forrásból fedezzék.

Együtt kellene elkezdeni, de magunkon is kísérletezhetünk

A tanulmány készítői bíznak benne, hogy munkájuk jó vitaindító lesz a fenntartható turizmus tárgyában. Ebben a szektorban is akkor lehetne áttörést elérni a kibocsátás csökkentésében, ha a nemzetközi közösség megállapodna a szükséges ösztönzőkről és korlátozásokról, és egyszerre mozdulna – írják.

Addig is egyéni bárki választhatja azokat az utazásszervező cégeket és szállodákat, amelyek fontosnak tartják a fenntarthatóságot, illetve ellenőrizhetik, hogy repülőútjaik mennyi szén-dioxiddal terhelik a légkört (globálisan 2 százalékkal veszi ki a részét a légi közlekedés a kibocsátásból, de az arány nő). Egy prágai út oda-vissza például felemészti annak a mennyiségnek az egytizedét(!), ami az éves kibocsátásunk ideális esetben lenne – mármint ha valóban fel akarnánk tartóztatni a klímaváltozást.

Forrás: https://co2.myclimate.org/en/flight_calculators/new

Miután ezen megdöbbentünk, dönthetünk úgy, hogy legközelebb jóval kevesebbet pakolunk az útra, és olcsóbb, kényelmetlenebb osztályon utazunk. Amelyik légitársaságnál erre van lehetőség, néhány extra ezressel anyagilag is kompenzálhatjuk, hogy léha utazóként a összepiszkoltuk a levegőt.

Mert a szén-dioxid mennyisége a légkörben közben töreltenül nő: