Lengyel disznóból pármai sonka, spanyol szőlőből francia bor – virágzik az étel- és italhamisítás

Az étel- és italhamisítás ellen régóta küzdenek az illetékes szervek. Legutóbb Franciaország csalás elleni hivatala tett ki magáért, és folytatott le két éven át tartó átfogó vizsgálatot a kereskedők, termelők és importőrök között, mert, mint kiderült, közel 4,6 millió üveg spanyol bort adtak el francia rozéként az ország szállodáiban, kávézóiban és éttermeiben.

Ezen legfeljebb a számszerűsítés miatt lehetett meglepődni, a gyakorlat létezésén kevésbé. Magyarországon is viszonylag nagy fokú gasztrooptimizmus kell ahhoz, hogy elhiggyük, a tibeti gíroszoshoz valóban a lhászai hegyekről importálják a jaktálak hozzávalóit, de egy jó budapesti kengurusteak fogyasztása közben is nehéz elhessegetni a szkepszist.

Borban a hazugság

Az, hogy a mediterrán országokban jóval többször fordulnak elő hasonló csalások, szintén nem lehet nagy meglepetés, hiszen mindenki imádja a mediterrán termékeket – a sonka legyen pármai, a chorizo spanyol, a feta meg görög. 

Pusztán a számok alapján már az idei nagy francia rozériadó előtt is lehetett arra gyanakodni, hogy elcsúsztak az arányok: a világ teljes szőlőkészletének a 13 százaléka van Spanyolországban a franciák 10,4 százalékához képest, a bortermelés világszintű eloszlása ehhez képest 16,54-13,53 százalék Franciaország javára. Ha ez még nem is lenne gyanús, van egy jó kis statisztika arról is, honnan és hova szállítják hordószámra a borokat.

Az összefüggésre már 2015-ben rámutatott a spanyol El País, amely a spanyol-francia borúton szállítmányozó kamionosokat szólaltatott meg. „Mit csináljunk azzal a sok millió hektoliterrel, ha itt Spanyolországban nem fogy el?” – tette fel a költői kérdést az egyik sofőr, majd azt is elmondta, mit csinál majd, ha leszállította a rakományt a határon túl: „Majd kiszolgálnak egy ugyanolyan borral, amit én szállítottam, csak felkeverve francia borral és francia palackba csomagolva. Ilyen az üzlet”.

Prémium hús lesz az olasz disznókból, mégis orrba-szájba hamisítanak

Az olasz kormány tavaly azzal próbálta megfékezni a nemzeti hamisítóipart, hogy egy egységes „Made in Italy” logó bevezetésével jelölte volna meg az igazi olasz tésztát, sonkát, sajtot, stb. Az egyesítő mesterterv azonban fordítva sült el, még nagyobb megosztottságot eredményezett az olasz gyártók körében, szinte filozófiai szintre emelve a vitát: mit jelent olasznak lenni? Minden, amihez köze van olasz kezeknek, vagy csak az, aminek az összes összetevője olasz földről származik? Az ipari viták miatt végül nem lett semmi a kezdeményezésből, amely segítségével az olasz exportőröknél maradt volna legalább az évi 60 milliárd euró értékű csalássorozat bevételének egy része.

Sonkák lógnak egy pincében, a Parma megyei ZibellóbanFotó: MATTES René / hemis.fr/hemis.fr

A bor mellett nagy veszély leselkedik az olasz húsgyártás koronatermékére, a pármai sonkára is, amely hamisítására konkrét ipar épült. Az olasz rendőrség 2015-ben Nápoly mellett tartott sonkarazziát, és végül Villaricca községében talált rá egy nagyobb hamisítóüzemre: a Lengyelországból behozott érlelt hús újracsomagolását biztosító helyszínen hűtőket, késeket és hajhálókat is lefoglaltak a rendőrök. Az olasz mezőgazdászok szövetsége szerint évente 143,7 millió euró értékben hamisítanak húst Olaszországban, miközben az évi 8 millió felnevelt olasz disznó 70 százaléka a földrajzilag védett hústermékekben végzi.

Olaszországban a csendőrség vigyáz az olívaolaj szüzességére

Tom Mueller, az Extra Szüzesség (Extra Virginity) című, kizárólag az olívaolajnak szentelt könyv szerzője az NPR-nak elmondta, a címkéjén olasz olívaolajat hirdető üvegek közül 10-ből 4 hamisítvány. „Ezek közül sokat Olaszországban csomagoltak, vagy csak épp elég ideig szállították Olaszországon keresztül, hogy rákerüljön az olasz zászló. Ez konkrétan nem illegális, de szerintem simán lehet legális csalásnak nevezni” – mondta az író.

A New York Times egy interaktív oldalon mutatja be, hogy zajlik az olasz olívaolajak hamisítása. A spanyol, marokkói vagy tunéziai olívabogyókat helyben feldolgozzák, az olajat tartálykocsikkal hajóra teszik, és a világ legnagyobb olívaolaj-importőr
országába, Olaszországba szállítják. Eközben ugyanabba a kikötőbe szójaolajat, illetve egyéb olcsó olajakat csempésznek.

Az még a jobb verzió, amikor az olívát más olajakkal öntik össze, de más finomítókban egyszerű növényi olajakba kevernek béta-karotint az íz, klorofilt pedig a szín imitálására. A törvény lehetővé teszi, hogy ezeket a készítményeket is „Olaszországból importálva” címkével lássák el, még ha azok nem is olasz bogyókból készültek. Az olasz csendőrség, a carabinieri külön egységgel rendelkezik, amely olívaolaj-csalókra vadászik – az ő jelentésükből tudjuk például, hogy a literenként 40-50 eurocentes áron eladott repce- vagy szójaolaj a csalók kedvence a 6-8 eurós olívaolajak hamisításához.

A carabinieri olívaolaj-osztaga ellenőrzést tart egy üzembenFotó: Twitter / l'Immediato

Az évtizedes problémára mintha csak az elmúlt években figyeltek volna fel magasabb szinteken. Az Európai Unió Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs programján belül például 2014-ben 5 millió eurót különítettek el az olívaolaj-csalások leleplezését elősegítő kutatásokra, a leginkább érintett olasz törvényhozók pedig 2016-ban hoztak rendeletet a részben vagy egészben importált olívabogyókból készült, de olaszként eladott olajak gyártóinak megbírságolásáról. Igaz, utóbbinak nem nagyon örültek a becsületes olajkészítők és a mezőgazdászok, ugyanis szerintük a 9-10 ezer eurós bírságok nem olyan alkalmasak egy potenciálisan milliós nagyságrendű csalástól való elrettentésre, mint egy büntetőeljárás.