Az ember egy forró nyári napon bemegy a kisközértbe, mert tonikra vágyik, ám ott csak hűtetlen, mesterséges édesítővel készült termék kapható. Erről pár szóban elbeszélget az eladóval, majd üdítő nélkül távozik. Három óra múlva az első hirdetés, amely szembejön vele a Youtube-on, jéghideg tonikot ajánl. Kinek ne lennének ilyen kísérteties történetei?

A 2018-as év adatvédelmi botrányai már sok kérdésre választ adtak: kiderült, hogy a Facebookról több tízmillió ember adatait lophatták le illetéktelenek, és hogy az oldal azokat az internetezőket is követi, akik nem regisztráltak a Facebookra. Az elméletben mindenre megoldást kínáló GDPR (az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete) pedig a gyakorlatban csak káoszt okoz sok területen.

Azt a kérdést viszont még máig nem sikerült tisztázni, hogy most akkor lehallgat a saját telefonunk azért, hogy aztán a hirdetők minél testre szabottabb reklámokat toljanak az arcunkba vagy sem?

Egyértelmű válasz ugyan még mindig nem született rá, de miközben a Facebook már 2016-tól kezdve több alkalommal tagadta, hogy az okostelefonok mikrofonján keresztül hallgatózna, hogy a hirdetéseket vagy a hírfolyamban felbukkanó szponzorált posztokat befolyásolja, egyre több olyan kísérletet végeznek, amelyek ellentmondanak az állításnak.

Hogy milyen esetekről van szó, jól példázza a BBC olvasóinak sztorijaiból összeállított cikk is: az egyik történet szerint például egy, a munkahelyét éppen elhagyó nő egy barátjával beszélgetett a további karrierlehetőségeiről, amikor elejtett egy olyan mondatot, hogy mivel annyira szereti a kávét, akár a Starbucksban is vállalna munkát. A beszélgetés után, ahogy elővette a telefonját, a Facebookon egyből egy olyan Starbucks-hirdetés fogadta, amely a cég londoni munkaerő-toborzó eseményét reklámozta.

Kiberbiztonsági szakértő: megtehetik, hogy lehallgatnak, szóval miért ne tennék?

Legutóbb a Vice brit szerzője ment a kérdés után. Sam Nichols öt napon keresztül, napi kétszer ismételgetett olyan mondatokat az iPhone-ja közelében, mint „Gondolkodom rajta, hogy visszamegyek egyetemre” vagy „szükségem lenne néhány olcsó pólóra a munkához”. Kisvártatva keresztféléves képzésekről és hatalmas leárazásokról szóló hirdetésekkel került szembe a Facebookot böngészve.

A telefon mikrofonját használó olyan alkalmazásoknak, mint a Siri vagy a hangvezérelt Google-appok, kifejezetten szükségük van egy kiváltó akcióra, például egy beköszönésre („Hey, Siri”) vagy egy gombnyomásra, de a Vice-nak nyilatkozó szakértő szerint egyes alkalmazásokhoz úgy is eljuthatnak rögzített hangrészletek, hogy nem tudni, mi volt a rögzítést kiváltó akció. „Lehet az időzítés vagy a helyadatok miatt is, de az biztos, hogy az appok kihasználják a mikrofon használatára szóló engedélyeiket. De mivel az alkalmazások titkosított formában küldik tovább ezeket az adatokat, nehéz megállapítani, milyen indokkal” – mondta Peter Henway, az Asterisk nevű kiberbiztonsági cég főtanácsadója.

Bizonyítéka Henwaynek sincs, de mivel a Google vagy az Amazon egyes szolgáltatásaival nyíltan vállalja, hogy hirdetési célokra használja a rögzített hangokat, ebből arra következtet, hogy más cégek is ugyanúgy kihasználják ezt a lehetőséget: „nincs okuk arra, hogy ne tegyék. Marketinges szempontból nagyon is van értelme, a felhasználókkal kötött szerződés és a törvény alapján pedig lehetőségük is van rá.”

Mivel a Facebook funkciói között számos kép- és hangtovábbítással kapcsolatos lehetőség is van (a videotelefonálás például egyszerre használja mindkettőt), természetes, hogy az alkalmazás telepítésekor felsorolt engedélykéréseknél a kamera és a mikrofon használata is szerepel. Ezek szerepét azonban nem kötelesek részletezni.

Felhasználják az adatainkat, de nem adják tovább a hirdetőknek

Az Asterisk szakértője szerint ugyan az idén napvilágra került visszaélések miatt nem lehet kijelenteni, hogy az adataink biztonságban vannak, de azt száz százalékosan meri állítani, hogy 2018-ban egyetlen techcég sem értékesíti a felhasználói adatait a hirdetők felé. Azoknak ugyanis nincs szükségük az adatainkra ahhoz, hogy hozzánk eljussanak a reklámjaik.

„Ahelyett, hogy azt mondanák a hirdetőknek, hogy itt van egy lista azokról, akik érdekesek lehetnek számotokra, inkább azt mondják, hogy adjatok egy kis pénzt, és teszünk róla, hogy eljusson azokhoz a hirdetésetek, akikhez szeretnétek. Ha kiadnák az adatokat, elvesztenék az azokhoz való exkluzív hozzáférést, szóval amíg csak tudják, igyekszenek titokban tartani.” Henway szerint ráadásul a hangalapú célzott hirdetések etikailag nem sokban különböznek attól a már elfogadott módszertől, amely szerint a böngészési előzmények alapján kapnak a felhasználók személyre szabott hirdetéseket.

A 2016-os Facebook-közlemény óta egyébként Mark Zuckerberg már személyesen is cáfolta, hogy lehallgatnák a felhasználókat: Gary Peters michigani szenátor kérdésére ugyanis azt válaszolta az áprilisi kongresszusi meghallgatásán, hogy „Ön egy összeesküvés-elméletről beszél, amely szerint mi hallgatózunk, mi megy a mikrofonokban, és azt felhasználjuk a hirdetésekhez. Nem csinálunk ilyet.”

Minek hallgatnának le, ha az algoritmusok elvégzik a piszkos munkát?

A fentiekkel és a személyes tapasztalatokkal szemben ugyanakkor a bostoni Northeastern University kutatói több mint 17 ezer androidos (köztük 8000, a Facebookkal is kapcsolatban álló) alkalmazás tesztelése után arra jutottak júliusban, hogy miközben több app él olyan, a felhasználók által nem különösebben reklamált adattovábbítási módszerrel, mint a képernyőképek készítése és elküldése harmadik feleknek, a mikrofonon keresztül egyik sem küldött tovább adatot. Igaz, azt a kutatók is hozzátették, hogy mivel forgalomelemző szoftvereket használtak, azok máshogy hathattak a telefonokra, mint az emberi hang.

Azt pedig a bostoni kutatók mellett többen is hangoztatják, hogy a nagy techcégek a végtelenül kifinomult algoritmusaik segítségével olyan profilt képesek alkotni a felhasználóikról, amely mellett konkrét lehallgatásra sincs szükség a gondolkodás lekövetéséhez, és így a pontosan célzott hirdetések megjelenítéséhez. John Pracejus, a kanadai Albertai Egyetem docense szerint „egy algoritmus jobban ismeri, hogy a gondolataid hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mivel az több millió ember gondolatmenetéről rendelkezik információval, míg neked csak a sajátodhoz van hozzáférésed.”

Egy algoritmus olyan információk alapján képes összerakni egy felhasználóra szabott hirdetést, mint a helyadatok, az életkor, az érdeklődési körök, a böngészési és vásárlási előzmények vagy a felhasználói viselkedés, vagyis például hogy az adott személy mennyi időt töltött el egy oldalon, milyen oldalon, onnan hova kattintott tovább stb. „Olyan félelmetes mennyiségű információjuk van rólad, hogy a szóbeli beszélgetések lehallgatása nélkül is képesek kitalálni, mire gondolsz egy adott pillanatban” – mondta Pracejus a techcégekről.

A barátod telefonja alapján is megcélozhatnak

A fiataloknak szóló ausztrál közszolgálati rádió, a Triple J aktuális ügyekkel foglalkozó műsora, a Hack júniusban szentelt egy adást a témának, amelyben Claire Reilly, a CNet vezető szerkesztője az egyik hallgató történetén keresztül mutatta be, hogyan működik egy ijesztően pontosan targetált hirdetés.

A sztori így szólt: „a parkban beszélgettem egy barátnőmmel az esküvőjéről (soha sem beszélgetek vagy keresek rá semmilyen esküvői témára), és egy nappal később az Instagramon jegygyűrűkről szóló hirdetések jöttek szembe.”

Reilly szerint ebben az esetben már nem csak az számít, hogy a hallgatóról milyen profilt alkotott a Facebook (az Instagram tulajdonosa), hanem az is, hogy az ő telefonja közelében huzamosabb ideig tartózkodó eszközök milyen információkat szolgáltattak. Mivel a két telefon két, minden bizonnyal egymással ismerős Facebook-profilt rejtett, és azok wifin vagy bluetooth-on keresztül egymással kapcsolatba is léptek, a barátnő pedig valószínűleg sok esküvői tartalmat böngészett az elmúlt időszakban, ezt a másik telefonnal is összekapcsolhatta az app. Ha erre még az is rájön, hogy a hallgató egy házasságra esélyes korú, netán kapcsolatban lévő személy, akkor végképp semmi akadálya, hogy jegygyűrű-hirdetéssel bombázza őt a Facebook vagy az Instagram.

A mikrofonon keresztüli lehallgatással kapcsolatban pedig ugyanúgy a kapacitásbeli nehézségeket említette Reilly, mint sok más szakértő: „ha rögzítik a beszélgetéseimet, akkor óriási erőfeszítést kell tenniük ahhoz, hogy átbogarásszák azt a rengeteg hangfájlt." Emellett Reilly szerint a hangfájlok küldéséhez és tárolásához szükséges óriási, leplezhetetlen adatforgalom is az ellen szól, hogy a nagy techcégek lehallgatják a felhasználóikat.

A pszichológia lehet a kulcs

Az nem újdonság, hogy a reklám és a marketing világában fontos szerepet játszik a pszichológia, de azt a New York-i Columbia Business School és a Cambridge-i Egyetem kutatóinak tavaly novemberi „pszichológiai targetálási” kísérlete mutatja legjobban, hogy milyen kevés kiadott információ szükséges a közösségi oldalakon ahhoz, hogy a személyre szabott hirdetések célba érjenek.

„Személyenként egyetlen Facebook-lájkot használtunk ahhoz, hogy eldöntsük, introvertált vagy extrovertált az illető, és ez volt a legkevesebb információ, amit gyűjthettünk valakiről ahhoz, hogy következtessünk a személyiségére” – mondta a Guardiannek Sandra Matz, a Columbia számítási szociológusa. Ha például valaki Lady Gaga Facebook-oldalát követte, azt extrovertáltnak minősítették, ha pedig valaki a Csillagkapu című sorozatot lájkolta be, azt introvertáltnak. Ez alapján 54 százalékkal nagyobb mértékű eladásokat sikerült elérni, mint amikor csak nemre és életkorra targetáltak hirdetéseket.

A legkézenfekvőbb megoldás az ijesztően pontos hirdetések rejtélyére viszont az úgynevezett Baader-Meinhof jelenség. A gyakoriság illúziójának is nevezett pszichológiai jelenség azokat a hétköznapokban is tapasztalt eseteket takarja, amikor például arra gondolunk, hogy milyen rég láttunk Trabantot az utcákon, és utána hirtelen mindenhol Trabantokat látunk közlekedni.

Vagyis ha épp nem vágyunk jéghideg tonikra, akkor lehet, hogy észre sem vesszük, hogy épp tonikreklámot dob fel a Youtube.