A köztudatban ma már leginkább csak Golden State Killerként ismert, sorozatgyilkossággal és többszörös nemi erőszakkal vádolt Joseph James DeAngelo Jr áprilisi letartóztatása nemcsak azért keltett fokozott médiafigyelmet, mert több mint négy évtizedbe került, hogy az igazságszolgáltatás utolérje a kegyetlen ex-rendőrt, hanem az elfogás módszere is már-már filmbe illő volt. A Golden State Killer 13 gyilkossággal, 50 rendbeli nemi erőszakkal és legalább 100 betöréssel vádolható, amit 1974 és 1986 között követett el Kaliforniában.

DeAngelót végül a tetthelyekről begyűjtött DNS-e keverte gyanúba, ami persze önmagában még nem lett volna kuriózum, hiszen Colin Pitchfork három évtizeddel ezelőtti letartóztatása óta a DNS-adatok felhasználás a nyomozásban teljesen midennapos, tévésorozatokban is megörökített popkulturális ismeretté vált. Ami a tavaszi esetet különlegessé teszi, hogy a nyomozók végül családfa-kutatásra létrehozott adatbázisok és eszközök segítségével tudtak a négy évtizeden át sikeresen bujkáló gyilkos nyomára akadni.

Az elmúlt évtizedben a szekvenálási és egyéb DNS-genotipizálási módszerek drámai árcsökkenésének következtében exponenciálisan emelkedni kezdett az ilyen-olyan módon genotipizált emberi genomok száma. Ezeknek csak töredéke született közvetlenül kutatási projektek keretében, ugyanis az ügyesen marketingelt DNS-tesztek óriási löketet adtak a korábban is virágzó hobbi-családfakutatásnak, így az ebben utazó cégek, mint a 23andme, az Ancestry vagy a MyHeritage ma már emberek millióinak DNS-adatait tárolja, és ezzel végső soron nemcsak a vizsgálat résztvevőiről, de azok közelebbi és távolabbi rokonairól is igen személyes információval rendelkeznek.

link Forrás

Míg a DNS-alapú családfakutatások másfél évtizeddel korábbi verziói elsősorban a csak anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t, vagy a csak apai ágon öröklődő Y kromoszómát vizsgálták, a mai tesztek a teljes genomot pásztázzák, több tízezer változékony (szakzsargonban polimorf) pozíciót meghatározva. Ahogy a korábbi, genetikai őskeresésről szóló cikkben is szóba került, ezeknek a polimorfizmusoknak a segítségével olyan megegyező kromoszomális blokkok fedezhetők fel különböző emberek genomjában, amelyek a közös származásukat bizonyítják. És minél több ilyen közös blokkot találunk két genomban, annál közelebbi rokonokról lehet szó.

Ez az a típusú információ, ami végül DeAngelo bukásához is vezethet. A DNS-teszteket végző nagy cégek mellett ugyanis léteznek olyan családfakutató oldalak, ahova a már meglevő eredményeinket feltöltve (jöjjenek azok bármelyik cégtől), közös kromoszomális blokkok révén kereshetjük még szélesebb körben az ismeretlen rokonokat. A Golden State-gyilkosságokkal foglalkozó egyik nyomozó végül az egyik ilyen oldalra, a GEDmatch-re töltötte fel a bűncselekmények helyéről származó DNS-minták adatsorát, és így bukkantak néhány olyan személyre, akiknek genomja több ponton megegyezett az elkövető DNS-ével. Ez aztán kellően leszűkítette a potenciális elkövetők névsorát, és a nyomok hamarosan DeAngelo-hoz vezettek.

Viharosan terjed a módszer

A Golden State Killer esete egyébként még csak nem is az első és biztosan nem az utolsó ilyen jellegű azonosítás az idei évben. A gigantikus „családfaelemzéseiről” is híressé vált Yaniv Ehrlich Twitter oldalán gyűjtögeti ezeket az eseteket, és számításai szerint 2018-ban már 18-nál járunk. Mindez olyan cégeknek és szervezeteknek köszönhető, mint az amerikai Parabon vagy a DNA Doe Project, amelyek kifejezetten a nehezen megoldható bűncselekmények genetikai alapú felgöngyölítésére szakosodtak, és ez a fajta azonosítási módszer minden bizonnyal viharos gyorsassággal terjed majd a közeljövőben.

Ráadásul a családfakutató genetikai adatabázisok ugrásszerű növekedése kifejezetten megágyaz az ilyen vizsgálatoknak. Ehrlichék október elején a Science-ben publikált adataiból kiderül, hogy ha egy közösségben az emberek 2-5 százalékáról rendelkezésünkre állnak standard DNS-tesztadatok, az elegendő ahhoz, hogy gyakorlatilag mindenkinek valamelyik másod- vagy harmadunokatestvéréről rendelkezzünk mintával. Így a bűntény helyszínén fellelt DNS-minták segítségével, egyéb információkat is felhasználva, például a fizikai családfák figyelembe vételével, aztán már nem is olyan bonyolult, pár órás rutinnyomozássá válik az elkövetők azonosítása. (Elvileg a korábbi rendőrségi DNS-adatbázisok nem pont a családfakutató cégek által vizsgált DNS-darabokat vizsgálták, de egy, szintén idén októberben, a Cell-ben megjelent cikk szerint az ezek közti megfeleltetés egyáltalán nem megoldhatatlanul bonyolult.)

És ez az az egyszerűség, ami elgondolkoztató. Nem azért, mert bárki a DeAngelo-félék lecsukását rosszallná, sőt. De a módszer nyilvánvalóan nem csak sorozatgyilkosok felderítésére alkalmas, és nem kell nostradamusi képességekkel rendelkezni ahhoz, hogy megjósoljuk: egy totalitariánus rendszer kezében például ezek a vizsgálatok valódi bűnüldözési módszerekből a totális kontroll eszközeivé válhatnak. Épp ezért az elmúlt hónapokban a személyiségi jogokra érzékenyebb USA-ban élénk vita indult arról, hogy mennyire etikus úgy felhasználni a GEDmatch-ben és a hasonló DNS-adatbázisokban fellelhető információt bűnüldözési célokra úgy, hogy közben az oda DNS-adatokat feltöltő, csak rokonaikat kereső családfakutatók fejében esetleg meg sem fordul, hogy a hatóságok nyomozásra is használják ezeket az információkat. A GEDmatch ugyan most már külön felhívja erre a figyelmet, és a nagyobb cégek is világossá teszik, hogy szükség esetén megosztják adatbázisaikat a rendészeti szervekkel, egyelőre nyitott kérdés, hogy ezt a gyakorlatot hogyan szabályozzák-korlátozzák a közeljövőben. A közvélemény egyelőre csak súlyos bűncselekmények esetében támogatja egyértelműen ezeket a vizsgálatokat, és a jogi szabályozás még bőven a technikai lehetőségek mögött kullog.

A Facecebook is ezt műveli

Nem ez az egyetlen járulékos kérdése a DeAngelo-ügynek. És mivel az adat mindenhol adat, nem is kell messzire nyúlnunk a high tech világából vett analógiáért: az a módszer, amivel a DNS-tesztelő cégek adatbázisaiban vagy a rendőrségi nyilvántartásban szereplők DNS-ének ismeretében olyan közeli vagy távoli rokonokról is adatokat tudunk kinyerni, akik nincsenek az adatbázisban, és nem is akarnak ott megjelenni, logikájában alig különbözik a közösségimédia-cégek által is készített árnyékprofiloktól.

És ugyanúgy, ahogy ezek a profilok adott esetben a kapcsolatokon túl is rengeteg információt sejtetnek az árnyékprofil alanyáról (kort, szexuális orientációt vagy politikai nézeteket), a közös DNS-blokkok feltételezhető jelenléte számos, alkalmanként kényes információt árulhat el az adatbázison kívüli személyről is. A GDPR világában talán már kevésbé kell ragozni, hogy ebben mindenképpen van valami aggasztó. Hiszen ha egy klinikai genetikai vizsgálathoz is a megfelelő tájékoztatás az elvárható norma, egész biztos, hogy etikailag és jogilag is necces, ha örökítőanyagunknak akár csak részleteit is a beleegyezésünk nélkül, számunkra ismeretlen célból és láthatatlanul elemzi valaki.

A DNS-adatok elvárható védelmének természetesen nem kellene azt jelentenie, hogy a Golden State Killerhez hasonló figurákat futni hagyjuk. A bűnügyi nyomozások során engedélyezett telefonlehallgatásokhoz hasonlóan a genetikai adatok felhasználásának megfelelő szabályozása lehetővé kell tegye, hogy ilyen súlyú ügyekben a gyakran egyetlen nyomként megmaradó DNS-mintákat is felhasználják. Ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy a DNS mentén elinduló nyomozások sem egyből vezetnek eredményre: DeAngelo lekapcsolása előtt a GEDmatch-nyomon elinduló nyomozók először két olyan személyt kezdtek gyanúsítani, akiknek, mint kiderült, semmi közük nem volt az ügyhöz.