A Marlboro 1,8 milliárd dolláros befektetésével megindult a dohányipar inváziója a marihuánapiacon

Ahogy azt napokkal ezelőtt megszellőztették, az egykor Philip Morrisként ismert Altria cégcsoport (többek közt a Marlboro vagy a Benson & Hedges cigarettamárkák gyártója) beszállt a fűbizniszbe: a vállalat közleménye szerint 45 százalékos részesedést szerzett a világ egyik legnagyobb kannabiszkereskedő cégében, a kanadai Cronos Groupban, és részesedése egy opció révén négy éven belül akár 55 százalékra is nőhet.

Az 1,8 milliárd dolláros befektetés az első olyan jelentős üzlet a kanadai fűlegalizáció óta, amely azt mutatja, hogy a dohányipari szereplők készen állnak alkalmazkodni a növekvő marihuánabiznisz keltette kihívásokhoz.

Kanada, a kísérleti telep

Kanada októberben vált Uruguay után a második nemzetté, ahol országosan legalizálták a rekreációs célú marihuánafogyasztást, a termesztést és az eladást pedig állami engedélyhez kötötték – a licencek lassú ügyintézése viszont máris ellátási zavarhoz vezetett. A kanadai piacra több nagyvállalat is úgy tekint, mint főpróbára az esetleges teljes amerikai legalizáció előtt, ahol kisebb terepen, szabadon kísérlethetik ki a megfelelő üzleti modellt.

Az USA-ban egyelőre tíz állam (Alaszka, Kalifornia, Colorado, Maine, Massachusetts, Michigan, Nevada, Oregon, Vermont és Washington), valamint Washington D.C. legalizálta a szabadidős marihuánafogyasztást. 33 államban törvényes a fű orvosi célú használata, egy demokrata képviselő pedig már a kongresszus elé tárta a tervét arról, hogy 2019 végéig hogyan lehetne szövetségi szinten is átvinni a legalizációs törvényt.

Az Altria mellett két másik nagy dohánycég is bevásárolta már magát a fűbizniszbe. Az Alliance One kanadai leánycége még februárban szerzett 75 és 80 százalékos tulajdonrészt két termesztőcégben, a Zig Zag cigarettapapír-márkájával már korábban is a marihuánafogyasztók radarján villogó Turning Point Brands pedig novemberben lett 20 százalékos részvényese a CASH (Canadian American Standard Hemp) nevű cégnek.

Sorban állás egy kannabiszbolt előtt a kanadai legalizálást követő első naponFotó: AFP/David Himbert/Hans Lucas

A Rolling Stone riportja szerint a nagy amerikai dohányvállalatok, mint a Philip Morris vagy a British American Tobacco már a hatvanas-hetvenes évek fordulóján fontolgatták a marihuánapiacra való belépést, de ezeket a terveket keresztülhúzta az 1970-ben beiktatott szövetségi törvény, amely illegálissá tette a szer birtoklását,  fogyasztását, termesztését és eladását is.

Az alkoholipar már ott van, felkészülnek az üdítősök

A dohánycégek mellett más nagyvállalatok már korábban ráéreztek a dübörgő fűbizniszben rejlő lehetőségekre. A legnagyobb ilyen irányú befektetés a világ harmadik legnagyobb alkoholos italokat forgalmazó cége, a Corona sört is gyártó Constellation Brands nevéhez fűződik, amely 2017-ben az elsők között vetett szemet a piacra, amikor 200 millió dollárt fektetett a legnagyobb kanadai kannabiszcégbe, a Canopy Growth-ba, idén augusztusban pedig már 4 milliárd dollárt pumpált a cégbe, amellyel kannabiszalapú italok megalkotásában működik együtt.

Korábban arról is volt szó, hogy a Coca-Cola is érdeklődik a kannabidiolt (CBD) tartalmazó italok piacára való belépésben, de ezt James Quincey, a cég vezérigazgatója október végén cáfolta. A CBD a kannabisz nem pszichoaktív összetevője, amit elsősorban a gyógyászatban alkalmaznak, de 2017 vége óta megjelentek az ezt tartalmazó italok is Amerikában, elsősorban a CBD gyulladáscsökkentő, valamint fájdalom- és szorongáscsillapító hatására alapoznak.

Paul Flynn brit parlamenti képviselő egy kannabisztartalmú ételekkel és italokkal gazdagított teadélutánon, amelyen a marihuána orvosi célú legalizációjáról beszélgettekFotó: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP

A Pepsi a nagy vetélytárssal ellentétben nem zárkózik el az új irányok keresésétől. Miután a Bloomberg megírta, hogy a PepsiCo részvényesei arra ösztönzik a céget, hogy nyissanak a kannabiszpiac felé, Hugh Johnston pénzügyi igazgató októberben úgy fogalmazott: „Kijelenthetjük, hogy minden opciót számításba veszünk, de egyelőre nincsenek konkrét terveink ezzel kapcsolatban”.

A saját e-cigaretták nem jöttek be, inkább megveszik a piac háromnegyedét

Bár a Cronos-üzletnek nagyobb hírértéke van, az Altria az e-cigaretták felé is nyitott az elmúlt hetekben. A CNBC forrása szerint a cégcsoport hamarosan megszünteti két létező e-cigaretta-márkáját (MarkTen, Green Smoke), és jelentős kisebbségi tulajdonjogot vásárol az Egyesült Államokban 72 százalékos részesedéssel messze piacvezető Juul nevű cégben. Ezt az üzletet a hírek szerint még az év végéig megkötik.

Amikor az Altria bejelentette az e-cigarettái beszüntetését, többen azt a megfejtést látták az ügy mögött, hogy a cég az amerikai fogyasztóvédelem előtt próbál jobb színben feltűnni a közegészségügyi feladatokkal is rendelkező élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, az FDA előtt, mivel a hatóság az év elején átfogó kampányt indított az e-cigarettát gyártó cégek ellen, amiért a fiataloknak megnyerő módon reklámozzák termékeiket.

Egy New York Timesnak nyilatkozó egészségügyi jogász szerint ráadásul az Altria mindenképpen jól jár 4 százaléknyi piaci részesedése egy részének feladásával, hiszen kutatások szerint a fiatalok körében az e-cigarettázás a hagyományos cigaretták használatához vezet (idén 20 éve először nőtt a hagyományos cigaretták fogyasztása a középiskolások körében), így ha a Juul e-cigarettái imponálnak a fiataloknak, azok később úgyis átszoknak a dohánytartalmú cigarettára – például a 45 éve globális piacvezető Marlboróra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Mindent felzabálunk, mégis éhezik a világ

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint emelkedik az éhezők száma, a haszonállatok a kihalás szélén állnak, a túlhalászat pedig aggodalomra ad okot. Nem igazán jön össze a fenntartható fejlődés a világnak.