Szeretnéd, hogy ember helyett robot gondozza idős, beteg édesanyádat?

A robotika ma már szinte az egészségügy minden területén megjelent: az asszisztenciától az önálló munkáig, a kizárólag manualitást igénylő feladatoktól kezdve a szociális érzékenységet megkívánó tevékenységekig minden kérdésre ad valamilyen választ. A technológia fejlődését elnézve lehet az az érzésünk, hogy pár évtizeden belül komoly konfliktust okozhat az orvosok körében a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok körültekintőbb, pontosabb és fáradságot nem ismerő munkavégzése. A hurráoptimizmus azonban nem biztos, hogy indokolt. A közeljövőben ugyanis az emberiségnek, az egészségügynek és az egészségügyi robotikának embert próbáló kihívással kell szembenéznie: tennünk kell valamit azzal, hogy öregszünk.

Nehéz feladat a betegellátás területén megjelenő robotokat feladatkör szerint csoportosítani, de alkalmazhatunk egy önkényes, hármas osztást: vannak robotok, amik (főként közvetve) konkrét beavatkozásokat végeznek; vannak robotok, amik ápolói, segítői feladatkörben tevékenykednek, és vannak, amik a betegkövetésben, monitorozásban nyújtanak segítséget.

Da Vinci, a szívsebész

Az első csoportba főleg operációs eszközöket sorolhatunk. A sebészet terén közel két évtizede megjelent teleoperációs eszközzel, a da Vincivel például már 1998-ban végeztek koszorúér bypass-műtétet, és manapság több mint 4000 van használatban szerte a világon. (ennek több mint 50 százaléka egyébként az USA-ban, ahol igen nagy népszerűségnek örvend a robotsebészet például a prosztatadaganatok műtéteinél). Sajnos Magyarországon jelenleg nincs állandó klinikai használatban lévő da Vinci-gép, de van például az Országos Onkológiai Intézetben Cyberknife, ami egy igen hasonló elven működő, tumorok sugárterápiájánál használható telesebészeti eszköz. Az ilyen eszközök közös tulajdonsága, hogy a döntéshozatalhoz szükségük van az emberre, aminek több oka is van. Komoly jogi és orvosetikai aggályokat vet fel például, hogy hiba esetén kit terhel a felelősség, valamint az önálló döntések terén sem tart még ott a mesterséges intelligencia, hogy nagy biztonsággal rá lehessen bízni mindent. Gondoljunk csak az IBM Watson szuperszámítógépére, ami hatévnyi tanítás után sem tart ott, hogy az orvosok nyugodt szívvel támaszkodhassanak a tumorterápiás javaslataira.

A kisegítő és ápolói feladatokat végző robotok csoportjában már nagyobb önállóságot láthatunk. Ez persze nem véltelen: több a könnyen automatizálható, kis felelősségű feladat, és a hibák is ritkábban vezetnek katasztrófához. Létezik kórházi fertőtlenítést végző robot, a Xenex, ami ultraviola-sugárzás segítségével automatizáltan képes akár teljes kórtermeket tisztába tenni. Peppert a világ számos országában alkalmazzák kiegészítő kórházi feladatokra: van, ahol a beteg gyerekekkel történő kommunikációt segíti, van, ahol egyszerűen csak a kórház látogatóit üdvözli és segíti a tájékozódásban. Az origami robotok kapszulányi méretű kis eszközök, amik a gyomor-bél rendszerbe juttatva képesek eltávolítani kis méretű lenyelt tárgyakat, például elemeket, Lego-darabkákat. Beamet pedig egy észak-kolorádói egészségügyi központ használja házon belüli kapcsolattartásra, konzultációkra és ápolói feladatok elvégzésére.

A monitorozást, betegkövetést segítő eszközök csoportjában találjuk a legtöbb példát az automatizációra és az okoseszközökre. Ide sorolhatjuk az egészségügyi paramétereket figyelő okosórákat, például a MAP Health Watchot, a cukorbetegek életét nagyban megkönnyítő, folyamatos szöveti glükózszintet mérő Freestyle Libre-t vagy az inzulinadagolást automatizáltan végző V-Go-t. Még az alvásproblémákkal küzdőknek is van okuk a reménykedésre, a Somnox ugyanis a légzés ritmizálásával és lassításával, meditatív zenék lejátszásával ígér teljesebb, pihentetőbb alvásokat.

Az öregedő társadalom apokaliptikus következményekkel jár

Ahogy azt a fenti példák mutatják, a robotika sok ponton beleavatkozhat az egészségügyi ellátásba. A legfőbb kérdés az, hogy lesz-e alkalma rá: a jövő egészségügyének talán legnagyobb problémája ugyanis az öregedő társadalom lesz. Ez alapjaiban rengetheti meg a modern világ és társadalmi struktúra alapjait, a folyamat egészségügyre gyakorolt hatásai pedig apokaliptikusak lesznek: egyre kevesebb dolgozónak egyre több rászorulót kell eltartania, miközben maguk a dolgozók is egyre több ápolási feladattal szembesülnek. Az időskori betegségek hatékonyabb kezelése oda vezet majd, hogy a fejlett társadalmaknak még több idős emberről kell gondoskodniuk. Ez olyan kihívásokat jelent az egészségügyi ellátórendszerenek, amik alapjaiban befolyásolhatják az egészségügyi robotika fejlődési irányait is. Egészen biztos, hogy az exponenciális ütemben növekvő ellátási feladatok mellett nem lesz minden fejlesztésre elegendő forrás, és ha lesz is, a magas költségek, a jogi aggályok, a temérdek hibalehetőség miatt nem veti majd meg mindenhol a lábát a robotika.

A Bertelsmann Stiftung számításai szerint Németországban például 2020-ra három dolgozó jut majd egy 65 év feletti emberre, míg 2035-re ez az arány már eléri az 1:1-et. Gondoljunk csak bele, mennyire ijesztő ez a szám: egy dolgozó emberre jut egy nyugdíjas. Még ha meg is valósul egy tervezett nyugdíjkorhatár-emelés (a német jegybank elemzése szerint a korhatárt radikálisan, 69 évre kellene emelni ahhoz, hogy a jelenlegi ellátórendszert fenn lehessen tartani), a német társadalomnak akkor is szembe kell néznie azzal a problémával, hogy 2030-ra az állampolgárok 35 százaléka 60 évnél idősebb lesz, és 6,2 millióan lesznek 80 év felett.

Persze a német a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalma. Viszont a probléma globálisan érinti az EU-országait, és Magyarország sem kivétel. Igen beszédes a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének ábrája, amin jól látható, hogy az 1869 és 2011 között eltelt 150 évben a feje tetejére állt a társadalom rendszere, a 65 év felettiek száma ugyanis meghaladta a kiskorúak számát.

A KSH 2018-as Demográfiai Portréja szerint 2017-ben a magyar lakosság 19 százaléka volt 65 éves vagy annál idősebb, de ez 2070-re a 29 százalékot is elérheti. Az Eurostat számításai szerint az időskori eltartottsági ráta (vagyis hogy 100 aktív korú emberre hány időskorú jut) a 2017-es 28-ról 2070-re egészen 52-ig emelkedhet. Ez azt jelenti hogy két aktív korú emberre jutna egy időskorú. Vegyük figyelembe azt is, hogy az aktív korú emberek száma nem jelent ténylegesen aktív, bejelentett munkahellyel rendelkező, járulékfizető embereket. Ha ezzel is korrigálnánk az adatokat, még szomorúbb képet kapnánk a jövőről.

A modern nyugati társadalmak elöregedése olyan folyamat, amire a világon egyetlen egészségügyi ellátórendszer sincs felkészülve. Főként nem az olyan társadalombiztosítási alapon működő rendszerek, mint a magyar is, ami közös kockázatvállaláson alapul, és a munkaképes lakosság befizetéseiből igyekszik finanszírozni a társadalom egészének ellátását.

De hogy jön ide a robotika?

A társadalmi változások szépen kijelölik a fejlődés legvalószínűbb irányát. Kulcskérdés például, hogy az eddig sosem látott mértékű ápolási feladatokat ki és hogyan fogja majd ellátni. Kézenfekvő lenne, hogy a robotika kiteljesedésének fő csapásvonala ez legyen. A feladatok nagy része ugyanis beprogramozható, nem igényel fejlett mesterséges intelligenciát, a munka nagy része emberi résztvevőtől függetlenül is elvégezhető, “robotizálható”. Viszont nagy hibát követünk el, ha ennyivel elintézzük a dolgot, és a robotizáció mellett foglalunk állást. Az ápolási feladatok dehumanizálása ugyanis nagyon idegen az elesettek segítését, a rászorulók mellett a legvégsőkig kitartó társadalom eszményét hirdető fejlett nyugati demokráciáktól. Tegyünk fel magunknak egy egyszerű kérdést: szeretnénk az idős, ápolásra szoruló rokonunkat egy olyan otthonban látni, ahol 20 Pepper vagy Buddy dolgozik, és csak napi egyszer látogatja meg a bentlakókat egy hús-vér ápoló? Tényleg ezt érdemli egy ember, aki szeretett minket, felnevelt minket, gondoskodott rólunk?

Mindez persze nem változtat azon, hogy a megnövekedett mennyiségű ápolási feladatok elvégzése a jövőben egészen biztosan csak ápolórobotok segítségével lesz kivitelezhető. Már manapság is súlyos ápolódeficittől szenved a világ, és a helyzet csak rosszabb lesz: a WHO például azzal számol, hogy 2030-ig 9 millió új nővérre lesz majd szükség a világon. Ezt az igényt szinte lehetetlen kizárólag a humán erőforrás növelésével kielégíteni.

Ettől még a folyamat pszichológiai oldala igenis problematikus, bár vannak országok, ahol előrébb járnak a gondolkodásban. Japán például olyan komolyan vette a társdalom érzékenyítését az ápolórobotok iránt, hogy a 2015-ben kiadott robotstratégiai tervezetében, a New Robot Strategyben elérendő célként szerepelt az ápolás területén használandó robotok 80 százalékos elfogadottsága. De hogy az elfogadottság azt jelenti-e, hogy konkrét szituációban valóban a robotokat választanánk-e, vagy inkább ragaszkodnának az emberekhez, továbbra is kérdés marad. Maradjunk annyiban, hogy bárhogy is döntenénk ma, a jövőben akkor sem lesz lehetőségünk elutasítani a robotokat.

Érzékenyítés: el kell fogadtatni az emberekkel a robotokat

A japán stratégia egyébként jól rámutat arra, hogy az érzékenyítés fontos, de a folyamat már napjaikban is zajlik. A rohamosan fejlődő és egyre szélesebb körben elérhető telemedicina eszközei valószínűleg önmagukban is érzékenyítik a társadalmat a humanoid ápolórobotok iránt. Ha ugyanis hozzászokunk ahhoz, hogy a vérnyomásunkat, vércukrunkat, szívritmusunkat, lázunkat, vérgázértékeinket az otthonunkban elérhető eszközök mérik, és azok online jutnak el a háziorvosunkhoz (tehát nem kell mindenért vizsgálatért háziorvoshoz járnunk, hanem a vizsgálat maga jön házhoz), akkor lehet, hogy Buddy sem lesz majd olyan idegen mellettünk.

A robotok kvázi önállósodása minden valószínűség szerint a betegápolás terén valósul meg elsőként. Itt biztosan nem jelent majd teljes megoldást a humán erőforrás növelése, az pedig nehezen elképzelhető, hogy az időseinket magukra hagyjuk, nem törődünk velük.

A társadalmi változások tehát világos utat jelölnek ki a közeljövőben. Egy robot vagy bármilyen mesterséges intelligencia ma még nem képes egy kényes sebészi döntést nagy biztonsággal, egyedül meghozni. Nem tudja teljesen átvenni egy kórházi szakápoló feladatait. Nincs még olyan tökéletes szerkezet, ami helyettesíthetné a tapasztalatból eredeztethető intuíciókat. Nyújthat segítséget a kisebb sebészi feltárásokban, a távsebészetben, a műtét utáni komplikációk minimalizálásában, de nagyon távolinak tűnik, hogy egy Anakin Skywalkerhez hasonló égési sérültet robotok varázsoljanak Darth Vaderré.

A robotika ilyen irányú fejlesztéseire hatalmas árnyékot vet az öregedő társadalom, a nörszbotok, monitoring eszközök iránti keresletnövekedés pedig könnyen visszaszoríthatja egy önjáró ortopédsebész robot kifejlesztését. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a definitív egészségügyi ellátás továbbra is az ember terepe marad, ahol a robotok csak segítő kezet nyújthatnak; nagyon valószínű ugyanakkor, hogy az ápolási, monitorozási feladatkörökből egyre jobban kiszorul az ember.

A szerző orvos, fogorvos, orvos-közgazdász, a Semmelweis Egyetem klinikai szakorvosa.