Több tízezer évig vadászott majomra és mókusra az ember anélkül, hogy azok kihaltak volna
Bár eddig azt gondolták, hogy a Homo sapiens korai egyedei nem vesződtek kisebb testű állatok vadászatával, a Nature Communications-ben megjelent friss tanulmány szerint már 40 ezer éve is elterjedt volt az esőerdők felkutatása, például majom- vagy mókusvadászat céljából.
Ez azért is nagy felfedezés, mert a kisebb emlősök vadászata sokkal összetettebb viselkedést igényelt, mint csoportosan ledönteni egy óriási mammutot. A Sri Lanka legősibb régészeti lelőhelyén talált, több mint 14 ezer csontleletből arra következtettek, hogy az afrikai esőerdőkbe merészkedő emberek lassan alkalmazkodni kezdtek a nagyvadmentes környezethez, és kisebb állatok csontjaiból készült fegyverekkel vadásztak újabb kisebb állatokra.
A barlangban talált kő- és csonteszközök funkciói még tisztázatlanok, de a kutatók szerint valószínűleg dárdákra és nyilakra erősítve vadásztak velük. Mivel a kisebb emlősök populációi könnyen a túlvadászat áldozatai lehettek volna, az embereknek fenntartható vadászstratégiát kellett kidolgozni, és a különböző fajok össze-vissza kaszabolása helyett csak a potenciálisan legtöbb hússal kecsegtető, kifejlett felnőtt egyedekre vadászni.
„Közel 40 ezer évig vadásztak ezekre az állatokra anélkül, hogy kihaltak volna, tehát kifinomult tudással kellett rendelkezniük a majmok életciklusával kapcsolatban, és tudniuk kellett, hogyan hasznosítsák erőforrásaikat a legbölcsebben” – mondta a Science-nek Patrick Roberts, a tanulmány egyik szerzője.
A Sri Lanka-i lelőhelyen talált leletek 70 százalékát mókusok és kisebb majomfajták csontmaradványai tették ki – utóbbiak között például makákók és bíborarcú langurok is találhatók. A csontleleteken talált vágás- és égésnyomokból arra következtettek, hogy a fegyverek és eszközök készítéséhez szolgáló alapanyag bónusza mellett elsősorban a húsukért vadászták le a kisebb állatokat.
A kutatók szerint az eredmények újabb bizonyítékot nyújtanak arra, hogy az emberek ősei milyen leleményesek és alkalmazkodásra képesek voltak a legkülönfélébb feltételek között. Korábban azt hitték, hogy az emberek csak olyan kritikus időszakokban vadásztak kisebb állatokra, mint a legutóbbi jégkorszak, de az új bizonyítékok szerint már 20 ezer évvel az előtt gyakorlott kisemlősvadászok voltak.
Ahogy Roberts fogalmazott: „ez is azt mutatja, hogy a fajunk megállta a helyét a világ minden pontján, különböző természeti közegekben. Ez lehet az oka annak, hogy a mi fajunk sikeresebbnek bizonyult más hominineknél, például a neandervölgyieknél vagy a gyenyiszovaiaknál, és mi lettünk azok, akik utolsó homininként túléltek a Földön.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: